HÁROM BÚVÁR – Pillepalack és Selters Wasser

Ez itt és most nem a reklám helye… Annak idején, ha későre, ha csúsztatva is, de mindenki értesülhetett arról, hogy 1986. április 26-án, éjjel 1 óra 23 perckor felrobbant a csernobili atomerőmű. Simán elpusztulhattunk volna, mire a nagy baráti és szocialista polgári védelem ráhangolódik a katasztrófára. Két robbanás következett be, az első szétzúzta a reaktor hűtőrendszereit, a második pedig felrobbantotta a magot, így radioaktív anyag jutott a környezetbe. Úgy emlékszem, hogy mi a Szabad Európa Rádióból hallottuk…

Aztán pár nap múlva a hazai szocialista hírközlésünk, itt Romanisztában is ráállt. A kádári Magyarország azonban mélyen hallgatott. Mintha.

Nemsokára – amikor a május elsejét is tartalmazó hétvége közeledett – a székelyföldi vendéglátóipar úgy védekezett, hogy nem ajánlotta a vezetékes ivóvíz fogyasztását.

csernobil.jpg

A baráti körömben az történt, hogy valaki pont akkor nősült, úgyhogy mi ‘védett’ állapotban voltunk április 26-27-én egy étteremben. A következő hétvégén viszont, amikor 3-4 munkaszüneti napot is össze lehetett toldani, több ismerősöm kirándulni ment. Nem ittak ugyan forrás-, vagy csapvizet, hanem odafigyeltek a jelenségekre és gyári ásványvizet vittek magukkal. Többen közülük napoztak, fociztak, hiszen derűs idő volt, talán az első tavaszias jellegű hétvége…

Jól emlékszem arra is, hogy egyik csíki barátom, aki benne volt a román jégkorong-válogatottban, hozott Németországból egy pillepalackot. Nem is akármilyent: azt írta rajta, hogy Selters Wasser. Állítólag azért mondjuk a belmezői borvíznek, hogy ‘szeltersz’, mert hasonló az összetétele… Ebbe töltötték át a borszéki vizet, hogy könnyebb legyen a hátizsák. És eldöntöttük, hogy nagyon okos találmány, praktikus csomagolóanyag, a jövőt fogják majd nekünk ilyenekben felkínálni.

Arra viszont nem gondoltunk, hogy az emberi felelőtlenség, a dögség oda fog fejlődni, hogy széthányjuk mindenfelé, és végül még az égből is PET-palackok fognak hullni, de a cetek gyomra is ezzel lesz tele, s majd 2018-ban, amikor országimázs-filmet készítenek Romániában, azt hazudják, hogy a Prahova, a Maros, az Olt, a Tisza vízgyűjtő-területe annyira tiszta, hogy csak, holott egyáltalán nem az. Csak ki kell nézni az autó, vagy a vonat ablakából, ha arra járunk… Borzalom.

prahova

Vissza Ukrajnába… Az így keletkező tűz Csernobilban három napig tartott, rengeteg szennyezést juttatott az atmoszférába. Ezt többé-kevésbé mindenki tudja. Van viszont egy kevésbé ismert története a katasztrófának. Tíz nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés jelent meg a sérült erőműnél: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélén állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban, ezért tudott égni, ezért kellett oltani. A reaktorban addigra agyag, homok és bór volt: ezeket helikopterekkel juttatták oda, így próbálták megfékezni a tüzet. Lávaszerű anyag keletkezett, amely felgyűlt a reaktormag körül,  s lassan átégette volna magát, majdnem elérte az alatta található vizet. Ha odáig eljutott volna, a keletkező gőz, tömeges robbanások, az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét radioaktív sivataggá változtatta volna.

csernobil-buvarok.jpg

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljanak ettől a víztől, az volt, ha kinyitják a kapukat, és leeresztik a medencét. Ezt viszont csak úgy lehetett megoldani, hogy valaki alámerül az erősen radioaktív és szennyezett vízbe. A vállalkozókat szinte azonnali halál várta.

Három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko, akik az atomerőmű mérnökei voltak, illetve Borisz Baranov, aki szintén a csernobili erőműben dolgozott. Pontosan tudták a veszélyeket, mégis lemerültek egy alap-búvárfelszereléssel és lámpákkal, hogy megtalálják a szelepeket. Bár Baranov lámpája elsüllyedt, miközben merültek, sikerült megtalálniuk a megfelelő szelepet, kinyitották a kapukat, és visszatértek. Húszezer tonna víz folyt ki. A merülés nélkül a későbbi jelentések szerint egyértelműen termonukleáris robbanás következett volna be. Valerij és Alekszej két héttel később halt meg egy moszkvai kórházban, nem sokkal később pedig Borisz is. Alekszej halála előtt interjút adott. Testük magas radioaktivitása miatt lehegesztett koporsóban temették el őket…

Csak úgy eszembe jutott. Az önfeláldozás, az emberi nagyság kapcsán. Hiszen annyira primitívek és gyávák vagyunk manapság, hogy folyton azt hisszük, ilyen csak a mesékben és a valószerűtlen amerikai filmekben történik. Holott az élet a legnagyobb rendező. Nem vagyunk igazi hősök. De azért tudhatnánk arról, hogy időnként illene kiemelkedni a jelen mocskából. Aztán alá is merülhetnénk. Akár életünk árán is.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s