Pályázatok székelyföldi mezőgazdasági beruházásokra – PRO ECONOMICA ALAPÍTVÁNY

A Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Kelemen Hunor szövetségi elnök november 9-i találkozóján közösen bejelentett terveknek megfelelően, a székelyföldi gazdaságfejlesztési program részeként, a Pro Economica Alapítvány közzétette a mezőgazdasági feldolgozóipar támogatására kiírt pályázati felhívásait.

proeconomica-hu

A programban a Hargita, Kovászna és Maros megye területén bejegyzett kis- és középvállalkozások pályázhatnak majd a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó, valamint a mezőgazdasági termékek feldolgozásához kapcsolódó induló regionális beruházásokra.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: a program azokat a területeket erősíti, ahol a mezőgazdaságban dolgozók, a kis- és közepes vállalkozások munkájukat kifejtik, ez által közvetlenül járul hozzá a térségben élő közösségek megerősítéséhez, egzisztenciális körülményeik javításához és a helyben történő boldogulásukhoz. “Fontosnak tartjuk, hogy a közösség, minden egyes egyén, család és vállalkozás tervezni tudjon, előretekinteni: a magyar kormány támogatásával megvalósuló gazdaságfejlesztési program Erdély gazdasági fejlődéséhez járul hozzá” – nyomatékosított a kiírás kapcsán Kelemen Hunor.

A program a határon átnyúló gazdasági kapcsolatok fejlődéséhez is hozzájárul, illetve a megvalósuló beruházások hosszú távú munkahelyeket és gazdasági tevékenységet hoznak létre Románia területén, ami az egész országot erősíti.
A pályázati feltételekről a Pro Economica Alapítvány honlapján érhető el bővebb információ.

Címkép: Erdely.ma

Az MTI jelentése és az RMDSZ közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s