Diákként jártam nála Budapesten, nem is egyszer. Rokon volt, Simó nagyanyám nagyon tisztelte, ebből fakadóan mindig küldött neki valamit. Én úgy tudtam nagymamától, hogy Eszter néném stoppolja a zászlókat a Mátyás templomban. Valóban ott lakott fent a várban, a Mátyás templom közelében.
Számomra akkor furcsa volt a hosszú neve, nem is értettem pontosan, hogy mit takar: Korondi Lófő Fábián Eszter Saskövi Béláné. Szeretettel fogadott. Mindig kikérdezett az itthoni dolgokról, hogy mi történik Korondon, s úgy általában a rokonságban.
A lakása valóságos múzeum volt gyönyörű relikviákkal. Tátottam is a számat, s legeltettem szemem a falon függő régi kardokon.
Mindjárt meg is kérdezte: – Mondta-e nagyanyád, hogy mivel foglalkozom?
Erre én bátran és magabiztosan válaszoltam, hiszen tudtam a nagy titkot.
– Igen, zászlókat tetszik stoppolni!
– Azt mondta Margit, hogy én stoppolok? – nézett rám nagy szemekkel – Na, ha majd ide jön, adok én neki! Ez iparművészet, fiam, nem zokni, mondd meg nagyanyádnak, ha hazamész!
Golyók-szaggatta, vérfoltos 1848-ból való zászlókat restaurált, és Szűz Máriás, Kossuth-címeres zászlókat, Bem tábornok véres zászlaját, és úgy tudom, hogy ő, Saskövi Béláné Korondi Lófő Fábián Eszter asszony tisztította meg, javította Batthyány golyó-lyuggatta mellényét, amelyben kivégezték, és Stromfeld Aurél sapkáját.
Azt vallotta: hogy csak az az ember, az a nép becsülheti magát igazán, amelyik ismeri s becsüli múltját, történelmét is.
Korondon, amikor 1941-ben a bevonuló magyar katonák a hősök emlékművéhez értek, ő tette fel az országzászlót a helyére. Nem is nézték jó szemmel a román hatóságok, így nem is járt utána haza a szülőfaluba.
E történelmi pillanatról kép is készült. Ott ül középen, vállán mente, s háttérben az eredeti emlékmű Nagy-Magyarország térképével.
Haláláig hű maradt Korondhoz.
A fotók a szerző gyűjteményéből valók
Balázs Árpád/ Élő Székelyföld Munkacsoport
