TÁJHÁZNÉZŐBEN A NAGY-KÜKÜLLŐ FORRÁSVIDÉKÉN

Tizenharmadik éve, hogy a Hargita megyében tevékenykedő tájházvezetők és néprajzi gyűjtemények kezelői számára szervez szakmai találkozót a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a megyei tanáccsal közösen. Október 11-én, pénteken a Tájházak és néprajzi gyűjtemények szerepe Hargita megyében elnevezésű szakmai tanulmányúton a Nagy-Imecs Zsuzsánna küküllőkeményfalvi és Sándor Olga zetelaki gyűjteményét, illetve a székelyvarsági tájházat látogathatták meg a szakemberek P. Buzogány Árpád író, költő, a Forrásközpont munkatársa vezetésével.

Az idei rendezvény Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében, Székelyvarság község Polgármesteri Hivatala, Nagy-Imecs Zsuzsánna és Sándor Olga gyűjteménytulajdonosok partnerségében, a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával valósulhatott meg. A program keretében, a Csorgókő panzióban tartott közös ebéd után levetítették Fábián Kornélia Hargita megye tájházai című dokumentumfilm-sorozatának négy epizódját, amely a csíkszentkirályi, a csíkszentmiklósi, oklándi tájházat, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, illetve a szentegyházi Múzeum szálló és a Filiház néprajzi gyűjteményét mutatta be.

Nagy-Imecs Zsuzsannáék (j) Hagyományőrző Házának udvarán

A program elején, induláskor P. Buzogány Árpáddal erről a lassan immár másfél évtizede tartó, évente megrendezett szakmai találkozóról beszélgettünk. A szakember elmondta, hogy a megye viszonylag jól áll ilyen szempontból, összesen mintegy 40 nyilvános és látogatható tájház, illetve helytörténeti gyűjtemény létezik, nem nyilvános magángyűjtemény is van még néhány, de ezek a találkozások arra is jók, hogy ez a skála növekedjék, bővüljön, gyarapodjék a gyűjtemények sora, mert sok a lappangó érték még a gyorsan változó mentalitás és a sok helyen tapasztalható érdektelenség ellenére is. Ez a kör örvendetesen tágul, most is vannak új érdeklődők, akik első alkalommal jöttek el. Ha nem is tud minden régi ismerős velünk utazni ezen a napon, tudnak az eseményről, és tartják vélünk a kapcsolatot év közben is, hívnak a rendezvényeikre, illetve kérik a segítségünket, ha valami új elképzelést szeretnének megvalósítani.

Nem árt tudni, hogy az elmúlt három évtized során megyénkben több ezer hagyományos porta néptelenedett el, szűnt meg, omlott össze, illetve épült a teljesen más modorban újjá… Legalább azt hadd tartsuk meg, ami még menthető!

Az első tisztaszoba…
… és a hátsó

Nagy-Imecs Zsuzsánna nyugalmazott könyvtáros – bár maga Székelyudvarhelyen nőtt fel, városi környezetben – világéletében ragaszkodott a népművészethez. Felnőtt asszonyként büszkén viselte, viseli ma is a családi örökségként „rá ruházott” siklódi népviseletet, amely Haáz F. Rezső rajzai alapján készült 1940 körül. A családban rengeteget muzsikáltak, a hetvenes évektől kezdődően részt vettek a táncház-mozgalomban. Városi lakásuk is tele volt, tele van ma is varrottasokkal, szőttesekkel, népi bútorokkal. Úgyhogy teljesen természetes volt, hogy a falura is figyeltek, minden vágyuk az volt ingatlanhoz jussanak, ahol ilyen irányú szenvedélyeiket kiélhetik és gyakorolhatják.

A Küküllőkeményfalva 141-es házszáma alatt található hagyományos portát huszonhárom évvel ezelőtt vásárolták meg. A Sebők-házként ismert bennvaló – épült 1916-ban – majdhogynem sértetlenül élte túl az elmúlt száz esztendőt. A hármas osztatú lakóházban két tisztaszobát alakítottak ki, illetve a középső helyiségben egy olyan „szalont”, amely egyesíti a konyha és a nappali, esetleg az ebédlő funkcióit. Az utca felőli tisztaszobában Székelyudvarhelyről származó, kissé már polgárias jellegű bútordarabokat is hoztak az itt talált és gyűjtött berendezési tárgyak mellé. Kissé világosabb ezek színvilága, a múlt század húszas-harmincas éveire jellemző ízlést tükrözik. Hiteles, hiszen annak idején Zsuzsa édesapja asztalosként dolgozott a székely anyavárosban, ahol hasonló darabokat készített rendelésre, úgy városon, mint falvakon élő megrendelői részére. Így a családi relikviákat harmonikusan illeszthették be a keményfalvi eredetű berendezési tárgyak társaságába. A hátulsó tisztaszoba – amelynek egyik sarka a múlt század hetvenes-nyolcvanas évekre visszautaló nappaliként, akár dolgozószobaként is értelmezhető, ahová az akkor aktív életet élő városi értelmiségi visszavonulhatott olvasni, illetve szellemi munkát végezni. A „lakó” itt szőttesekkel, varrottasokkal vette körül magát – könyvespolcán az akkori friss irodalmi munkák sorakoztak, amelyek ugyancsak „kötelező” kultikus „adat- és információhordozók” voltak az adott korban –, kötelező velejárói az erdélyi és a székelyföldi magyar „tartásnak”, amolyan státuszszimbólumok.

Ez a sarok a Nagy-Imecs házaspár ifjúkorára emlékeztet, amelyet sikeresen egészít ki a Videoton gyár színes televíziót reklámozó plakátja. Ez is egyfajta nosztalgia, hiszen majdnem lehetetlen volt egy-egy ilyen készüléket odaátról beszerezni, és teljességgel képtelenség volt benne napi rendszerességgel magyar tévéműsorokat követni.

Ennek a helyiségnek a többi része – mintegy háromnegyede – már száz-százhúsz éves berendezési tárgyakat, textíliákat foglal magában, amelyeket a tulajdonos gyűjtött, illetve varrt és hímzett hozzá még a hagyományos mintakincs alapján újabbakat.

Fekete-Pop Annuska és Kerekes Edit osztálytársak voltak a tanítóképzőben – ma mindketten boldog tájház-tulajdonosok

A tornácok is sértetlenek. Az ereszben és a hátsó tornácszakaszban további bútordarabok, padok, padládák, rajtuk csergék, pokrócok, kikészített báránybőrök kaptak helyet. Egyrészt kényszerűségből, mert odabent már nem fértek volna el. Másrészt pedig arra utalva, hogy a család tagjai ma is belakják, használják ezeket a tereket, és szívesen fogadják itt barátaikat, ismerőseiket is.

A ház asszonya egy időben szuvenír-boltot is üzemeltetett – erre emlékeztet a stílusosan kialakított, utcára nyitható kis elárusítóbódé. Nyaranta van ugyan némi idegenforgalmi érdeklődés a gyűjtemény iránt, talán a kézműves foglalkoztató táborok munkájába is be lehetne kapcsolni ezt a helyet, de ahhoz szorosabb együttműködésre lesz majd szüksége, azokkal a vendéglátással foglalkozó vállalkozásoknak és programszervezőknek, akik Zetelakán, Zeteváralján, Ivóban, Varságon működnek. Zsuzsa kellőképpen nyitott.

P. Buzogány Árpád és Doszlop Lídia Naómi művészettörténész, marosvásárhelyi tájházas

Akár kézműves táborok keretein belül is kész az együttműködésre. Évtizedeken át fennálló ragaszkodása, amelyet családtagjaira és baráti környezetére is továbbsugárzott, példaértékűnek számít. Nem csak az intézményi keret, nem csak a civil szervezet, hanem az egyéni feladatvállalás is komoly eredményeket hoz, ha tartós és kiirthatatlan az emberből az ilyen jófajta szenvedély. Azt is el lehet képzelni, hogy a Hagyományőrző Házat – így nevezik a családban a bennvalót – horizontálisan kibővítik, meghosszabbítják egy további szobával, ahol téli időszakban is lehet foglalkozásokat tartani. De a csűrben ugyancsak rejlenek lehetőségek, hiszen az ma kihasználatlanul áll. Idő és pénz kérdése.

Korábban már volt szerencsénk megfordulni Sándor Olga portáján Zetelakán. A népi jellegű tárgyak gyűjtésével is foglalkozó Olgáék udvarán valaha állott egy régi ház. Ezt a vénházat még láthattuk bő egy évtizeddel ezelőtt. Mivel vendéglátáshoz fogtak a kilencvenes években, a fejlesztést, az építkezést a saját telkükön képzelték el.

Ennek az lett a következménye, hogy a vállalkozás „szétfeszítette” a bennvalót, az öreg házat lebontották. Új családi hajlék épült, amely részben a saját igényeket, részben pedig a vendéglátás céljait szolgálja. A telek baloldalán egy étkezésre használt terasz, egyik oldalán nyitott „filagória” található – ennek első traktusában helyezték el a népi bútorokat, a szőtteseket és néhány hagyományos mesterség kellékeit –, majd zárt étterem, illetve a különböző szálláshelyek, apartmanok sorakoznak hosszan.

A régi házból átmentett értékekből létrehozott állandó kiállítás

A terasz-szerűen kialakított térben elképzelhető a mesterségek bemutatása, viszonylag könnyen meg is valósítható. A háziasszony erre – amikor olyan látogatói vannak – népi mesterek bevonásával meg is teremti a lehetőséget. A tulajdonosban megvan a kellő nyitottság és az empátia, hiszen olykor maga is bekapcsolódik a képzésekbe, a Forrásközpont programjaiba, most is, félretéve a napi teendőket, együtt tartott a kis társasággal Székelyvarságra.

Jellegzetes varsági táj

A megye legnagyobb kiterjedésű községének központjába érve azt tapasztalja a látogató, hogy ott igen komoly fejlesztések zajlottak az elmúlt években. Varság mintegy 77 négyzetkilométeren fekszik, ám mégsem akkora a területe, mint a Bukaresté, hiába mondják, mert az ma 228 négyzetkilométer kiterjedésű, de nagyobb a mintegy 50 km²-es Marosvásárhelynél, az 52 km²-es Tel Avivnál, nagyjából akkora, mint Budapest XI. és XII. kerülete együtt. A mintegy 130 kilométer hosszúságú községi utak és utcák jelentős részét leaszfaltozták, a központi épületek majd’ mindenikét vagy átépítették, vagy pedig újakat emeltek helyettük. Rendezett, mondhatni kisvárosias ez a miliő, amely sok fontos esztétikai elemet megtartott a hagyományos népi építészet formakincséből és nyersanyag-használatából. De tennivaló ma is akad.

Még nem ért véget a központi iskolaépület nagyjavítása, tervben van az óvoda modernizálása, illetve egy olyan hőenergia-elosztó objektum létesítése, amelyből majd fűteni lehet az egymás mellett levő közigazgatási, szociális-ellátási, egyházi és kereskedelmi épületeket. Itt községi fenntartású a tájház, ami falumúzeum is egyben.

Egy LEADER-program keretében lebontották és újjáépítették az 1908-ban készült jegyzői lakot, amelyben az elmúlt száz évben volt már rendelő, szülészet, kocsma is. Ez a szépen, nagy odafigyeléssel készült új épület 2015 óta emlékezteti a helyieket a múltra és a múlt értékeire.

A népi élet és a népi mesterségek kellékeit helyezték el benne, sikeresen kiegészítve azokkal a tárgyakkal, amelyek a létezett szocializmus korában a pártitkárként is szolgáló jegyző, azaz az államhatalom képviselője munkájának kereteit adták. Nem volt Varságon termelőszövetkezet. Gondoljuk, ha lett volna, akkor megőrzés végett rekonstruálták volna azt az irodát is, ahonnan a „termelést”, a „központi direktívák mentén” irányítani próbálták.

Egyébként megfontolandó, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk azokra az időkre is, amikor ideológiai alapon igyekeztek befolyásolni és alakítani falvaink életét, sok esetben olyan végzetesen káros elgondolások mentén, amelyek aztán nagyban hozzájárultak a tartós pusztuláshoz és az elnéptelenedéshez. Egyébként Varság népessége ma gyarapodik. Ha nem is emelkedett a születések száma idén, de vannak visszaköltözők. Ennek a községnek is, mint ahogyan az utazásunk során érintett többi településnek is ebben a völgyben, komoly erőtartalékai vannak, s úgy gazdaságilag, mind demográfiailag „rendben vannak”, a helyiek észlelték a változó időt, és képesek voltak alkalmazkodni az új európai széljáráshoz.

A Csorgókő panzió éttermében elköltött ebéd és a szintén pozitív példákat bemutató négy dokumentumfilm megtekintése után egy jól és hasznosan eltöltött „szabad munkanap” elégedettségétől átjárva utaztunk vissza lakóhelyeinkre. Színekben gazdag, teljében ragyogó és pompás őszben.

A víztározó gátjánál még egyszer szétnéztünk. Jó érzés uralkodott el rajtunk. Jó itthon lenni ebben a miénk-féle tájban. Jó látni és érzékelni a jót.

A szerző felvételei

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.