A Hargita Népe augusztus és szeptember folyamán közölte a szerző glosszáit. Ebben az egyre híguló médiavilágban üde színfoltkén világítottak ezek a kis remekek, amelyek valaha az újságok gerincét alkották. Sokan kedvelték.

Túl az aktualitásokon, a híreken, a botrányokon, a hirdetéseken, valamikor, az ántivilágokban, két-három rendszerrel ezelőtt, rég, a több mind száz esztendeje letűnt Monarchiában, ahol eleink bizonnyal sokkal boldogabban éltek, mint mi – csakhogy nem tudhatták, hogy letelik az a kevés rossz, amelyet megtapasztalhattak, s aztán több jó nem lesz – , amikor még az újságok, a napi- és hetilapok, az almanachok jelentették a hírközlés fő csapásirányát, így iskolázódtak és csiszolódtak klasszikussá lévendővé a nagyok. A jelentős szépírók majdnem kivétel nélkül így kezdték, és így folytatták. Így váltak ismertté, majd ők voltak azok, akik rangot és hitelt ruháztak az akkor időszaki kiadványokra. Nem lévén még rádió, televízió, internet, meg egyéb fityfene, kütyü, ketyere – majdhogynem családtagokká lettek, hiszen a nevükkel jegyzett lapokkal érkeztek a postások, őket emlegették a rikkancsok… Volt értelme az íróságnak, az írott szónak és az őszinte beszédnek…

Lokodi Imre írásaira Cseke Gábor, a kenyeres-társ, az egy nemzedékkel előtte futó ny. szerkesztő – ahogy mondják: nyugdíjas – , ám hiperaktív kolléga is felfigyelt ebben a két hónapban. És végül interjúra kérte Lokodit, amelyet itt olvashatunk… Tovább

Maga a glossza-sor visszakereshető a Hargita Népe archívumában, illetve a Káfé Főnix  portálon is.

Élő Székelyföld Munkacsoport