Jól időzített a kolozsvári Projektograph Kiadó azzal a kötettel, amelynek bemutatójára november 22-én, péntek este került sor a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében. A kiadvány Székelyudvarhely Megyei Jogú Város önkormányzatának támogatásával, a Haáz Rezső Múzeum partnerségében jelenhetett meg. Tegyük hozzá, hogy azokkal a stíljegyekkel, amelyek a sorozat többi darabját is jellemzik, hiszen a Kincses Képeskönyv Székelyudvarhely illusztrálását is Jánosi Andrea végezte. Úgy küllemben, mint méretben és terjedelemben követték a Zágoni Bálint által ezelőtt tíz évvel kidolgozott formát. Az udvarhelyi kötet szerkesztője az ötletgazda öccse, Zágoni Balázs volt.

Miklós Zoltán múzeumigazgató bevezetőjében elmondta, hogy felkérték az intézményben dolgozó régészeket és történészeket is, hogy vegyenek részt a közös munkában. Ily módon Kolumbán Zsuzsanna (7-11. fejezet), Nyárádi Zsolt (I. fejezet), Simon Mária Tímea (12. fejezet), Sófalvi András (2-5. fejezet), Szász Hunor (5-6. fejezet) vált társszerzővé, míg a szaklektorálást Hermann Gusztáv Mihály végezhette el. Az utóbbi évtizedek régészeti eredményei segítették őket a szűkszavú, ám lényegre törő kísérőszövegek elkészítésében, amelyek mentén Jánosi Andrea képzőművész „visszaköltözhetett” a székely anyaváros korábbi évszázadaiba, és a római kortól (2-3. század) haladva közeledhetett a 21. század elején megújuló városhoz.

Mivel óvodásoknak és kisiskolásoknak szánják a munkát – hadd tanulják a legfiatalabbak a lokálpatriotizmust az itt látott képek jóvoltából, hadd úgy tanuljanak olvasni, hogy menet közben fedezhessék fel a város letűnt és látható értékeit – közérthető és a tudományos nyelvezet nehézségeitől „megszabadított” könyvet állítottak össze, amelyhez azért rövid szó- és névmagyarázó mellékletet is csatoltak. Ezek segítik az olvasót az eligazodásban, de egyúttal elvezetik őket a történelmi fogalomtár elsajátításához is. Ilyen szavakat, kifejezéseket, neveket találunk, amelyekkel előbb-utóbb minden udvarhelyinek szembesülnie kell: „agyagfalvi székely nemzeti gyűlés”, „céh”, Embery Árpád”, „Haberstunpf-villa”, „Hargita Nándor”, „jezsuiták”, „kazettás mennyezet”, „Orbán Balázs”, „vizigótok”.

Gálfi Árpád polgármester is nagy megelégedéssel vette kézbe az első példányok egyikét, és elmondta, hogy a következő napokban-hetekben személyesen fogja felkeresni a város óvodáit, iskoláit, hogy az ünnep előtti hangulatban ki-ki kézbe vehesse a könyvet, kapjon kedvet annak forgatására. Nyilván az a megfontolás is vezérli ebben a város vezetőjét, hogy keltse fel a figyelmet erre a munkára, amely fontos és maradandó karácsonyi ajándékként is értelmezhető.

Fennáll a gyanúja annak, hogy valóban sikerkönyvet vehettünk mi is ezúttal a kezünkbe. Hasonlóan pozitív eredményt ért el a Sepsiszentgyörgyről, a Csíkszeredáról szóló könyv is, de mint a nyolc korábbi – Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Segesvárról, illetve Erdélyen kívül Székesfehérvárról és Visegrádról is készült hasonló – szép könyvszakmai eredményt hozott. A sorozat másik nagy értéke, hogy Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről és Segesvárról, Kolozsvárról és Segesvárról angol, Segesvárról pedig német nyelven is adtak ki könyvet. Zágoni Balázs szerkesztő, a kiadó nevében elmondta, hogy tárgyalnak Szeben és Arad, esetleg Temesvár kapcsán egy-egy kiadványról, s ha a közeljövőben nem is tudják Budapestet bevenni, Buda várát azonban mindenképp„elfoglalják” és a magyar főváros I. kerületének történelmi részét a következő egy-két évben igyekeznek majd így megjeleníteni. Együttműködő partner kell, komoly anyagi ráfordítás, hiszen olykor éveket, hosszú hónapokat igényel a kivitelezés. Az udvarhelyi könyvet is két év alatt sikerült megvalósítaniuk.

A könyvbemutató erősen gyerekbarátra sikeredett. A szervezők elhívták Sepsiszentgyörgyről a Mozsikácska együttest – Orbán Ferencet és társait –, akik nagyon hamar megfelelő hangulatot teremtettek. Emellett pedig színes ceruzákat és kifestésre váró lapokat helyeztek el a teremben több kisasztalon – Jánosi Andrea ezeket a rajzokat épp ilyen megfontolásból készítette és sokszorosította – , hadd barátkozzanak a lévendő olvasók a székely anyaváros utcáival, tereivel, házaival ily módon is. Szép ajándék, ragaszkodást fejlesztő szórakozás volt.

Míg a felnőttek hallgatták a bácsik és nénik előadását, a kicsik kipirosodott orcával, szorgalmas mozdulatokkal színezhettek. Az sem zavart senkit, ha közben kergetőztek alá-fel a teremben, vagy éppen bújocskát játszottak, kihasználva a ritka alkalmat, hiszen ott álltak a vasárnapi elnökválasztás második fordulójára váró szavazófülkék hosszan, a jobboldali fal mentén.

Simó Márton