A rendszerváltás környékén egy ideig aggasztott, hogy az emberek elkezdtek szabadon jönni-menni. Akinek eszébe sem jutott korábban utazni vagy távozni az országból, az is mind útlevelet váltott és ment egy kicsit nézelődni Nyugaton, vagy csak itt, e helyt, a „Köztes-Európában”.

A migráns-jelöltek, akik korábban évekig Nyugatról álmodoztak, ők úgy elillantak, mint a szénsav a palackból, ha lepattintjuk róla a fedelet, még csak nem is szisszentek, átszivárogtak a határokon, s azóta „lenni magyar” a rézbőrűek földjén vagy másutt, nagyobb részüket aztán nem láttuk, s nem is fogjuk megpillantani az elkövetkezőkben sem.

Húsz év alatt – annak idején – az Osztrák-Magyar Monarchia teljesen átfogalmazta vektorait, és fejlődési pályára állt két-három benne foglaltatott nemzetiséggel, aztán később Európa jobbik és silányabb fele is annyira kiheverte az első világégést, hogy – önként, majdhogynem dalolva, vérrel és vassal – máris belemasírozott a következő tűzvészbe.

Úgy néz ki, hogy huszonkilenc esztendő alatt mi sehova nem jutottunk el. Masírozunk, de helyben. Visszakozás van inkább, „curukkolás”, mert az, mínuszos a haladás, olyanforma, mint az örökölt adósság, a felvett hitel, a negatívan kamatozó vagyon, ami szabadon értékesíthető a piacon és átadható a lemenőknek.

Nálunk nincsen kormány. Illetve alig van valami, de a múlt hét közepén mégiscsak „átjött” tőle némi morgolódás, hogy jobb lenne, ha Magyarország nem támogatná az erdélyi rokonokat, mert miféle dolog, hogy a Partiumra, meg a Bánátra is kiterjesztik a gazdaságélénkítő programot?! Az önmaga fontosságától eltelt ellenzék meg nagyon készül a nemzeti-liberális paradicsomba. Renegát vezetővel. A volt-szász tán meg is bízza kormány-ügyvezetéssel a volt-magyart, az újabb nagy renegátot, aki évek óta vágyik a regnálásra. Lesz itt nemulass a homogén nemzetállamban…

Budán és Pesten is feljött az ellenzék. S akkor mi van? Nem kell elkeseredni, jobb, ha van egy fék a túlerő szekerén. Ez nem Rákosi Mátyás kora. Akkor lennénk boldogak, ha csak legyintenénk ilyenkor, hiszen normális demokráciában a politikai szélváltozásokat nem is érezni. De hol vagyunk mi attól? Hol van maga a vén Európa is az idillitől? Fényévekre. Milyen jó. Legalább nem lesz unalmas a következő időszak, hiszen miféle rendszer az, ahol úgy élhetnénk, mint a térítők brosúráiban felvázolt Paradicsomban. Kis földi poklok kellenek. Hogy el ne tunyuljunk. Mert megérdemeljük. Ezt a világot.

Simó Márton