MIKOR AZ ISTEN ALSZIK – Erdélyi vérengzések 1848-1849

A kolozsvári országgyűlésen 1848 májusában kimondták Erdély unióját Magyarországgal. Az osztrákok rögtön barátsággal fordultak az addig semmibe vett románok felé. Azt a román követelést elutasították ugyan, hogy a belső határokat az etnikai jellemzők alapján húzzák meg, támogatták viszont az erdélyi román közigazgatási szervezetek létrejöttét, mert ezzel alááshatták a magyar kormány célkitűzéseit. A román és a szász nemzetőrség felfegyverzéséhez is hozzájárultak.

Ezt azért talán nem kellett volna… Bár utólag feltűnően könnyű bölcselkedni.

Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével a románok 1849. január 8-án éjjel lerohanták Nagyenyedet.

nagyenyed-latkep
Nagyenyed a 19. század közepén

Karl von Urban, a naszódi határőrezred parancsnoka és Puchner Antal főhadparancsnok segítségével olyan tempóban zajlott a románok felfegyverzése – amelynek nem is titkolt célja volt a magyarok megfélemlítése -, hogy a második balázsfalvi román nemzeti gyűlésen sokan már fegyveresen jelentek meg. De arra senki sem gondolt, azt senki sem tételezte fel, hogy a román nemzeti hős Avram Iancu dicső vezetése alatt szabályos irtóhadjáratba kezdenek a magyarok ellen.

A román „rendcsinálás” szomorú krónikája: „Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak. Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát. Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le. Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg. Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le. Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát. Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul. Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt. Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki. Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki. Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg. Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva. A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.

mikor_az_isten_alszik
Mikor az Isten alszik…

A leginkább elhíresült pusztítás azonban 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ekkor Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították. 1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták. Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart. Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg. Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert.

A fenti felsorolás alapján legnagyobb csapást Nagyenyed szenvedte el.

arva_janko
Avram Iancu Balázsfalván

Nem kímélték a középületeket, templomokat sem. Épp úgy felégették az erdélyi református egyház püspöki levéltárát, mint a Bethlen Gábor által 1622-ben alapított református kollégium épületét annak híres könyvtárával együtt. A történelmi hagyományok szerint menedéket nyújtó templomok semmit sem értek. Semmi sem volt szent, semmi sem elég drága, hogy ne pusztuljon, semmi és senki nem érdemelt irgalmat.

Nemes Ioan tri­bun lóháton tört be a templomba, úgy üldözte ki onnan a védelmet keresőket. Odakint aztán halomra ölték a szerencsétleneket… Állítólag a tobzódás, vérengzés olyan lármával járt, hogy elhallatszott a Nagyenyedtől 22 km-re fekvő Mihálcfalváig.

A borzalmak egészen 11-én estig tartottak, mikor végre megérkeztek Kolozsvárról és Tordáról a felmentő csapatok, melyek addig Kolozsvár védelmére hivatkozva, a sorozatos segélykérések ellenére, sorsára hagyták Nagyenyedet… Egyes források szerint 800-ra, mások 1000-re teszik az áldozatok számát.

Sajnálatos, hogy Romániában élesen elkülönül a magyar és a román történelemszemlélet. Másképpen emlékeznek a magyar és másképp a román történészek. Az új nemzedékeket pedig folyamatosan félrenevelik a derék pedagógusok. A tankönyvekben nem szerepelnek ezek az árnyoldalak, amikor osztrák segítséggel sikerült a románoknak alulmúlniuk önmagukat.

Eléggé undorító, hogy több mint másfél évszázad múltán sincs méltó emlékezet, és nem kellőképpen csendes a rítus, hogy ma sem képesek helyretenni bizonyos tévedéseket, hogy nem történik meg az önvizsgálat. Az sem ártana, ha a buta csindaratta helyett megtartanák az ősök cseppet sem makulátlan viselkedésének tisztázását, és ébresztenék a lelkiismeretet… 

Kolozsi Ádám így ír az Index.hu-n erről a produkcióról: “Filmként nem egy nagy szám, de a történet megismertetése önmagában is fontos lenne. A film azonban ezt csak részlegesen teljesíti: miközben tényszerűen ismerteti a magyar települések feldúlását, ártatlan emberek, köztük sok nő és gyerek kegyetlen lemészárlását, nem sokat árul el a tágabb összefüggésekről és az utóéletről. De előbb nézzük azt, amiről szó van. Az etnikai összecsapások azzal kezdődtek, hogy egy székely határőrszázad Mihálcfalván megrohanta a földjüket visszafoglaló román jobbágyokat, akik közül tizenkettőt meggyilkoltak. Ezután sok román paraszt hitte el az agitátoroknak, hogy a magyarok ki akarják irtani a románokat. A tömeges vérengzés 1848 őszén jött el. Bár Kossuth még szeptember közepén is arról beszélt, hogy „Európának minden népségei között a magyar és oláh az, mely, ha élni akar, hivatva egymás irányában a legnagyobb rokonszenvvel egyetértéssel lenni”, ez már messze volt a realitásoktól…”

Vannak ok-okozati összefüggések. Nyilván. A másik fél – a magyar oldal sem volt makulátlan – , de hatalmas különbségek mutatkoznak még így, utólag is. És a forradalmi időszaknak másutt is vannak ilyen kellőképpen meg nem vizsgált sötét bugyrai. (S. M.) 

“Alsófehér vármegyében nemes N. Enyed városa nincs többé, népét egy vad vidéki oláh csorda, az erdélyi katonai kormánytól kapott fegyverekkel, a várost előbb éjjel 40 helyt meggyújtván, a legirtózatosabb kínok közt leölte, a lakosság eme mészárlástól megszabadult része a rablók által köntös s általán lábbeliektől megfosztatván, 22 fokos hidegben, több mint 8 napon keresztül bujkált, minden nyomon űzetve az erdőben, farügy és hóval táplálván nyomorult életét; nincs toll mely az Enyeden elkövetett mészárlást, gyalázatosságukat, példátlan nyomort kellőleg festené. Végre 8 napok után katonai segedelmet nyervén, ennek fedezete alatt, több száz pinczék és körülfekvő erdőkben bujkáló szerencsétleneket megszabadítottam. A katolikus templom még akkor is égett és szemeimmel láttam annak végig nyitva levő ajtaja előtt egy döglött kutyára rakva és felállítva az oltárról levett fa és bronzirozott képeket. Az utcán minden lépten holttestekre találtunk, melyek a kutyák és varjak által annyira egybevoltak marcangolva, hogy ritkán lehetett közülök megismerni. Bizonyos, hogy a mongolok ideje óta Erdélyben ily kegyetlenkedés nem követtetett el, a török, a tatár, a kuruczok és labancok ezen oláhokhoz képest a béke angyalai voltak. (…) Kelt Kolozsvár, febr. 6-án 1849. Ifj. Kemény István főispán.”

asszonyfalva
Az asszonyfalvi erődtemplom – a szászok emlékét őrzi

Manapság az ilyen történéseket – tudomásom szerint – etnikai tisztogatásnak nevezik és elévülhetetlen háborús bűncselekményként kezelik, de az a 19. század volt… Ma már csak történelem, hogy Nagyenyed halottainak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt gödörbe temették. Megkopott emléktábla őrzi emléküket. Római számok jelzik rajta a szomorú dátumot.

nagyenyed_1
Balázs Bence felvétele

De akadnak más táblák is… Van egy hely a határon túl. Valaha Asszonyfalvának, Frauendorfnak hívták. Ma a dicső népvezér, Axente Sever nevét viseli…

axente_1

Forrás: Huszadikszazad.hu; Lóczy István – Axente Sever; Csávossy György: Nagyenyedi mementó; Magyarforum.hu; Erdely.ma; Muvelodes.ro; Index.hu; Wikipédia.

arva_ianku
Iancu csendes őrültként az 1860-as években – magyar honfitársai kegyelemkenyerén élt

Hungaryfirst.hu nyomán

Etnikai polgárháború – Hermann Róbert tanulmánya. A témát az 1848/49-es események avatott kutatója Egyed Ákos történész évtizedeken át tanulmányozta, aki az ide vonatkozó dokumentumok alapján legutóbb 2010-ben jelentetett meg egy igen komoly munkát, Erdély 1848-1849-ben címmel (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. 616 oldal), amely alapműnek számít.

Címképen a preszákai emlékmű. Az 1848. október 24-én lemészárolt 700 magyar emlékének szentelték fel 1899. augusztus 11-én a 9 és fél méter magas obeliszket, amely az országút mellett áll. Preszáka (Ompolygyepű) község határában, 1848. október 23-24-én a románok hétszáz magyar tisztet és honvédet tőrbe csaltak, bekerítették, majd megölték őket. 50 év múlva a halottakat kiásták és három sírhalom alá temették.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s