Ünnepelnek az unitáriusok Székelykeresztúron

A Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség szeptember 29-30-án jubileumi ünnepségsorozatot szervez a Magyar Unitárius Egyház fennállásának 450. évfordulója tiszteletére. E két nap alatt számos járulékos programmal várják mindazokat, akik testi valójukban és lélekben is együtt kívánnak lenni Erdély egyik legjelentősebb unitárius gyülekezetének tagjaival. Minden kedves érdeklődőt várnak felekezetre való tekintet nélkül, hiszen ez az igen tartalmas és színvonalas kínálat testi-lelki felüdülésünket és erősítésünket szolgálhatja.

unit_templom_keresztur
A program
Szeptember 29., szombat
10.00 – 14.00
Teológiai konferencia – meghívott előadók: dr. Rezi Elek professzor, dr. Czire Szabolcs egyetemi tanár, dr. Pál János lelkész-történész, Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus, Oláh Sándor szociológus, Lakatos Sándor zenész-vallástanár, Ütő László nyugalmazott tanár; fellép a Berde Mózes Unitárius Gimnázium énekkara. (Helyszín a Berde Mózes Unitárius Gimnázium díszterme.)
16.00 – 17.30
Képzőművészeti tárlat – megnyitja Sófalvi László; kiállító képzőművészek: Czire Alpár, Druta Annamária, Fodor Tamara, Gergely Klára, Györfi Tünde, Hermann Gyula, Kádár-Dombi Péter, Lukáné Sófalvi Klára, Pásztor Csilla, Sz. Kovács Géza, Szatmári Levente és Welther-Varga Julianna;
Könyvbemutató – dr. Tódor Csaba: Szimbólum, rítus, dráma – a szerzőt és kötetét méltatja: P. Buzogány Árpád író-művelődésszervező. (Helyszín Molnár István Múzeum.)

Todor_Csaba_kulso_borito
Tódor Csaba: Szimbólum, rítus, dráma – Angliai és erdélyi unitárius temetésekről. Kiadja a Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Budapest, 2018. 324 old.

19.00
Gálaműsor a Művelődési Házban – díszvendég: Benedekffy Katalin operaénekesnő; fellép a Vadrózsák tánccsoport Másképp c. műsorával.

Szeptember 30., vasárnap
11.00
Hálaadó istentisztelet – a felújított orgona átadása; a KERESZTÚR 450 emlékplakett leleplezése, a kórus új zászlajának felszentelése;
13.00
“Ez termett Isten áldásával” – terménybemutató, közös bográcsozás, kulturális műsor a Vadrózsák együttes közreműködésével (Helyszín: Barátság Ház udvara).

unit_450_logo

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s