EGY FÉLBEMARADT ZARÁNDOKLAT UTÁN

Nem sokat aludtam, mióta eljutottam hozzátok. De nem a félelmek miatt, hanem mert agymenésem van. Folyamatosan azon kattogok, hogyan is lehetne…? Már az előtt, hogy ráléptem volna, “magaménak” éreztem az utat…, talán csak azért, mert büszkén, magyar embernek gondolom magam….

Próbáltam a probléma gyökerét megkeresni, hogy miért nem sikerült az út amit terveztem, a 200+ kilométert, s lett csak 50 belőle? Nem a hegy győzött le, még csak nem is a hó. Hanem a szocio-kulturális adottságok. Talán könnyelmű is voltam, talán a tájékoztatás nem volt “korrekt”. Nem azért mert Ti nem vagytok azok, hanem mert helyiként más szemüvegen keresztül néztek a medve-, vagy kutyaveszélyre, mint azok, akik nem szoktak hozzá ehhez a hétköznapokban. Ezzel pedig párosul buzgóságotok, hogy minél népszerűbb legyen az út…

(A zarándoklat feladásáról szóló tudósítás ITT olvasható!)

MU_AI_DSC_3124.JPG

Azt gondolom, nagy lehetőségek vannak a Mária útban. Spanyolországban vannak falvak, melyek már csak az ott lévő albergue-k miatt léteznek. A többinek pedig nyilván jót tesz turisztikailag. De a bizalmat felépíteni sokaknál egy élet is kevés. Eljátszani azt azonban egyetlen rossz dolog is elég. Természetesen, ha már száz csoport végigjárta, aztán valakikkel történik valami, az sem szerencsés, de olyan is létezik, hogy “természetes kiválasztódás”…, amiről az aratás Istene dönt. Áldozat nélkül pedig nincs áldás sem. Valamit valamiért. Ha egy ateistával történik az ami velem – kevesebbet sétál mint amiért jött -, pláne ha egy “oklevélgyárosról” beszélünk, akit csak a trófea érdekel, esetleg Új-Zélandról jön, nem kevés útiköltséggel, bele sem gondolva abba, mennyit tanult esetleg addig is az úton. pénzkidobásnak fogja értékelni, mert nem kapta meg amiért jött…

MU_AI_DSC_3114
Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke – az útvonalak folyamatos építésén, a népszerűsítésen és a tájékoztatáson dolgozik az önkéntesekkel és a helyi vezetőkkel vállvetve

Én hiszek a Szűzanyában. Tudom, hogy Ő tartott meg. Hogy meghallgat. És abban a szent pillanatban küldte a második kutya falkát rám, amikor jelet kértem Tőle, tovább kell-e most mennem az úton? Talán a nyakam szegtem volna az erdőben, vagy az autók az út mentén sodortak volna el másnap. Ennek most így kellett lennie.., Így fogom fel. Hálás vagyok érte, amiért életemben először elmehettem székelyföldre, megismerkedhettem galád módon elszakított testvéreimmel, láthattam a kultúrát, hallhattam az ottani emberek napi dolgairól, tanulhattam Tőletek.

Mik az észrevételeim? Nem kritika, hanem segítség gyanánt említem itt meg azokat a dolgokat, amelyek – mondjuk – szerintem hiányoznak, vagy lehetnének másképp is… Tudom, hogy a lehetőségeitek korlátozottak… És igaz az is, hogy nem szántam túl sok időt a keresgélésre, de valahol a kegytemplom mellett lennie egy saját ajándékboltnak/bazárnak, hűtőmágnessel, képeslappal, mert az rengeteget hozna (ha van ilyen akkor bocsánat, de nem lehet túl jó helyen, ha ottani tartózkodásom két napja alatt nem jött szembe), amiből az utat is lehetne fejleszteni, akár profi túravezetőket felvenni… Kellene egy kitűző, vagy egy bármilyen más apró de szemnek kedves valami, a Mária út jelével, amit minden induló megkap. Olyasmi. mint a kagyló Spanyolországban… Az embereket fel kellene készíteni arra, ami várja őket. (Írok majd egy listát az ajánlott felszerelésről is, melyben helyett KELL szerintem kapnia önvédelmi eszköznek… Nem fegyvernek, amivel lőni lehet, hanem egy olyan sétabotra gondolok ami faragott, aminek súlya van, nem csak egy gally, s a végén esetleg egy sokkoló, ami arra a tíz percre harcképtelenné teszi az állatot, amíg biztos távolba érünk… Lehetséges, hogy Ti egyedül is ki mertek menni, ahogy én is, de hazudik, aki azt mondja, jó szívvel teszi, és százszázalékos biztonságban van… Ezt el kell mondani!

MU_AI_DSC_3174.JPG

Egyetlen szóval is jól kifejezi az a kérdés, melyet a legtöbbször és a legtöbb embertől kaptam az út során, hogy: EGYEDÜL?… A Szűzanya is azt akarja, hogy fogjunk össze. Egységben az erő. Ez nem egy önkéntes zarándokút. Ez egy búcsújárás, amikor akár az erdőben is szólhat az ének, ami nem kell kizárólag pünkösdhöz köthető legyen, mondhatjuk úgy is, hogy “csapatépítő” a nem hívőknek, akik nem imádkozni akarnak, hanem csak beszélgetni és nevetni, meg jól elfáradni, miközben a Székelyföld vadregényes tájain barangolnak. Szerintem jobb lebeszélni valakit az egyedül indulásról – már akit le lehet -, és elbukni egy ember pénzét, amit ráköltött volna. Ha igazán akarja valaki, akkor beáll valakikhez, vagy szervez magának egy csapatot, és eljön. Ha nem, akkor sétál egyet Szent Jakab útján, vagy más olyan helyen, ahol az ember a csúcs-ragadozó.

Fontos tisztázni, mi a víziótok és a missziótok. Sokat került elő ez a Camino téma. Nem csak az én részemről.. de szerintem rossz úton járunk, ha ahhoz akarunk felnőni. Ez nem egy második Camino. Nekünk nem is az kell. Ez más. Mást ad. És legyünk erre büszkék. Hirdessük ezt.

Ahogyan egyik zaránoktárs mondta az egyik előadáson, amelyen részt vettem: az igazság emberi, azt sokkal hamarabb elbírják… Készítsük fel az embereket, annyira amennyire csak lehet, hogy sokan merjenek belevágni, és sikerüljön is nekik. Minél nagyobb lesz a forgalom az úton, a medvék is annál kevésbé merészkednek majd közel, ha minden nap jár ott valaki. Spanyolországban a turistáknak – akik nem maguk cipelik hátukon a terhüket – létezik “csomag előreküldő szolgáltatás”, ami talán itt is hasznos lehet, de mindenképpen anyagilag is jövedelmező. Ha úgysem zarándoklat az, amiről beszélünk, és nem veszélytelenek sem a patak átkelők sem az erdő, akkor úgy könnyebb futni, fára mászni, védekezni, ha nem egy 10 kilós pakk van az ember hátán. Ha a polgármesterek partnerek – mint az én esetemben is volt -, akkor reggel elindulhat egy szolgálati autó a kb. 30 km-rel arrébb levő faluba a csomagokkal, hogy csak vizet meg a napi elemózsiát kelljen cipelni. Nagyjából egy óra alatt megteszi ezt az utat oda-vissza a gépkocsi. Akár egy magánember is vállalhatja, akinek reggel van erre egy ideje a napi munka előtt.

maria_ut_zoldhatterlogo_2

Ennyi jutott most eszembe jutott. Ha lesz még más ötletem, azt is tudatom majd a szervezőkkel. A következő napokban meg fogom írni az utam történetét, melyet úgy fogok megfogalmazni, hogy benne minden felelősséget és felelőtlenséget magamra vállalok… Elmondom majd azt is, hogy mennyire korrekt tájékoztatást kaptam, hogy a szervező aktivisták sírva könyörögtek nekem, hogy amennyiben módomban áll, ne egyedül induljak el… És szólni fogok a vendégszeretetről is, ami méltán világhírű, és amelyben volt szerencsém részesülni. (Folyt. köv.)

A publikációhoz Antal István 2018-ban készült felvételeit használtuk

Írta egy zarándok, aki feladta

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.