GUMICSIZMÁT TUSVÁNYOSRA!

Különösebben nem jártam utána, hogy volt-e/ van-e hivatalosan gumicsizma-árusítás az Egy a táborban, Tusványoson, de mindenképp jól jönne… Rokon leányka jelentkezett, hogy érkezne, s nálunk alszik egyszer-kétszer, vagy legalábbis hozzánk jön néha zuhanyozni a héten, ha már nagyon hiányzik a civilizáció. Itt hagyta a holmija egy részét, hogy az autóját jobban tudja használni a jövés-menésben, s ha kell berátnékat hozzon-vigyen. A fiam is ott van. Felszívódott, valahol az Olt ártérében jön-megy, félig-meddig ifjúsági szervezet tisztségviselőjeként, de inkább a buli kedvéért. Kapok egy-egy halk jelzést.

Mondta a minap, hogy küldjek neki egy gumicsizmát. Vettem 25 lejért egy 46-ost a kínaitól. Ennél nagyobb nem volt. Az ágyra és zuhanyrózsára visszajáró leány meg kölcsönkért egyet Szombatfalván. Az női, 38-as. Megjött, fürdött, aztán szépen kicsinosította magát, mintha színházba menne – olyan könnyed szabadtéri előadásra –, kevés púdert, némi festéket kent az arcára, felvett magára egy dezodorból való illatárt, hogy felhőként lebegje körbe. A lila gumicsizma a lábán, szépen harmonizált kékpettyes szoknyájával és fehér blúzával…

Arra gondoltam hirtelen, hogy meg lehetne kímélni a táborlakókat attól, hogy gumicsizmákat kelljen a táborba hurcolniuk. Lehetne kint egy bőséges készlet, bő színválasztékkal, divatos és módival dacoló klasszikus, amelyből bérbe lehetne venni. Napi 7 lej, 500 forint, vagy 2 euró ellenében. Esetleg befizetne a delikvens egy összeget, mondjuk 30 lejt, amolyan garanciapénzt, megkapná a megfelelő színű és méretű csizmát, majd visszaadhatná a végén, és 20 pénz járna vissza. Szóval, biztos haszon jönne belőle, és növekedne a táborlakó komfortérzete. Az sem lenne gond, ha valaki hazavinné.

Egyébként ki lehetne fejleszteni egy saját márkát, felirattal, logóval, akár státuszszimbólummá is válhatna, s tán a tehenek is jobban tejelnének, ha majdan a pajtába téved a Tusványos feliratú gumilábbeliben a tábort-járt ifjú vagy idősebb gazda. De trendi lenne Pesten, a 6-os villamoson, akár kasztjeggyé lehetne. Gyorsan elmondtam az ötletet egy ismerősnek, aki megjegyezte, hogy nem jó, mert ott a lábgomba, s az gáz. Dehogy, vágtam rá, ki lehet fejleszteni az egyszer-használatos, éghető vagy természetben lebomló papírkapcát. Plusz-bevétel lenne és növelné a higiéniát. Nagyon jó – helyeselt a szomszédban lakó bizalmas –, akár a szerkesztőség is felvállalhatná, sapkát, eső- és napernyőt is kifejleszthetne mellé, hogy a profitot ne befolyásolja túlságosan az időjárás szeszélye. Sőt emelje, mert a változatosság gyönyörködteti és hizlalja a szolgáltatót, főleg akkor, ha egyik nap ess, másnap pedig hétágra süt a nap.

Az ötlet ezennel partner, vagy anyalapunk, a Hargita Népe szerkesztőségének szellemi tulajdona. Sárban tapicskolók, csápolva ázók és izzadók, kéretik nem lenyúlni az ötletet!

Simó Márton

Gumicsizmát Tusványosra!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.