ATYHA – TEMPLOMSZENTELÉS

A sóvidéki település temploma három évvel ezelőtt, 2016. szeptember 18-án megsemmisült. Az alig kétszáz lelket számláló közösség, a Kárpát-medence magyarságának összefogásával, helyi és magyar állami segítséggel azonban rövid idő alatt újjáépíttette templomát, amely a korábbira emlékeztető külső formában, ám teljesen új belsővel várja a helyi és a máshonnan érkező híveket. Az új templom felszentelésére 2019. július 20-án, szombaton, 11.00 órakor fog sor kerülni. Dr. Jakubiny György érsek atya javaslatára ezzel az ünnepséggel együtt tartják idén, kivételesen a Mária-Magdolna-búcsút is.

„Istennek legyen hála, hogy kis településünk templomát sok jóakaratú hívő keresztény testvérünk támogatásával újra felépítettük. Megújult szentélyünk Bálint Lajos megboldogult érsek atya szavaival hirdesse: »A múlt erős gyökér, a jelen és jövő belőle él!«  – mondotta Ft. Adorján Imre atya, az egyházközség plébánosa -, és ez alkalommal a 2019. július 20-án, 11.00 órakor kezdődő, hálaadással és templomszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisére, amelyet Exc. és Ft. Msgr. dr. Jakubiny György érsek atya végez, sok szeretettel hívom az elszármazottakat, a támogatókat és minden jóérzésű magyart, aki szívügyének érezte és érzi a székely emberek sorsát.”

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.