„CSENTENÁR”

Köd volt ugyan vasárnap Bukarestben, de a felvételeken jól látszik, hogy áll, hogy nagyjából elkészült a Nemzet Megváltásának Katedrálisa. Pirosban van, de most, hogy eljött a ’csentenár’ [centenárium], sikerült valamelyest felszentelni. Az ünnep gőzmozdonya zakatolni kezdett, s bár büntet a tűzoltóság, hogy a pátriárka és az állami vezetés engedély nélkül szervez nagy népi banzájt a ’sántéron’ [építőtelepen], elkezdődött és folyik a szeánszok sora. Azt a tízezer lejt könnyed mozdulattal lerója majd a főegyház főfeje, s az állam nagylelkűen visszaad száz, vagy ezerannyit, mert kell. Nem írott vagy mondott malaszt, pénz kell ide. Adóinkból való lényeg. Malter. Márvány. Arany. Ezüst. És mirha.

centenar3
                                                                                                                                Fotó: Facebook

Úgy nézett ki – legalábbis sokan ezt a látszatot kívánták kelteni –, mintha a románok ebben a nagy igyekezetben legalább 101 százalékban mindannyian a Román Ortodox Egyház elkötelezett és gyakorló hívei lennének. Ez nem olyan ünnep volt, s a következő napok eseményei sem olyanok lesznek, amelyek bármiféle engedményt tennének a többi felekezetnek, a nemzetet kényszerűségből alkotó konglomerátumnak, amely azért sokkal színesebb, más irányokból közelít az eucharisztia és az ekkléziológia iránt, másképp, vagy talán nem is vet keresztet.

centenar5
Görögkeleti főpapok bevonulása a Nemzet Megváltásának Katedrálisába – odabent 2000 főnyi egyházi méltóságnak, vendégnek, fontos embernek biztosítottak férőhelyet Fotó: Basilica.ro

Itt azok a zászlók, azok a színek fognak fennen lebegni-lobogni mostanság, amelyek túl harsányak számunkra, és nem annyira kedvesek mindenkinek. És ébreszteni kívánják, fogják az irredenta és kirekesztő himnusszal a nép nagyobb részét, s amely nemzeti ima versének szövegében harc van, vér, lázongás van, de Isten alig, az is csak a végén, abban a strófában, amelyet senki nem ismer, és soha nem énekel. Pedig jó lenne, ha Isten megáldaná. És felvilágosítaná.

parada-640x370
A bukaresti katonai parádé főpróbája november 24-én. A nemzeti ünnep alkalmából tartandó ceremónián 4 ezer katona, legalább 200 harci jármű és 50 repülőgép vesz részt. Felvonulnak a Román Hadsereg különböző szárazföldi alakulatai, egyesek első világháborús korhű öltözékben és fegyverzettel, egy lovasszázad is, valamint a rendvédelmi erők – a rendőrség és a csendőrség – , a határőrség, az állambiztonság és a terrorelhárítás, a tűzoltóság képviselői. A díszszemlén részt vesznek Bulgária, Franciaország, Németország, Kanada, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Nagy-Britannia, Moldova, az Amerikai Egyesült Államok, Törökország és Ukrajna hadseregeinek képviselői.  Fotó: Bucurestifm.ro

Úgy néz ki, hogy december elsejére elkészül a Mark Zuckerberg nevű üzletember egyik cégére és a világot megbolondító közösségi oldal logójára emlékeztető oszlop, az is legalább 22 méter magas 1350 tonna tömegű, 260 méterre helyezkedik el az erdélyi romai katolikus főegyházmegye székhelyétől, az Árpád-kori érseki székesegyháztól (alapítva 1009-ben), és híd fogja összekötni a Szentháromság Koronázási Katedrálissal (alapítva 1921-ben). Nem érdekes, hogy milyen a gyulafehérvári építészeti és műemléki környezet, ez a projekt most ha törik, ha szakad végig fog futni.

iohannis
Klaus Iohannis elnök és egy román zászló Fotó: 3szek.ro (archív)

Jön majd december elsejére a szász gyökerű államelnök, románosan: Iohannis – a magyarok által nyolcszáz éve behívott német közösség egyik utolsó mohikánja –, és elhangzik egy és más. Majd meghallgatjuk. Frázisokat mond a nagyságról. A szász megmaradásról is talán. És Európáról. Ez is egy olyan történet lesz majd, amelyből kihagynak. De hiányoznunk nem lesz szégyen. Az isiászban szenvedő fő-fő guru ott lehet. Neki már mindegy.

centenar4
A gyulafehérvári emlékmű és a katedrálishoz vezető híd látványterve

Ha nem diktálnának fentről nemzeti giccsel, hazugsággal, lózunggal , erőltetett és irányított sugárban lövellő vízágyúval és hígított szenteltvízzel annyi ünnepet, talán még jól is lennénk.

Tekintse meg az Adevarul felvételét:

A lap értesülései szerint mintegy 40.000 zarándok érkezett erre az ünnepi alkalomra a román fővárosba, ahol azzal szembesültek, hogy esetleg csak több órás várakozás után juthatnak be a katedrális belsejébe. A tömeg több alkalommal dulakodott, megpróbálta áttörni a rendőrségi kordont, a mentőszolgálatnak is gyakran kellett beavatkoznia, hogy elszállítsa, illetve ellássa a sérülteket.

Talán meg is maradnánk békében egymás mellett. Ki-ki a maga portáján. Saját arccal. Saját lobogókkal. Saját himnusszal. Olyan búcsús találkozásokban, amikor imádkozunk, s nem tapossuk agyon egymást oltárok elé törekvő erőszakos és hitetlen buzgalommal.

Címkép: Bucurestifm.ro

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s