Szent László régi és újabban feltárt „lábnyomairól” – SZÉKELYUDVARHELY

Nem tűnik újdonságnak, hogy Gyöngyössy János középkori falképek és műemléképületek iránt érdeklődik, hiszen évtizedek óta készít rekonstrukciós rajzokat és illusztrál művészettörténeti munkákat. Az eredetileg vegyészmérnök végzettségű történeti grafikus, ahogyan barátai nevezik, hosszú ideje kutatja az Árpád-házi időket felidéző falképeket, köztük azt a Szent László-kultuszt is, amely oly gyakran jelenik meg számos régi székelyföldi templom falán.

szentlaszlo1
Fazakas Szabolccsal Nyíregyházán a Szent László út véndorkiállítás egyik állomásán 2018 októberében – Fotó: Frissmedia.hu

Amikor három évvel ezelőtt a Székelyföldi Legendárium felkérésére hozzálátott a Lovagkirályt ábrázoló freskók kutatásához, s egy átfogó, összegző és ugyanakkor ismeretszerző munka elkészítéséhez, mindössze egy gyermekeknek szánt kiadványt szeretett volna összeállítani.

Szőr Manó – Gyöngyössy rajzolt alteregója -, amint szemlélteti a falképeket

Az ábrákat és a rekonstrukciós rajzokat, illetve a szövegek egy részét maga írta, de a kivitelezésben társként szegődött melléje Muszka Sándor író, költő is, úgyhogy a Szent László-emlékév hevében – bár amikor hozzáláttak, még nem tudták, hogy Magyarország kormánya ilyen nagy ívű programsorozatot tervez – számos helyszínre eljutottak a kapcsolódó előadásokkal, a kötet megjelenése azonban késett.

Gyöngyössy szerencsésnek tartja magát, hiszen 2017-2018-ban felerősödött a történészi, a régészeti érdeklődés, a kutatómunka is, új freskótöredékek bukkantak fel, az újabb ásatások során pedig korábban sejtett, csak feltételezett értékek kerültek felszínre. Több elmélet beigazolódott, illetve változtak a kapcsolódó feltételezések is.

DSC00024
A székelyderzsi fraskó részlete Gyöngyössy kiegészítéseivel

Mert bármennyire gazdag a fennmaradt leletanyag és a dokumentáció, rengeteg részlet feledésbe merült. Ilyen szempontból sikerült összegeznie, és akár most, a kötet elkészülte után is szolgálhat újdonságokkal. A székelyudvarhelyi előadás is ezt a bővebb tájékoztatást célozta meg, amelyet a Művelődési Ház igazgatója, Elekes Gyula szervez egy népfőiskolai ismeretterjesztő program keretében felnőttek számára.

Moldvában talált kályhacsempe, amelyet Erdélyből vihettek át, esetleg olyan dócban préseltek, amely erdélyi vagy magyarországi mesterek műve lehetett

A Székelyföldön erős és komoly hagyományokkal bír ugyan Szent László kultusza, egyretöbb, a szent király legendáját ábrázoló freskó bukkan fel a mész- és vakolatrétegek alól, többet restauráltak is az emlékév kapcsán, de nem jelenthető ki egyértelműen, hogy olyan sajátosság, amely kizárólag csak hozzánk tartozó lenne. Számos ábrázolás található észak-kelet Magyarországon, az Őrségben, illetve Felvidéken – ezek száma is gyarapodóban, hiszen bővültek, apróbb részletekre terjedtek ki a feltárások és a rekonstrukciós folyamatok –, újabban pedig bebizonyosodott, hogy a Szászföldön, ugyanakkor Dél-Erdélyben is több legenda-ábrázolás található, mint gondolnánk, akár görögkeleti, eredetileg is román, illetve időközben a használatukba került hajdani magyar építésű római katolikus templomok falain is.

DSC00048

Az előadásban néhány új falkutatás eredményét is bemutatta Gyöngyössy mérnök, valamint azokat a rekonstrukciós rajzokat is, amelyek a nagyváradi székesegyházat, illetve az előtte állt, a történelem évszázadai során ugyancsak elpusztult és majdnem feledésbe merült királyszobrokat ábrázolják.

DSC00042.JPG

A címkép a szerző felvétele

Írásunk a továbbiakban frissül!

Simó Márton

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.