Mert nagy ez az ünnep. Fontos alkalma az összetartozás és a virtuális egyesülés kifejezésének. Március 15-e azonban a mi országunkban a zászlókereső szemüvegek napja is… P. Buzogány Árpád publicisztikája március idusának egy másik vetületét vizsgálja. Ezt még nem tudja mindenki – írja kollégánk – , csak az, aki figyelemmel követte, hogy például a Küküllő-parti városban az elmúlt években milyen sok idegen fotográfus dokumentálta a megemlékező ünnepséget, magyarán milyen magas azoknak az idegeneknek a száma, akik az év más napjain nem, de aznap még a szél libbentette verébfarkat is lefényképezik, a tömeget pedig filmezik…

Valamiért hatalmas igény van a zászlók keresésére, akárcsak az ünneplő tömeg aprólékos lefilmezésére. Azt ugyan nem tudhatom, kik nyomatják fel ezt az igényt minden évben ugyanazon a napon, hát én ha üzletelnék, kínosan vigyáznék, ne pontosan azon a napon történjen valami, mint előző évben. Mert, ugye, ha akkor van, hát már kiszámíthatóvá válik. Ha pedig kiszámítható, akkor már nincsen olyan nagy varázsa.

Nem tudhatjuk, miért van akkora varázsa a zászlóknak ezen az egy napon. Illetve inkább az a feltűnő, hogy miért csak a piros-fehér-zöld színösszeállítású zászlókat keresik olyan nagy odaadással. Pedig nem illő, hogy az összes többit méltánytalanul félreteszik. Mondhatni rájuk se rántanak. Előveszik aznap reggel a zászlókereső szemüvegeket sokan, és elindulnak erre meg arra, hogy lehetőleg elsőként lássanak meg valami olyat, ami megérdemel egy fényképet, aztán később egy büntetést, netán egy pert.

Azt szinte el is felejtettem jelezni, hogy ezek a zászlókereső szemüvegek az előbbi mondatokban nincsenek költői módon megszemélyesítve. Vagyis nem magukban járnak, hanem a zászlókereső emberek orra hegyén tolatnak bele az ünnepi pillanatokba. Tehát, hogy mindenki számára tiszta és világos legyen, foglaljuk össze a tényállást: felkel a zászlókereső személy, a délelőtt bizonyos órájában orra hegyére biggyeszti a zászlókereső szemüveget, úgy indul bele a többség ünnepébe. (Az ügyesebbek, mint amilyeneket az este is láthattunk egyik székelyudvarhelyi körforgalomban, már egy nappal korábban elkezdik a munkát.) De hát a zászlókereső emberek ezek szerint ezt az időszakos lehetőséget használják ki, az 1848-as forradalom kitörésének napját, mert más napokon nem gyűlnek össze az emberek a főterekre, templomokba és helikopterzúgásban nem hallgatnak hosszabb-rövidebb ünnepi szónoklatokat, kokárdás ünnepi kabátba öltözve.

A zászlókeresés olyan, mint a kenyérkereset, csak anyagilag jóval jövedelmezőbb, és ezt nem máshonnan tudhatjuk, szűrhetjük le, mint bizonyos kémregényekből és az 1989 előtti besúgók nyilvánosságra került fizetési listáiból. Igen, azt sejthetjük, hogy a besúgást, árulást mindig jobban megfizették, mint például a májusi kapanapszámot.

A felvételeket a Székelyudvarhelyi Városháza megbízásából Lőrincz Csaba készítette 

P. Buzogány Árpád