ÉNLAKA – A ravatalozótól vissza az élethez – REGEJÁRÓ

A fesztivál kezdetei 2016-ra nyúlnak vissza – mondja Mátéfi Nagy Tímea, az énlaki unitárius gyülekezet lelkészasszonya –, amikor ravatalozót avattak a faluban. Köztudott, hogy a kis lélekszámú lakosság nem tölti meg a templomot, amit télen fel sem lehet fűteni – a 120 főből mintegy 90 nyugdíjas, előrehaladott korú –, úgyhogy a ravatalozó elkészítésekor már tudták, hogy ez egy többfunkciós épület lesz, hiszen istentiszteleteket is tartanak benne.

Mivel a Misztrál együttes frontembere Heinczinger Miklós, Mika házat vásárolt Énlakán, és túl azon, be is illeszkedett, megbarátkozott az emberekkel, akik el is fogadják, akkor is muzsikált, és egy beszélgetés során elhatározták, hogy táborokat, kisebb fesztiválokat fognak itt szervezni. Így jött létre a Regejáró Fesztivál.

A környezet adott, hiszen Budapest V. Kerületével – Énlaka testvértelepülése – évtizedek óta működik egy közös faluképvédelmi program, amely révén sikerült megőrizni a házak eredeti állapotát. Szép a hely. Csend van. Tágas kertek, udvarok állnak rendelkezésre.
Tulajdonképpen kibővítik azokat a programokat, amelyeket a Pro Énlaka Alapítvány honosított meg (Énlaka Konferenciák, amelynek hetedik kiadását épp e hét végén, szeptember 13-14-én tartják), illetve más csoportok is gyakorolnak. Nem kívánnak népes, nagyméretű rendezvénysorozattá lenni, mindössze annyit szeretnének, hogy kissé tágítsák azt a kört, amelyből most a hasonló gondolkodású emberek érkeznek.

Ilyenkor – bár szerények a lehetőségeik és kevesen vannak – megmozdulnak a gyülekezet tagjai is, például most süteményeket ajánlottak fel az asszonyok, és – ha nem is egész nap – igyekeztek jelenlétükkel megtisztelni a Regejáró programjait. Főként az esti órákban.

Mi úgy látjuk, hogy az sem ártana az alapkoncepciónak, ha a közelben élő fiatal értelmiségi családok is bekapcsolódhatnának, hogyha másutt is hasonló elképzeléseket kezdenének megvalósítani, mert az ilyen kis szigetekből áll össze a jövőképes Székelyföld szövete. Hiszen nem csupán baráti együttlétek alkalmával kell(ene) együtt lennünk, hanem rokon-mentalitásunk jóvoltából az esztendő minden napján, hogy tudjuk, lássuk: másképp gondolkodókként egyre többen vagyunk.

A szerző felvételei

Olvassa el Nagyálmos Ildikó kapcsolódó írását ITT!

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.