HOMORÓDKEMÉNYFALVA ÉS ABÁSFALVA – Karakteres építészeti örökség – BÁNJA-E A SZÉKELY (7.3.)

Először Keményfalván néztünk szét. Ez a falu sem ismeretlen számunkra. Más célból ugyan, de többször jártunk erre az elmúlt években. A szabályos házsorok itt is a régi szép időkre emlékeztetnek, ahogy bennebb és bennebb haladunk. A templom, a parókia és környezete maga a népi építészet egyik csodája (lehetne). Tanítani és mutogatni kellene szép példaként, ahogyan mondhatni zseniálisan helyezték itt eleink egymás mellé a házakat, alakították az utca- és térszerkezetet, benne a gazdasági melléképületekkel és a csűrsorokkal.

A kilencvenes évek közepén Gyöngyössy János vegyészmérnök, már akkor számon tartott „történeti grafikus” – bár még ezt a fajta szenvedélyes munkásságát jóval kevesebben ismerték, mint napjainkban –, és a régi falu megszállottja, házat vásárolt a faluban, amelybe családjával együtt kiköltözött a városból. Aztán vett még egy másikat, amelyet ugyancsak igényesen és nagy szeretettel újított fel, s annak melléképületében – az egykori sütőben – alakította ki „a tornyot”, amelyet ma műteremként használ. Egy ideig kis sajtüzemet, majd kocsmát, vegyesboltot üzemeltetett. Tette mindezt annak reményében, hogy a falu meg fog telni élettel. Fiatal és középkorú családokkal.

A bezárt Czímeres kocsma – Simó Márton felvételei

Példája nem volt ragadós. Mára ő az egyetlen fehér holló, vagy fekete gólya, aki maradt az ezredforduló után is, és életvitelszerűen, „tudatosan” itt lakik, holott simán lehetne városlakó, mert Udvarhelyen sem lenne hajléktalan. Neki is van medvés-története, amelynek részben pozitív ugyan a végkifejlete, mert vissza tudta szerezni a vad hóna alól a süldőt, de a jámbor állatot a nagy ijedtség és a sérülések miatt idejekorán fel kellett küldenie a füstre.

Gyöngyössy mérnök úr

Gyöngyössy számtalan alkalommal megszólalt falukép-védelmi témákban. Az Élő Székelyföld Munkacsoport konferenciáin, publikációkban, meg másutt is. A falut népszerűsítette, népszerűsíti minden fórumon. Tematikus kötetek és a falinaptárak illusztrátoraként ugyancsak kimagaslót alkot. De kevés gyakorlati haszonnal. Hogy mennyire példaértékű a hozzáállása, azt komoly szakmai körökben is díjazták. Cseppet sem derűlátó manapság, amikor azt tapasztalja, hogy a külföldi „szaktudást” a hagyományos házak megnyomorításában élik ki azok, akik másfajta tudás birtokában és némi pénzzel térnek vissza külföldről. A szülőföld lassan olyanná válhat, mint valamely katalógusban látott előváros, amely ott lebeg egy rákos daganatként burjánzó metropolisz vonzásterében. Valahol Európában, amelynek már nem lehet része soha az emlékekben megőrzött Székelyföld.

Hagyományos utcakép

A falu is időközben tovább öregedett, változott, csökkent és cserélődött a magyar lakossága. A demográfiai fénykor a 20. század elejére-közepére tehető, amikor elérte, sőt meghaladta a népesség a 450 főt. A csökkenés a kollektivizálás, illetve az ipar elszívó hatásának a következménye volt 1945 után. 1992-ben 227, 2011-ben 223 lelket számláltak, ez a számadat ma is ugyanennyi, akik közül 209 vallja magyarnak magát. Az óvodások száma 12, 15 elemista és 10 felső tagozatra járó gyermeket regisztráltak az új tanév kezdésekor. Egy éve nyugdíjba vonult az abásfalvi lelkész, azóta Kénosról látják el az itteni híveket. A beszolgáló pap, Andorkó Attila tiszteletes mintegy 50 főre becsüli a gyakorló unitáriusok számát, bár a valós adat magasabb, hiszen bizonyos alkalmakkor a cigányok is – akik száma igen szerényen mutatkozik a parókia hivatalos irataiban – igénylik az egyház szolgáltatásait, keresztelő és temetés alkalmával kifizetik a kért összegeket, de az egyházfenntartás folyamatában aktív életük során anyagilag vagy közösségi munkával nem vállalnak feladatot.

Beavatkozás napjainkban – vajon mi lett ebből?

Ha későre – talán egy-két év múlva – ide is megérkezik a műút, de Keményfalva akkor is zárvány marad egyelőre. De mi lesz, ha egyszer majd továbbviszik, és megnyílik az Ilona-völgye felé a közlekedés? Vajon mi érkezik ide? És a helyiek miféle új kilátások iránt fordulnak rá az országos utakra?

Abásfalva – kicsit más –, és másképp szép

Még mindig. Így ír Abásfalváról a szomszédban lakó Gyöngyössy János: “A falu központjá­ba vezető Főút két oldalán a település arculatát megha­tározó, jellegzetes, kőből épült, többnyire fehérre, vagy világoskékre meszelt, zárt udvarú házak, kőkerítések és kisebb-nagyobb kőkapuk látha­tók, különböző kivitelezésben. A részleteiben fennmaradt, korábbi, 18-19. századi állapotokat őrző hagyományos utcakép Abásfalva egyik fő turisztikai vonzereje. A Szászok utcáján a templom közelébe érve, egy 1872-ben épült ház homlok­zatán a következő örökérvényű felirat olvasha­tó: »Nem a ház tart meg magában, hanem Isten őriz abban. Ember tehát imádkozzál, hogy Isten legyen házadnál.«”

Megmentett utcakép

A feljegyzésekben 1566-ban felbukkanó Abásfalvát a 19. századi utazók, Jánosfalvi Sándor István és Orbán Balázs is jómódú településként írják le. Bár nem volt itt kimondottan termékeny a föld soha, a helyiek jövedelmüket mészkő kitermelésével és égetésével, ács- és kőművesmunkával, illetve gyümölcstermesztéssel és annak értékesítésével egészítették ki. Természeten jelentős szarvasmarha- és juhállomány tartozott mindig az itteni gazdaságokhoz. Javarészt ma is ez a két haszonállat tartása jelenti a fő jövedelemforrást. Népessége a 20. század elejéig növekedő tendenciájú volt, sok kaput itt is a szocialista gazdaságátalakítás csukott be tartósan; 1850-ben 327, 1900-ban 491, 1910-ben 486, 1941-ben ugyancsak 486 lakosa volt, amely lélekszám 1956-ra 496-ra ugyan duzzadt, amely pillanattól aztán folyamatosan csökkenő: 1977-ben 434, 1992-ben 386 lelket számolnak, amely mutató aztán az ezredfordulóra 262 főre csökkent. Ekkor jegyzik fel – nem hivatalosan, hanem a helyet ismerő lelkülettel, hogy fokozatosan megtörténik a „lakosságcsere”, és a magyar többség megszűnik Abásfalván –, s ebből 124 székely-magyar, 138 magyarcigány. A 2011-es népszámláláskor 375 főt írnak össze, amelyből hivatalosan 362 vallja magát székely-magyarnak. Ez megint „kincstári” adat, amelyet kérdezőbiztosok regisztráltak önbevallás és a népszámlálási előírás mentén, de a valóság most is teljesen más. Jelenleg – a polgármesteri hivatal közlése nyomán – 375 lakosa van Abásfalvának, akik közül 70 unitárius.

A főutca Abásfalván

A székely-magyarok lélekszáma is nagyjából ugyanennyi – akárcsak Keményfalva esetében, mindannyian egyházfenntartók. Ma származását tekintve egyötöd részt magyar és négyötöd részt cigány származású a falu, viszont mindenki magyar anyanyelvű. Hivatalosan csak 13 személy vallja nem magyar etnikumúnak magát. Fontos megjegyezni, hogy az utóbbi években neoprotestáns egyházak is sikerrel folytattak itt missziós tevékenységet, amely végül azt eredményezheti, hogy egy idő múltán majd megmutatkozik a felekezetileg most láthatatlan népességhányad.

László János mérnök-nagyvállalkozó és lelkes lokálpatrióta

Kétségtelen, hogy településkép-védelmi szempontból igen fontos cselekedetnek számít, hogy az abásfalvi születésű László János mérnök-nagyvállalkozó megvásárolt az Alszeg utcában kilenc hagyományos parasztházat, amelyeket szakszerűen felújíttatott és idegenforgalmi célokra hasznosít. Számos vállalati tréninget, képzést és kulturális programot bonyolítanak le ezekben az ingatlanokban. Itt található az a ház is, amelyben id. László Gyula kőhalmi kántortanító, később tanfelügyelő, illetve múzeológus, a közismert művészettörténész-régész-képzőművész, a kettős honfoglalás elméletét kidolgozó László Gyula édesapja született. A mostani tulajdonos élénken ápolja a László-ősök emlékét, kilátásba helyezte egy emlékszoba létrehozását is.

A helyi Ilona-völgye Közbirtokosság tartja karban az egyházi tulajdonú kultúrotthont, illetve a székházát, amely ugyancsak az unitárius gyülekezeté, valamint a Dávid Ferenc Szeretetotthont, amelyet a hívek az amerikai testvértelepülés, Bedford (USA, MA) unitáriusai segítségével újítottak fel. A közelmúltban négy hagyományos portát vásároltak, ahol tájházat és ifjúsági foglalkoztató-központot kívánnak létrehozni az Abásfalváért Kulturális Egyesület segítségével. Az utóbb három évben a civilek számos értékvédő és értéktudatosító programot tartottak, élő testvér-települési kapcsolatot működtetnek Uszóddal (Bács-Kiskun megye). Folyamatosan pályáznak, hogy minél sokoldalúbb kulturális rendezvényekkel fogják össze a helyi érdeklődőket és az elszármazottakat. Az idei falunapokon bemutatták az említett ingatlanok közül a tájháznak szánt épület felújítási látványtervét, amelyet a szintén helyi kötődéssel is rendelkező Márton Ildikó építész készített.

Esti idill

El szokták különböző fórumokon mondani, hogy Abásfalva akár Udvarhelyszék Torockója lehetett volna. Még ma is lehetne, hogyha helyi, önkormányzati és megyei szinten határozottan jelentkezne a konzerválási és restaurálási, a formamegőrzési szándék. Elsősorban a lakókat kell meggyőzni itt is, hogy a hagyományoshoz való ragaszkodással saját és elődeik értékrendjéhez való ragaszkodásukat fejezik ki. A hely szelleme – még akkor is, ha változott a lakosság összetétele és esztétikai rálátása, igénye és kifejezett igénytelensége –, csakis e vektorok egyesítésével őrizhető meg.

Az abásfalvi hagyományőrző zenészek egy csoportja – helyi érték

Igaz ugyan, hogy Abásfalván nem tudni, hogy a farok csóválja-e a kutyát, vagy fordítva. Sőt azt sem, hogy mi az a bizonyos farok, s melyik a kutya. Viszont tény, hogy a most bejárt négy településen itt a legkarakteresebb a népi építészeti örökség. És nyilvánvaló, hogy itt van a legnagyobb veszélyben. „Viszont az lenne célszerű – mondotta Lőrincz Ildikó művészettörténész, civil aktivista, aki családjával együtt öt éve telepedett le Abásáfalván, szintln személyes kötődés szövődményeként, tehát nem távolról osztja az észt –, hogy a két szomszédos falut, Abásfalvát és Keményfalvát, hiszen mindkettő nagyon jellegzetes, együtt kell konzerválni egy nagyobb projekt keretében.” Közös és helyi érdek, hogy a jóirányú kezdeményezések kapjanak hangsúlyt, és maradjon abba a rosszul értelmezett modernizálási szándék. Akár gazdaságélénkítő szerepe is lehetne, idegenforgalmi mindenképp, s több mint bizonyos, hogy visszahatna Gyepes és Remete településképére, és értelemszerűen Homoródszentmárton többi hasonlóan értékes, vagy már elpusztított, illetve a végelmúlás határán levő építészeti kincseire is ráirányíthatná a figyelmet.

Címképen: Homoródkeményfalva

Simó Márton/Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.