A napokban elmentem itthonról, átutaztunk a schengeni-határon, s hazafelé jövet – mindjárt a határátlépést követően, visszafelé – a sztrádán a barátom autója megadta magát. Egy műszaki apróság volt ugyan, de nem engedett tovább a gépkocsi. Mert nem… Ott álltunk, mint két árva az út szélén, arra gondolva, hátha valaki az MS, CV, HR jelzésű – feltételezhetően földijeink által vezetett – autókból megáll, kiszáll, és segít. Integettünk is rendesen, de még csak nem is lassítottak a mieink…
A nagy várakozásban egyszer csak megállt két Râmnicu-Vâlceaból való fiatalember, akik gyorsan kisegítettek a bajból. Az sem zavarta őket, hogy barátommal magyarul okoskodtunk mellettünk, miközben ők megoldották a bajt. A hála jeléül felkínált üveg bort is alig akarták elvenni. Szívesen, és örömmel segítettek, miközben a mieink beletapostak a gázba, tökig, s elhúztak, haza, talán a Székelyföld felé…
Na, ennyit a szolidaritásról!
CU RESPECT, DOMINILOR!
A gyengébbek kedvéért: – Minden tisztelet az Önőké, uraim!
Balázs Árpád/ Élő Székelyföld Munkacsoport
