Udvarhelyszéken jól ismerik az Artera Alapítvány tevékenységét, hiszen majdnem két évtizede szerveznek képzéseket, bemutatkozási lehetőségeket a környéken élő népi mesterek számára, saját programja, a Míves Emberek Sokadalma (MES) pedig már a tizenhetedik kiadásánál tart. Az alapítvány frontembere, Lőrincz Zsuzsánna most gondolt egy merészet és nagyot. Megújította és átformálta a MES-t.

Egyrészt kibővítette csapatát, fiatalított, használta ugyan a saját tapasztalatait és kapcsolatrendszerét, de a programszervezés oroszlánrészét Czirjék Katalinra és csapatára bízta. Az volt az elképzelés, hogy kiviszik a Sokadalmat a Székelyföldről, s ehhez olyan helyszínt kerestek, amely könnyen megközelíthető, ahonnan bejárható Erdély megannyi néprajzi régiója, illetve ahová könnyen eljuthatnak az érdeklődők és a kiállítók. Így esett Nagyenyedre a választás.

Idén a „kihelyezett” Míves Emberek Sokadalmát ebben a történelmi levegőjű városban szervezték meg július 26-28 között, amelyhez kiváló partnerre találtak az ottani helyi és a Fehér megyei vezetés részéről. A lehető legszínesebb kínálattal vonultak fel az erre a célra fenntartott központi övezetben, a református vártemplom és a Bethlen Gábor Kollégium közvetlen szomszédságában.

„Fő célunk, hogy túllépjünk a Drakula-mítoszon, hogy felmutassuk Erdély lényegét és lelkét – nyilatkozta Czirjék Katalin a rendezvény előtt –, ezért igyekeztük megszólítani a környéken élő nemzetiségeket, Közép- és Dél-Erdélyben, hogy ne székely túlsúllyal legyünk jelen, hanem bemutathassuk a szász népművészetet, ahogyan az az utolsó órában még fellelhető, a dél-erdélyi román közösségeket, a barcasági csángókat, a mokánokat, a kalotaszegieket, a székieket.”

A rendezvényt Böjte Csaba ferences szerzetes nyitotta meg, áldást kívánva ehhez a szép kezdeményezéshez, s maga is jelen volt az első nap eseményeinek egy részén. Köszöntőbeszédet mondott Körösi Viktor Dávid, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának munkatársa.

Az „elméleti résznek” fenntartott sátorban Veress Emese Gyöngyvér beszélt a barcasági csángók népviseletéről, az azt érintő kölcsönhatásokról, hiszen az egymás szomszédságában, illetve szoros szimbiózisban élő nemzetiségek soha nem különültek el, úgy szellemi, mint tárgyi kultúrájuk is közös gyökerű. Példákkal érzékeltette, viseletdarabokon mutatta be, illusztrálta a felsoroltakat.

Ezt követően Simó Márton író, újságíró, civil aktivista tavaly – magyar és román nyelven is – megjelent Mi, székelyek és román barátaink című interjúkötetének bemutatója következett. A későbbiekben el lehetett vegyülni a vásári forgatagban, amelyet aztán mindhárom napon át – pénteken, szombaton és vasárnap – különböző mesterség-bemutatók, zenés és táncos előadások követtek, kicsik és nagyok legnagyobb örömére és megelégedésére.

Fotók: Simó Márton és a MES sajtószolgálata

Élő Székelyföld Munkacsoport