Branyicskai báró Jósika Miklós (1794-1865) nevét sokan csak az utcanévtáblákról ismerik, de azt is alig-alig tudjuk róla, hogy író-drámaíró és újságíró volt, a magyar romantikus regény megteremtője. Pesten 1851-ben az Újépület mögötti téren az ítéletet Jósikán és 35 társán – in effigie (jelképesen) – végre is hajtották.

Az itt látható képpel részben a Világos utáni magyar bujdosóra emlékezünk, akit 1850. január 5-én a rendkívüli hadi törvényszék halálra ítélt. Jósika Miklós ténylegesen Drezdában hunyt el 1865-ben, eredetileg ott is temették el. A Kisfaludy Társaság kezdeményezésére 1894. május 5-én megünnepelték az író születésének századik évfordulóját, mely alkalomból leleplezték Stróbl Alajos közadakozásból készített mellszobrát is.

A társaságnak ezt a szándékát, hogy hamvait és utána elhalt nejét külföldről hazaszállíttassa, megelőzte báró Jósika Samu kegyelete, aki Jósika Miklós egyik unokájával élt házasságban, és a hamvakat a drezdai sírkertből saját költségén hazahozatta, majd a kolozsvári temetőben elhelyeztette.

Ezen a képen 1848 márciusának aktív hősét, a színésznő Laborfalvi Rózát látjuk: az évek során nem is kissé romantikussá lett történet szerint a művésznő Katona József Bánk bánjának ezen előadásán találkozott a nála nyolc évvel fiatalabb Jókai Mórral, s egy kokárdát tűzött a férfi kabátjának hajtókájára – majd megcsókolta. Laborfalvi Rózának a továbbiakban elévülhetetlen szerepe volt Jókai forradalmi munkásságában, bujdosásában és megmenekítésében. Az ismeretlen alkotó rézmetszete Laborfalvi Rózát Jósika Miklós A két Barcsai című drámájában, Bornemisza Annaként örökítette meg 1844-ben.

Emlékezzünk ma a Márciusi Ifjak mellett rájuk is!

A címképen: 1848-ból származó pántlikás szalagrózsa

Mészáros Sunyó Sándor (Budapest)