Kötetbemutató a Székely Nemzeti Múzeumban – SEPSISZENTGYÖRGY

Teleki Pál a két háború közötti időszak miniszterelnökei közül talán a legélénkebben van jelen a társadalmi emlékezetben. Tudós, főcserkész, a revízió ideológusa, aki rendre feltűnik az 1938 és 1940 közötti területvisszacsatolások fotóin. Rejtélyesnek tűnő halála szintén sokak képzeletét mozgatja, nemkülönben a zsidók jogfosztásában játszott szerepe.

Ez az életrajz arra vállalkozik, hogy ennek az ellentmondásos életpályának az egyes állomásait vázolja fel, az erdélyi magyar arisztokrata és a dúsgazdag görög polgárlány egyetlen gyermekeként eltöltött gyerekkortól kezdve a földrajzi kutatásokon, a fajhigiénián, a turanizmuson át az autók iránti bolonduláson keresztül az egyetemi tanárságig, az első, majd a második miniszterelnökségig, és választ igyekezzen adni a halált övező kérdésekre.

Teleki életének hatvankét évében benne van a huszadik század első felének csaknem összes magyar politikai és társadalmi, tudományos problémája, amelyeket ez az érzékeny, sőt túlérzékeny egyéniség így vagy úgy érintett élete folyamán. Ez a pálya nemcsak az erdélyi arisztokratáé, hanem az ellenforradalom, Trianon és a világháborúk rajza is egyúttal: egy darab Magyarországé a 20. század első felében.

teleki1
Jaffa Kiadó, Budapest, 2018 – 3490 Ft

A Székely Nemzeti Múzeum és a Balassi Intézet, Magyarország Kulturális Központja szervezésében Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK oktatója és az MTA BTK Történettudományi Intézetének főmunkatársa, a Trianon100 kutatócsoport vezetője rendkívüli vetített képes előadással egybekötött könyvbemutató tart A miniszterelnök élete és halála – Teleki Pál (1879–1941) címmel május 23-án, csütörtökön 19.00 órától a Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Házigazda: Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet vezetője.


Élő Székelyföld Munkacsoport

Kapcsolódó:

Teleki Pál búcsúlevelei

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.