HOMORÓDALMÁS – Barlangfesztivál és falunap

Háromnapos rendezvénysorozatra várják az almásiak az érdeklődőket a következő hétvégén. Pénteken, augusztus 31-én reggel 9 órától sportvetélkedőkkel kezdőnek az események, este fél 9-kor pedig Ráduly Botond Manó és a Musicum zenekar koncertjét láthatja a közönség, amit utcabál követ. A másik két napon is számos meglepetéssel, érdekességgel szolgálnak a szervezők.

A község központja az unitárius templommal és a világháborús emlékművel – Simó Márton felvétele (archív)

Szombaton, szeptember 1-én reggel 9-kor a helyi fúvószenekar toborzója indítja a napot, majd 11 órától unitárius istentiszteletre várják a híveket. Ugyancsak 11-kor veszi kezdetét a Szabó Gyula Művelődési Ház kertjében a helyi termelők és kézművesek vására. A hivatalos megnyitót 12.30-kor tartják, majd színpadra lép Sorbán Enikő népdalénekes és az Udvarhely Néptáncműhely. A kántori lakban délután 4 órától Erdély 450. éve a vallásszabadság földje – alkalmi előadás, 5 órától Szabó Mónika Gólyabál és Gyermekjáték című kötetének bemutatója, ezzel párhuzamosan, ugyancsak 5 órától labdarúgó-mérkőzés a megyei bajnokság keretében, este 9 órától pedig jótékonysági bál a helyi polgárőrség javára.

A toborzó fúvósok 2017-ben – Simó Márton felvétele

Vasárnap, szeptember 2-án a vendégeket Karácsongátjához – az Orbán Balázs Cseppkőbarlang közelébe – várják, ahol ez alkalommal is színes szabadtéri programok lesznek: déli 1 órától fellép a Monopatia Allilegiis Lofkada (Görögország), a Grupo de Desarrollo Malaga (Spanyolország), a Lelkes Zenekar (Székelykeresztúr), Kindáné Győri Mária hastáncos (Tokod), délután 4 órától az Ossian és előzenekara a Transylvanium koncertjét hallgathatják. Napközben főzőverseny, barlanglátogatás és vetélkedők teszik változatosabbá a programot.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak. A programok ingyenesek.

A Homoródalmási Polgármesteri Hivatal közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s