PUSKÁS FERENC EMLÉKEZETE – Ismeretlen történetek a legismertebb magyarról – kötetbemutató Székelyudvarhelyen

Szöllősi György a Puskás Intézet alapítója, a Nemzeti Sport és a FourFourTwo futballmagazin főszerkesztője, a magyar futballhagyomány nagykövete, aki írt könyvet Czibor Zoltánról (Dribli az égig, 1997), majd 2005-ben, még Puskás Ferenc életében jelentette meg a legismertebb magyar futballistáról szóló könyvét. Ennek a kötetnek utóbb több bővített kiadása, illetve angol fordítása is megjelent, a szerzőnek ugyanakkor jelent meg Puskás-életrajza Lengyelországban, illetve francia, orosz és német nyelven is.

Madrid_2016 (1)
Szöllösi György Madridban (2016)

Szöllősi Györggyel, a Puskás-könyv szerzőjével pénteken, március 15-én 18.00 órától a Tamási Áron Gimnázium Nyirő József-dísztermében tartanak közönségtalálkozót és könyvbemutatót.

Aranycsapat
Az Aranycsapat (1954)

A szerzővel Katona Zoltán újságíró, rádiós szerkesztő beszélget.

A közönségtalálkozóra a belépés ingyenes!

puskas_szollosi_cover-javitott.jpg

A rendezvény Székelyudvarhely Polágármesteri hivatala, Székelyföldi Kézilabda Akadémia és a Civil Kurázsi Egyesület közös szervezése keretében valósul meg.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google photo

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.