XXI. Népi Építészeti Tanácskozás – BÉKÉS

A több mint három évtizedes múltra visszatekintő Békési Népi Építészeti Tanácskozás mára a magyarországi falvak épített örökségének megőrzéséért küzdő szakemberek és civil szervezetek talán legnagyobb, de mindenképpen legnépszerűbb szakmai fórumává nőtte ki magát. A megrendezés egykori, két évenkénti ciklusa 2010-ben helyreállt, úgyhogy idén ismét esedékes ez a találkozó.

A huszonegyedik ilyen jellegű tanácskozást SOKSZÍNŰ VÉDELEM munkacímmel hirdetik meg szeptember 27. és 29. között.

A konferencián a falusi épített örökség sokszínűségét kívánják bemutatni, de teret adnak a védelem mai lehetőségei felvázolásához, az új törekvésekhez és a népi építészet oktatásban betöltött szerepének fontosságát szeretnék kiemelni. Remélhető, hogy a tanácskozás előadásai közelebb viszik a szakmai és a laikus közönséget népi építészetünk teljesebb megismeréséhez. Foglalkozni szeretnének az aktualitásokkal: a Településképi Arculati Kézikönyvekkel, a Műemléki Értékleltárakkal, azok jelentőségével és tanulságaival.

A teljes program ITT található.

Olvasson ide vonatkozóan további információkat, a jelentkezési űrlapot ITT töltheti le.

A konferencia munkálatairól

Az első konferencianap nyitó-előadásait a Békési Tanácskozások témáira való felkészülésnek szentelik. Ezt követően a tematikához kapcsolódó, összegző előadások kapnak helyet.

Délutáni blokkunkban előadásokat hallhatunk a sokszínűségről, különböző tájegységek népi építészetéről, különböző népek sajátosságairól, valamint a tradicionális faluképben jelentkező középületekről – azokra gyakorolt népi építészeti hatásokról.

Az első konferencia nap szakmai programja díjátadással és kiállítás megnyitókkal zárul. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának Népi Építészeti Szakbizottsága elismerésben kívánja részesíteni azokat a hagyományos népi építészeti emlékeket, melyeknek a jelen kor igényeit kielégítő használata műemléki értékeik megőrzése mellett kiemelkedően jól valósultak meg. A korábban lebonyolított pályázatok nyerteseinek díjátadó ünnepségét a díjazott épületekről készített tablókból álló kiállítás megnyitása követi.

A második konferencianapon szakmai kirándulást terveznek. A nagyváradi székhelyű Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társasággal közösen szervezett XVII. Békési Tanácskozás előkészítésekor határozták el, hogy 2010-től kezdve a konferenciák tanulmányútjai során megismertetik résztvevőket a Partium és a Bánság történeti, építészeti, néprajzi értékekben gazdag, színes, soknemzetiségű, sajnos a magyarországi szakemberek előtt alig ismert településeivel, tájaival. Eddig az Érmellék vidékét (2010), a Temesi Bánság Temesvártól északra eső területét (2012), majd a Fehér-Körös völgye, Arad Hegyalja és Arad műemlékeit ismertük meg, a Maros bal partjának érintésével (2014). A XX. tanácskozás tanulmányútján, a Fekete-Körös menti települések műemlékeinek, az ott lakó nemzetiségek népi építészeti, népművészeti értékeit ismerhették meg az érdeklődők. Az idei tanulmányutat a Sebes-Kőrös völgyének szentelik.

A Tanácskozás harmadik napján az előadások utolsó tömbjében folytatják a sokszínű falusi építészet bemutatását regionális kitekintéssel.

Korábbi Tanácskozásainknak megfelelően 2018-ban is teret kívánnak szentelni a szakmai eszmecseréknek, a fő téma mellett fórumok beépítésével lehetőséget adnak a nézetek megbeszélésére is. Ezen túl rövid előadási lehetőség lesz műemlék helyreállítások jó gyakorlatait bemutatók számára.

Írásunk a továbbiakban frissül.

Forrás: ICOMOS

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s