Tapasztalatcserén a Szent Olav zarándokúton – NORVÉGIA

A Bukaresti Turisztikai Minisztérium alárendeltségébe tartozó Nemzeti Turisztikai Kutatási és Fejlesztési Intézet meghívására a Mária Út Egyesület képviselői részt vehettek a Green Pilgrimage pályázat keretében szervezett tapasztalatcserén. A pályázat célja a zarándoklási politikák kidolgozása, helyi igények, lehetőségek gyakorlatba ültetésének előkészítése, javaslatok kidolgozása a nemzeti szintű fejlesztési tervek előkészítéséhez

A többéves pályázat partnerségében angol, svéd, norvég és román szervezetek, intézmények és érdekképviseletek vesznek részt, amelyek igyekeznek helyi, zarándoklattal foglalkozó szervezeteket is bevonni tevékenységeikbe.

20180906_122208.jpg

Így került képbe a Mária Út Egyesület is, amelynek képviseletében 2017 őszén Molnár Sándorral részt vettünk az első nemzetközi konferencián Szucsáván (Suceava), majd, a sikeres bemutatkozást követően házigazdái lehettünk az országos szinten rendezett partnertalálkozónak, amelyen egy kis szakaszon bemutattuk a zarándoklatot a Mária úton Hargita megyében.

20180906_165448

A norvégiai Trondheimbe szervezett tapasztalatcsere a Szent Olav zarándokút bemutatására irányult, a pályázati partnerek számára projektmegbeszélést is, a meghívottak részére pedig zarándokközpontok, útvonalak, szálláshelyek bemutatását tartalmazta. A több, mint 500 km-es zarándokút sok hasonlóságot mutat a Mária úttal, az erdős hegyeken kialakított útvonal, a természeti környezet pedig nagyon emlékeztet Hargita megye adottságaira – eltekintve talán a rengeteg tótól és a végcélnál levő tengertől. Sok, zarándoklattal kapcsolatos probléma ott is felmerül, és vannak olyan gyakorlatok, amelyek bevezetése, alkalmazása talán hasznos lehet.

maria_ut_zoldhatterlogo_2

A pályázat folytatásaként a közeljövőben Karácsonkőn (Piatra Neamţ) szerveznek országos találkozót, ahol a további tevékenységek megbeszélése és a konkrét lépések felvázolása lesz a cél.

Koszta Csaba János

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s