ISMÉT VIDÁMSÁGTÓL KÖNNYŰ SZEKÉRREL ÉRKEZETT THÁLIA

Huszonegyedik alkalommal gyűltek össze Az ekhós szekér nyomában nevű műkedvelő találkozóra szombaton, november 16-án az Oklánd melletti Homoródújfaluban Udvarhelyszék és a környék képviselői. A rendezvényt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Nénémasszonyék Felnőtt Színjátszó Csoporttal és Oklánd Község Polgármesteri Hivatalával közösen szervezte a homoródújfalusi művelődési házban, a Communitas Alapítvány – Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Birtalan Kinga és Bartalis Izabella a megnyitó pillanatában

A Forrásközpont részéről Dávid Izabella intézményvezető mondott köszöntő beszédet, a házigazdák részéről pedig Birtalan Kinga, az oklándi községi könyvtár könyvtárosa, a Nénémasszonyék Felnőtt Színjátszó Csoport vezetője lelkes köszöntője hangzott el, akitől megtudhattuk, az első színjátszó találkozó szintén Homoródújfaluban volt. Oklánd község részéről Cseke Miklós polgármester úr szólalt fel, Hargita Megye Tanácsát Bíró Barna Botond alelnök képviselte, Gyerő Attila helyi unitárius lelkész pedig egy imára szólította a résztvevőket.

A lelkes agyagfalviak
Borszéki jelenet
Színpadon a kisgalambfalvi műkedvelők

A fellépő társulatok mindenike bizonyíthatta tehetségét a pódiumon, színjátszás iránti lelkesedésük és sikerük azt bizonyítja, hogy a vidéki színjátszók fogékonyak és elkötelezettek a művészetek iránt.

A következő előadásokat tekinthették meg a jelenlevők, akik zsúfolásig megtöltötték a kultúrotthon nagytermét: Nénémasszonyék Felnőtt Színjátszó Csoport: Hogy teremtette Isten a fehérnépet, Agyagfalva Színjátszó Csoportja: Női falugyűlés, Bögözből Botorok Annamária népdalénekes dalolt, Borszék Színjátszó Csoportja: Gyónás, A széllel szembenállását, Gagy Színjátszó Csoportja: Lepsénynél még megvolt (Nóti Károly), Homoródszentpál Színjátszó Csoportja, Tamási Áron: Bujdosó leány. Krónika 1764-ből, Kisgalambfalvi Régi Motorosok: Bosszuljuk meg, Rugonfalva, Vadrózsák Színjátszó Csoport: Szélyes Sándor monológ és a Szexuális felvilágosítás című jelenet, Siklód, Tarisnyások Színjátszó Csoport, Péter István: A világvége, Szentábrahámi Fiatal Házasok Csoportja, Szőke Szakáll: A vonósnégyes, Az orvosnál, Szentegyháza,Vigyorgók Színjátszó Csoport: A rátóti asszonyok, Székelykeresztúr, Fagyöngy Színjátszó Csoport: A zsák, Székelyudvarhelyi Nyugdíjas Önsegélyző Pénztár: Székelypetki asszonytánc, Vidám percek jelenetek.

A székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önkéntes Pénztárának (NYÖP) tánccsoportja

Az emléklapok és az ajándékok kiosztását követően a résztvevő társulatok képviselői találkozóján döntöttek az évről-évre megrendezett találkozó következő helyszínéről: az ekhós szekér 2020-ban Szentábrahámra fog megérkezni.

„A továbbiakban a homoródújfalusi helyi közösség a vendégeket értékes programokra várta: Gyerő Attila unitárius lelkipásztor vezetésével templomlátogatás volt, Benedek József Gyula részletes falutörténeti és helyismereti bemutatót tartott, Demeter Ilonka vezetésével egy néprajzi magángyűjteményt is láthattak, majd éjszakába nyúló zenés mulatság következett” – tudtuk meg Lőrincz Ildikótól, a Forrásközpont munkatársától.

„Közismert a műkedvelő színjátszás közösségerősítő funkciója. Külön köszönet a homoródújfalusi színjátszó társulatnak, hogy vállalták a házigazda szerepét, s hogy sikerült ebben az évben is összefogni ezt a huszonöt kis közösséget és továbbadni a stafétát a következő esztendőre” – nyilatkozta a Forrásközpont és a többi támogató partner nevében művelődésszervező.

A Forrásközpont felvételei

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.