425 éves a Tamási Áron Gimnázium

A székely anyaváros legrégebbi középiskolája fennállásának 425. évfordulóját négynapos rendezvénysorozattal ünnepli 2018. november 7. és 10. között, amelyre szeretettel várják az egykori és a mostani pedagógusokat, diákokat, illetve mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek az intézményhez. Ezúttal sor kerül a jelentős magyar kormánytámogatással felújított főépület felszentelésére és használatbavételére is. A programok egy része nyilvános, az idelátogatók és az itt élők egyaránt bekapcsolódhatnak. 

gimi

Program

November 7., szerda

8.00–15.00 – Sportnap
Helyszín: Városi sportcsarnok

Könczey Elemér tárlata
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium, főépület, I. emeleti folyosó

10.00–12.00 – Múltba néző. Pillanatok iskolánk életéből (1911–1948) című film bemutatója a diákok számára
Helyszín: Digital 3 Stúdió terme

November 8., csütörtök

10.00–12.00 – A kisiskolások rendezvényei
Baglyok erdeje. Mese rólunk.A Tamási Áron Gimnázium elemi tagozatos tanulóinak előadása
Iskolánk régen és ma. Kiállításmegnyitó a diákok munkáiból
Mesés tízórai és reneszánsz táncház
Áldj meg minket Úristen! Ünnepélyes felvonulás mécsesekkel és közös éneklés a felújított épület előtt
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium bentlakása, Nyirő József terem és tornaterem

10.00–14-00 – Motel Midi. Szimulációs vetélkedő
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium, főépület, III. emelet, IX. terem

14.00–17.00 – GiMiTud. Iskolatörténeti vetélkedő a Gimnázium tanulói számára. A 400 év múlt, 25 év jelen című film bemutatása
Helyszín: Digital 3 Stúdió terme

18.00 – Mérföldkövek. Fejezetek a Tamási Áron Gimnázium 425 éves történetéből című iskolatörténeti kiállítás megnyitója
Helyszín: Haáz Rezső Múzeum

20.00 – Misztrál koncert (Fellép a VoxGimiensis)
Helyszín: Városháza, Szent István terem

November 9., péntek

9.00 – Tudományos ülésszak. Plenáris-, és szekcióülések (természettudományok, matematika, informatika, irodalom, társadalomtudományok, hittudomány)
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium bentlakása, Nyirő József terem, Hittanterem és a Gimnázium főépülete

Ebéd a meghívottak számára
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium bentlakása, étkezde

15.00–17.00 – Múltba néző. Pillanatok az iskolánk életéből (1911–1948) című film bemutatója
Imázsfilm bemutatása
400 év múlt, 25 év jelen.A Gimnáziumról készített film bemutatása
Helyszín: Tamási Áron Gimnázium bentlakása, Nyirő József terem

18.00 – A gimi, gimi miénk volt… Véndiákok gálaestje
Helyszín: Művelődési Ház

20.00: Állófogadás a meghívottak számára
Helyszín: Park (Jungle) étterem

November 10., szombat

11.00–12.00: Ünnepi szentmise a Szent Miklós-plébániatemplomban

12.00 – A felújított épület felszentelése, emléktábla-avatás, a 425 éves Gimnázium jubileumi tablójának átadása, időkapszula elhelyezése

13.00 – Díszebéd
Helyszín: Márton Áron Ifjúsági Ház

15.00–15.30 – Az Album Gymnasii és a Székelyudvarhelyi kódex facsimile kiadásának bemutatója, NSKI
Helyszín: Városháza,Szent István terem
15.30–17.00 – A Gimnázium kiadványainak bemutatása
Iskolainduló
Imázsfilm
425 éves a Tamási Áron Gimnázium. Monográfia
Megírni az otthont. Antológia
A 425 éves Tamási Áron Gimnázium épületei. Művészettörténeti ismertető
425 éves a Tamási Áron Gimnázium. Iskolanaptár
A székelyudvarhelyi Róm. Kath. Főgimnázium Értesítője. Repertórium (1858–1944)
Évkönyv és emlékkönyv (2016–2018)
Ébredés különszám
Mosolygó Alma Mater. Anekdoták a Gimnázium életéből
Helyszín: Városháza,Szent István terem
19.00 – Gálaest: Ünnepi beszédek, a Gereben néptáncegyüttes és meghívottjainak előadása (Berecz András, Üsztürü zenekar, Üver zenekar, Veszprém Ifjúsági Néptáncegyüttes)
Helyszín: Művelődési Ház
21.00 – Táncház
21,00 – Ünnepi vacsora
Helyszín: Park (Jungle) étterem

A Tamási Áron Gimnázium adminisztrációjának közlése alapján bizonyos programpontok időbeosztása változhat, amelyekről az érdeklődő menet közben tájékozódhat majd az intézmény honlapján, illetve mindazon médiaorgánumok jóvoltából, amelyek felvállalják az évfordulós események népszerűsítését.

www.gimi.ro

A szervezőbizottság közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s