SEPSISZENTGYÖRGY – Teljes összefogással

Sajtótájékoztatót tartott a csütörtöki, úzvölgyi temetőért szervezett tüntetés előtt Sepsiszentgyörgyön Kolcza István, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Bálint József, a Néppárt sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője, Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, valamint Pethő István, a Magyar Polgári Párt választmányi elnöke.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Néppárt által 2019. június 27-én, csütörtökön, 18.00 órára meghirdetett tüntetésre mindhárom erdélyi magyar párt mozgósít, így Csíkszereda után Sepsiszentgyörgy főterén is követelni fogják Hargita megye prefektusának azonnali leváltását, az úzvölgyi temető államosításának beszüntetését, valamint az eredeti állapotok visszaállítását.

„Arra kérjük Sepsiszentgyörgy polgárait, hogy vegyenek részt a csütörtöki tüntetésen, s közösen mutassunk fel egységet és erőt. Bukarestnek látnia kell: nem kérünk a gyűlöletkeltésből, s elutasítjuk a temetőgyalázást, az erőszakot. Hogy követeléseinket sikerre vigyük, félre kell tennünk székely büszkeségünket, meg kell találnunk a nemes cél érdekében az együttműködés lehetőségét, s épp ezért külön öröm számunkra, hogy a másik két erdélyi magyar politikai alakulat is csatlakozott kezdeményezésünkhöz. Így, együtt, talán még hangosabbak lehetünk. Találkozzunk Sepsiszentgyörgy főterén! Védjük meg magunkat, védjük meg Erdélyt” – jelentette ki Kolcza István, akihez csatlakozva Bálint József is elmondta: mindenkit szeretettel várnak a csütörtöki megmozdulásra, mely – a múltheti, csíkszeredai tüntetés után – egy újabb állomása a Néppárt tiltakozó akciósorozatainak.

Tóth-Birtan Csaba természetesnek vélte, hogy az RMDSZ is részt vesz a tüntetésen. „Az úzvölgyi események rámutatnak: a romániai jogállamiság helyzete kritikus, épp ezért nagyon fontos, hogy minél többen vegyünk részt a megmozduláson. Tamás Sándor RMDSZ-es megyei tanácselnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere személyesen is biztosítottak arról, hogy ott lesznek a tüntetésen” – mondta az alpolgármester. Hozzá csatlakozva Pethő István is kiemelte: meggyőződése, hogy előkészített és megszervezett provokáció történt a hősi katonai temetőnél, így itt az ideje annak, hogy az egyébként békés magyar közösség, a törvényes keretek között, erőt mutasson fel.

Sándor Krisztina szintén a tüntetésen való részvételre buzdította a sepsiszentgyörgyieket, valamint hangsúlyozta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magától értetődő módon támogatja a kezdeményezést, a mozgósításban is részt vesznek, s kiemelten fontosnak tartja, hogy a hasonló utcai megmozdulásokkal napirenden tartsák az Úzvölgyében történteket. „Ki kell mondanunk: nincs szükségünk arra, hogy mesterségesen gerjesztett, folyamatos konfliktushelyzeteket kelljen kivédenünk. Újra és újra hangsúlyozni fogjuk: elég volt a gyűlöletkeltésből, s nem akarunk tovább áldozatai lenni a bukaresti hatalom feszültségkeltésének” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke.

Forrás: Sepsiszentgyorgy.info. MTI

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.