SIMÓ MÁRTON – STADION-NEMZET

Gyakran elhangzik tévében-rádióban, az írott sajtóban is olvasható itt-ott, hogy erősen megfogyatkozott az ország elitje. Magam is foglalkoztam ezzel a témával. Soha nem tudtam belenyugodni abba, hogy nem tudnak pontos statisztikákat készíteni arról, hogy hányan mentek, s hányan maradtak.

Mert vannak négymillió lélekről szóló becslések, de a legdurvább az pár hónappal ezelőtt, talán június végén, vagy július elején bukkant fel, amikor egy 9,7 milliós külföldi kontingensről olvastam. Nem volt tudományos megalapozottsága, sem statisztikai vagy demográfiai-szociográfiai beágyazottsága, de leírták, és láttam, hogy másutt is hivatkoztak rá. Nagyon pongyola módon, mert akkor a határokon belül maradottak közül elfelejtették ezt a fél nemzetet kivonni, és továbbra is 21-22 millió románnal számoltak.

Mert akárhogy tesszük-vesszük, ez a nemzet nem tud harmincmilliós lenni, legfeljebb húsz, mint ahogy a miénk is csak szűkön tizenöt. Igazi statisztika, valós adatsor – bizonyára – létezik, csak most nem ismerjük. És az embertömeg egy része tőlünk pénzkereset végett elhullámzik innen Ibériáig, s vissza. El Amerikáig, s vissza…

Az úriember, aki a minap az egyik – periférikus, tehát kevésbé kártékony – televízióban beszélt, egészen másképp állt hozzá a veszteségek számbavételéhez. Elmondta, hogy az első világháborúban hatszáz-, a másodikban vagy ötszázezer katona és civil veszett oda. Hangsúlyozta, hogy többségükben bátor, egészséges és fiatal férfiak, akik kimaradtak a békés családi életből, nagyobb része életmű és utódok nélkül fejezte be a földi pályát. Szót ejtett arról, hogy a második világháborúban és az azt követő exodusban félmillió zsidó pusztult el, illetve települt el innen, meg hétszázezer német, akik polgárosodott, képzett és intelligens rétegként vettek részt az országépítésben. Nagyon helyesen érintette a kommunizmus üldözötteit, a nagybirtokosat és -vállalkozókat, a főpapokat, a korábbi rendszer hivatalnoki, tiszti rétegét, a régi vágású, szintén európai nyitottsággal bíró jogászokat, tudósokat, professzorokat, akik szintén a süllyesztőben végezték 1945 után, vagy csak tudásukhoz méltatlan szerepkörökben tevékenykedhettek, vagy maguk is disszidáltak. A létezett „románok” – használjuk csak most az idézőjelet, a viszonylagosságra utalva, hiszen az „eltűntek”, „elüldözöttek”, a „hősi halottak”, az „áldozatok” – jelentős része egy másik etnikumhoz tartozó, tehát a Trianonban összefércelt ország eleve többnemzetiségű hely vala. Elismerte. Bevallotta az illető. Fájt a megszólalónak a színes és sokoldalú elit eltűnése.

A továbbiakban ő négymillió kivándorlót emlegetett, bár bizonytalanságát hangoztatva, szintén elmondta, hogy az adatok nem pontosak, jóval többen mentek el, s az elvándorlás, az agyelszívás még tart. És aki marad – a másod- meg a harmadrendű – nyugállományban, illetve állami szolga, páran meg dolgoznak, néhányan termelnek is. Úgy egymillióan.

Közben utánanéztem, hogy honnan való ez az úriember. Regáti. Duna-melléki. Ahol szokatlan az ilyen szintű nyitottság. Talán csak egy-egy filozófus, józan történész vetemedik ilyen kisebbségbarát nyilatkozatokra zsidók és szászok siratására. Ez igen! Meg kell mondanom, nagyon jól estek az illető megállapításai.

Hirtelen arra gondoltam, hogy átnézem az elnökjelöltek listáját. Mert ez egy olyan egyéniség, akinek helye lenne a megmérettetésben. Ne ismétlődjenek meg a korábbi államfő-választások jelenségei. Hadd nézzünk a novemberi voksolások után egy új és jobb rend ígéretének elébe. Nem szerepel az illető a listán. Amikor láttam ott Iohannis nevét, meg a Kelemen Hunorét, hirtelen felvillant bennem, hogy mi okozta az enyhe hiányérzetet, amely bennem lappangott. Ez az ipse kihagyott minket a felsorolásból! Minket, magyarokat.

Mit mondjak? Valóban stadion-nemzet. Még akkor is, ha a maradék elit nem üvöltözik, s nem mondja, hogy kiebrudalna innét, s nem ficánkol félmeztelenül villogtatva tetkóit holmi nemzeti színekbe öltöztetett betonkereszteken ülve. Hogyha valóban intelligens, akkor óhatatlanul benne kell lennünk a nemzetvíziójában. Csakhogy az intelligencia más. Mintha ellenünk szólna. Ha nem lát el a Hargitáig, akkor ő sem az elithez tartozó, hanem csak maradék, akit a hivatalnoki megélhetés, a törpeséghez való lojalitás vezérel, hogy bár kapjon egy gondnoki állást a stadionnál.

Simó Márton/ Hargita Népe

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.