EGY MAGYAR EGY NAPJA

A magyar ember látott egy reklámfilmet hazájáról, és ezért elhatározta, hogy a mai napon csupa olyan dolgot vesz a kezébe, amit magyar feltalálóknak köszönhet az emberiség.

Kezdetnek fogott egy golyóstollat (Bíró László, 1931), leírta, hogy találékony magyarok, majd egy mágnessel feltette a hűtőgépre (Szilárd Leó 1929), utána gyufával (Irinyi János 1836) rágyújtott egy cigarettára, közben CD-t hallgatott, nézegette a hologramos matricát a borítón (Gábor Dénes, 1947), majd bevett egy C-vitamint (Szentgyörgyi Albert, 1931). Eszébe jutott egy barátja, telefonált egyet a vezetékes telefonjáról (Puskás Tivadar, 1878).

Még volt egy kis ideje, ezért játszott egy kicsit a komputerén (Neumann János, 1944), elmélázott, hogy mely rendszert használja, végül a Basic mellett döntött (Kemény János, 1964), és Excel táblázatba rendezte tennivalóit (Simonyi Károly, 1974). Megnézett (volna) egy 3D-s filmet, de ezt még egy 3D-s szemüveggel (Rátai Dániel, 2010) sem tudta megoldani. A kudarc után feltett egy bakelitlemezt a hagyományos lemezjátszójára (Goldmark Károly, 1948), és bekapcsolta a televíziót is (Mihály Dénes, 1919). Látva, hogy éppen New Yorkot mutatják, megörült, hogy színes tévéje van (Goldmark Károly, 1948). Nagyon tetszett neki a város, elsősorban a Central Park (Asbóth Sándor, ő készítette a város rendezési tervét is).

holdauto
Minden idők legdrágább és földönkívüli autója – Fotó: Origo.hu

Még megnézett egy tudományos filmet az űrkutatásról, ismét elcsodálkozott a holdautón (Pávlics Ferenc, 1960), majd még indulás előtt megpróbálta kirakni a Rubik kockát (Rubik Ernő, 1976).

Már semmi nem kötötte le, így elindult sétálni, és mivel a közeljövőben autót kívánt vásárolni, autókat nézegetett. Ezért magához vette automata fényképezőgépét (Mihályi József, 1938), dilemmázott kicsit, hogy a régebbi típusú kontaktlencséjét (Dallos József, 1928), vagy a lágy anyagú kontaktlencséjét (Győrffy István 1959) használja-e? Az első kocsi, ami megtetszett, egy Ford T-modell volt (Galamb József, 1908), aztán talált egy dízelmotoros BMW-t (Ansits Ferenc, 1983), és megnézett magának egy Chevrolet Malibut is, amelynek automata sebességváltója volt (Bíró László, 1932). Még felmerült egy VW bogár is a speciális dizájnja miatt (Barényi Béla, 1925). Ez annyira tetszett neki, hogy még a karburátorát is megvizsgálta (Csonka János, 1893). De hamar rájött, hogy marad neki a bicikli, hazamenve meg is nézte a pincében, hogy rendben van-e, főleg a dinamója (Jedlik Ányos, 1861), majd ámultan nézte a szomszéd ház tetejére leszálló helikoptert (Asbóth Oszkár, 1928). Ezt a tényt azon melegében elmesélte Pulitzer-díjas (Pulitzer József, 1917) újságíró barátjának, akivel egy múzeumban találkozott, ahol éppen bemutatták a fényáteresztő üvegbeton feltalálásnak fázisait (Losonczi Áron, 2001) – magát a betont nem tudták megnézni, mivel annak jogi hercehurcáit tizenhárom év alatt sem sikerült befejezni.

Mikor végre hazaért, már sötét volt, s régimódi lévén, felkapcsolta még kriptontöltésű lámpáját (Bródy Imre, 1930), megivott egy pohár szódát (Jedlik Ányos, 1840), és mivel megfájdult a feje, keresett egy gyógyszert is, meg is találta a legutóbb Bécsben vásárolt Kalmopyrint (Richter Gedeon, 1912). Az egész nap fáradozásait kipihenendő visszatért a bakelitlemezhez, és feltette egyik kedvenc lemezét, a Psalmus Hungaricust (Kodály Zoltán, 1929).

Balázs Árpád


gomboc szoborCímképen: a gömböc – egy konvex, homogén háromdimenziós test, melynek specialitása, hogy összesen két – egy stabil és egy instabil – egyensúlyi helyzete van. A stabil helyzet az, amit a képek mutatnak; az instabil ugyanez fejjel lefelé fordítva. Itt elvben meg tudna állni, de bármely kis mozgás kibillenti ebből a helyzetből. Ezt a különleges testet Várkonyi Péter és Domokos Gábor, a BME Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszékének oktatói találták fel 2007-ben. A gömböc négytonnás változatát a Budapest VIII. kerülete Corvin sétányán állították fel 2017 végén, Zalavári József művészeti vezetésével. (A Wikipédia nyomán)


 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.