CENTENÁRIUM – Előkészületek

Nagy-Románia létrejöttét meg kell ünnepelni. Azt mondják. A központi vezetés nagyjából elbaltázta ugyan ezt az emlékezetes eseményt. A benne rejlő lehetőséget. De mindenképp szükség van valamiféle cirkuszra. Úgy látszik, hogy képtelen az önvizsgálatra a kormányzat, s arra is, hogy bocsánatot kérjen a többséggel lojális német kisebbségtől, amelyet sikerült e szűk évszázad alatt elüldöznie, illetve kiárusítania. És a magyaroktól, akiknek azóta hazudik, s akiket folyton kiszipolyoz. De a többi nemzetalkotó kisebbséghez sem képes őszintén és barátsággal közeledni.

Gyula_fb
A román kormány jóváhagyta ennek a 22 m magas monstrumnak a megépítését, amely 4 millió euróba kerül, s amelyből 2,2 millió a szerzői jogokért fizetendő ki. Az objektum a vár nyugati bejáratát fogja hosszú időn át rondítani Gyulafehérváron…

A mai politikai elit – akárcsak minden előző garnitúra a Dâmboviţa partjáról – szűkkeblűségében nem látja, hogy folyamatosan átverte és balkanizálta erdélyi nemzettársait, akik nem ilyen lovat akartak. Egy Közép-Európához emelt román államot képzeltek el, és nem feltétlenül az Osztrák Magyar-Monarchia szétverése által.

DSC00695.JPG

DSC00689.JPG

DSC00686.JPG

DSC00687.JPG

DSC00682.JPG

Zajlanak az előkészületek. Gyulafehérváron hamarosan felavatják a fent megmutatott ocsmány és monumentális köztéri alkotást, amelynek semmi köze Zuckerberghez és világot bolondító cégéhez. De másutt is komoly az ünnepi felhajtás állami oldalról.

Kemény és hideg napjaink lesznek az elkövetkező hetekben.

Felvételeink Gyulafehérváron készültek 2018. november 10-én.

Simó Márton 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s