SZÉKELYUDVARHELY – NE BÁNTSD A MAGYART!

Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy után Székelyudvarhely volt a harmadik város, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására tüntettek. Egyrészt az úzvölgyi katonatemető aljas átalakítása ellen szólaltak fel a jelenlevő politikusok a tegnap délután hat órakor szervezett megmozduláson, másrészt pedig azon sérelmek ellen, amelyek ebben a jogállamra egyre kevésbé emlékeztető országban nap mint nap érik az erdélyi magyarságot.

Többek között beszédet mondott Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, Vinczellér Árpád, az EMNP alelnöke. Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, aki Tőkés László püspök üzenetét olvasta fel.

Gálfi Árpád

Csomortányi István, az EMNP elnöke kijelentette, hogy „a román politikai elit ma is 19. századi nemzeti ideálokat követ, és azon munkálkodik, hogy Románia egynyelvű, egynemzetiségű és egyvallású ország legyen.” Az erdélyi magyarok számára Bukarest nem a problémák megoldása, hanem azok forrása, de mindezek ellenére a magyarság számára ma is a Kárpát-medence, az erdélyi magyarok számára pedig Erdély és Székelyföld a létezés ideális terepe. Nem a központi kormányzás, hanem az önkormányzatok szintjén kell megőrösödnünk, mert úgy tűnik, véget értek azok az idők, amikor néhány százalékos parlamenti jelenléttel a magyarság képviselői a mérleg nyelveként viselkedve, fontos állami funkciókban tompítani képesek a ránk nehezedő nacionalista nyomást és a törvénytelenségeket.

Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke, a tüntetéssorozat szervezője

A székely anyaváros központjában, az oly sok hasonló eseménynek helyet adó Patkóban, a Márton Áron téren szervezték meg a tüntetést, amelyet nem zavart meg túlságosan a szemerkélő eső. A mintegy nyolcszáz fős tömeg bevezetésként a nemzeti, végezetül a székely himnuszt énekelte és fegyelmezetten hagyta el az egy órán át zajló tiltakozó gyűlést követően a helyszínt.

A szerző felvételei

Simó Márton/ Élő székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.