DIPLOMA

Tavasszal fog érettségizni a leányzó, akivel mostanság találkoztam. Tavaly még tudta, hogy mi szeretne lenni, s ha kérdeztem, mindjárt teljes magabiztossággal vágta rá, hogy: magyar-angol. Nem meccs, hanem egyetemi magyar és angol szak. Kizárólag a kolozsvári bölcsészkaron – hangoztatta –, mert az az igazi.

Meg is indokolta: a magyar nyelv és irodalom nagyon fontos – számunkra, nyilván –, szereti, a kötelező olvasmányok többszörösét olvasta el az elmúlt négy esztendőben, jól eligazodik a műfajok és a szerzők közt. Talán titokban még alkotói próbálkozásai is vannak, ezt abból gondolom, hogy blogot ír, és hozzászól bizonyos témákhoz. Ebben a vonatkozásban már nem vagyok annyira otthonos, csak sejtem, hogy mikkel foglalkoznak a virtuális tartományokban a fiatalok. Szóval kommentel, lájkol, teszi-veszi a véleményét, s még valami műkedvelésben is benne van. Énekel. Színpadon játszik. Táncol. Ha úgy van, akkor gitározik. Angolul pedig tűrhetően cseveg, meggyőződhettem róla, hiszen a nővére lengyel barátjával a múltkor – ők Londonban jöttek össze – elég jól értekezett.

Pár hete azonban megingani látszott a korábbi határozott szakválasztás, mert a pszichológiát kezdte emlegetni. – Miért? – kérdeztem. Azzal indokolta, hogy izgalmas. – Miért? Mitől? Azt is vegyíteni kellene valamivel, nyelvvel, gazdasági ismeretekkel, valami gyakorlati tartalommal, mert önmagában nem elég. – Nagyon alacsonyak a pedagógusi fizetések – panaszolta –, az egyik tanáromnak el kellett mennie Írországba három hónapra, mert adósságai voltak. A tavalyi fizika tanára pedig egy éves fizetés nélküli szabadságot kért, hogy valami erdőkitermelésen dolgozzék Kanadában, mert megunta az albérleteket, és az a vágya, hogy negyvenéves korára saját lakást vegyen magának. – Ha már diplomát szerez az ember – tette hozzá nyomatékosan, de affektáló hanghordozással a leány –, akkor éljen meg belőle… Tudtommal elég tisztességesek mostanság a pedagógusi bérek, és az az igazság, hogy tanító-embert nem is annyira az érdek, hanem a hivatástudat vezérelné…

A múlt hét végén – az új esztendő küszöbén – ismét beszélgettünk. Most úgy látszik, hogy a francia-német a menő nála, s ő arra menendő. Azt olvasta valahol, hogy kétezer francia-tolmácsra lenne szüksége az országnak, mert itt senki sem akarja, nem tudja, s nem képes normálisan kalauzolni az idegent, főleg a franciát, mert az úgy bennrekedt a saját világnyelvében, hogy mást nem hajlandó beszélni. Újabb fellángolás – gondolom –, várjuk ki a végét, hiszen júniusig bármi megeshet, s még ott az a fránya érettségi is, ami újabban bökkenő, bukkanó, buktató, jön a nagy kicsengetési láz, a ballagás és a számtalan buli, utána meg a hideg zuhany, a cezúra, s az élet sínpárja úgy viselkedik, mintha a semmibe futna tova.

diploma2

Mindjárt egy másik ismerős szavai idéződtek fel bennem. Akár fiam lehetne ő is, fiatal a gyerek, huszonhárom éves múlt. Nem végzett az semmi különösebb magas iskolát, csak mezőgépész szakot a líceumban, tud kamiont és traktort vezetni, vakol, háztetőt ácsol, megjavítja a fejőgépet, ha kint jár az erdőn vagy a ciherben feszt azt lesi, hogy tudjon kiválasztani egy-egy ásó- vagy kapanyélnek valót. Mindent tud, amit falun tudni szokás, s amire ráviszi az élet a gazdaembert. Háromszor járta meg Dániát. Tavaly egy hatalmas traktort szerzett, az idén bálázó-gépet szeretne. Kérdem tőle, kicsit irigykedve, hogy eligazodik-e odakint? Tud-e beszélni a dánokkal? – Azok mind tudnak angolul, s az emberre ráragad előbb-utóbb annyi, amennyi szükség. Tavaly újította fel a nagyapja vénházát, s ősszel már nősült is. – Megér egy diplomát ugye? – szokta kérdezgetni, ha valamivel gyarapodik, s úgy teszi fel a kérdést, hogy az csak eldöntendő lehet, és csak igennel lehet válaszolni. Titokban csodálom a fiatalembert, s talán irigylem is. – Hát hogyne érne annyit, az csak egy papír, de ez működik! – És nekem ilyen még lesz! – mondja magabiztosan, mint aki tudja, hogy mi a következő vagyontárgy és munkaeszköz, amelyet be kíván szerezni… Igaza van. Hogyne lenne igaza!

diploma3

Restellem mondani, hogy nekem is van papírom a fiókban kettő, de azon kívül, hogy időnként megnézegetem, egyébre soha nem használom. Nem vásároltam erőgépeket. És azt sem tudom pontosan, hogy mi lenne a legszükségesebb, hogy mi lesz a legközelebbi “szerzemény”…

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s