PIPACSOK – „Jólevegőn”, azaz Buenos Aires városában (2.)

Szaporodnak idekint a Pipacsok, és szaporodik a jókedv is. Legutóbbi beszámolóm óta kiegészült csapatunk: hétfő (július 23.) és kedd (július 24.) este két-két újabb tag csatlakozásával elértük a teljes létszámot, a huszonegy főt. Szükség is volt a megerősítésre, mi, az első telepesek kissé belefáradtunk a sok pörgésbe, táncba, buszozásba, hidegbe, sőt még a mulatozásba is. De most újult erővel, s megerősödött jókedvvel folytattuk: szerdán máris székely vacsorával vendégeltük meg a táborlakókat. Egész napi tánc és ének után nagy sikert aratott a Lujzika főztje: fuszulykafőzelék füstölt csülökkel. A kis ízelítő remekül egészítette ki az est fő házigazdájának főztjét: gulyáslevest Hahnkakas István konyhájából.

pipacsok3
Össztánc után, a Teatro Avenido színpadán

Másnap este, csütörtökön, tánccal kedveskedtünk külhoni testvéreinknek. A különböző nemzetiségek (magyar, román, cigány) erdélyi együttéléséről szóló előadás kimelegítette a termet, úgy a nézőtéren, mint fent a színpadon. Talán nem is szólt még ennél őszintébben és szilajabban, a kulcssor: „hadd el babám, domborodjék, hogy a magyar szaporodjék!” A katarzis része volt a Dűvő Zenekar hajszálpontos együttműködése is. Úgy érzem, Együttélés című műsorunk mondanivalója aligha volt aktuálisabb, mint akkor este, és ennek megfelelően aligha nézte értőbb közönség. A sok visszataps, kurjongatás és gratuláció is ezt támasztotta alá.

Un, dos, tres

Mindennapi himnuszunk kezdete ez, ugyanis a tánctábor résztvevőinek nagy része nem beszél magyarul, de annál lelkesebben táncol. Így a magyar oktatás szövegét valaki mindig fordítja, aztán elhangzik a varázsige, un-dos-tres, és magyarosan dobognak a cipőtalpak. Nagyon érdekes élmény ez, mezőségi táncot járni valakivel, aztán angolul (vagy a bátrabbak akár spanyolul) beszélgetni vele. Még érdekesebb együtt énekelni, aztán kiderül, hogy szegény nem érti a szöveget, de hűségesen fújja azért. Ilyenkor, amikor az ember fia vagy lánya fordítani próbál, ilyenkor tör rám újra és újra a megdöbbenés, hogy ezt a gazdag szókincset és a hozzá fűződő érzések árnyalatait nem is olyan könnyű közvetíteni. De megéri az erőfeszítést, ha van kinek. És ha valahol, hát itt biztosan van.

37994901_2106671846028275_6750691057387700224_n
A zene és a tánc erősebb a nyelvnél – univerzális és magyar

Szerteágazó a hagyományőrző tevékenység a táborban: a már említett három tájegység táncai mellett hangszeroktatás is folyik, valamint a gyermekek külön foglalkozás kereteiben ismerkedhetnek a magyar népzene és néptánc elemeivel, kézműves foglalkozással és népi játékokkal fűszerezve.

37978435_2106672079361585_4983517692477571072_n
László Csaba és hallgatósága

Naponta kétszer folyik népdaloktatás, az esti előadások pedig tovább tágítják néprajzi ismereteinket. Első este Hahnkakas István táncoktató a mezőföldi táncokról tartott előadást, ma este pedig Lőrincz Hortenzia és László Csaba pipacsos oktatóink mutatták be Sóvidéket és közelebbről Pálpatakát az oda tartozó táncokkal együtt. Aztán az elméletet gyakorlat követi: a hajnalig tartó táncházak mértéke a másnap reggeli kávéfogyasztással egyenesen arányos.

37944005_2106672069361586_2554592031640911872_n.jpg

Ismerkedés a vidéki Argentínával

Kis magyar szigetünket el is hagyjuk időnként, hogy megízleljük az argentin valóságot is. A mai kirándulás Bacovia világába vezetett: hajókáztunk Tigrében, a mesébe illő óriási folyó, Parana deltájában. Ezzel újabb párhuzamot vonhattunk otthon és az „itt” között: természetesen azonnal a Duna-deltai élmények merültek fel bennünk, még bennem is, akinek személy szerint eddig nem volt alkalmam oda elutazni, de most még inkább el tudtam képzelni.

37929944_2106672949361498_939905690959347712_n.jpg

A végtelen labirintusnak tűnő szigetvilág és lagúna kiterjedése emberi ésszel jóformán fel sem fogható, a Google térképre bámulva ámultunk azokon a távolságokon, tereken és vízmennyiségen, melynek parányi tört részét járhattuk be egy délután alatt. Külön folyók hálózata alkotja ezt a deltát, útvonalunk a Tigre és a Sarmiento ágakat érintette. Nemcsak térbeli, időbeli utazás is volt ez. Az utunkat kétfelől szegélyező villák, a cölöpváros omladozó elemei valamikor 100 évvel ezelőtt élték virágkorukat, amikor a torkolat és szigetei divatos szórakozóhelyül szolgált a módos városi lakosságnak. Pár évtizede azonban hanyatlóban van a csillaga, és ez jól látszik a málladozó mólókon, pattogzó festéken és a városhoz közel eső partok kísérteties, rozsdás hajóroncsain, melyek búskomoran, félig elmerülve szegélyezik kétoldalt a partot, és Kányádi vörös villamosát idézik ismét: „sic tranzit gloria mundi”.

38022280_2106672699361523_585395546999488512_n.jpg

Ez az amúgy általánosan mindenre jellemző szedett-vedettség olyan hatást kelt, mintha mindent csak úgy ideiglenesen összetákoltak volna, aztán a végleges megoldásra örökre ej ráértek volna még. A szebb napokat is megért kis színes házak, hanyagul hánykolódó csónakok és mindenféle buja növényzetnek otthont adó (és oly gyakran elárasztott kertek) eklektikája külön hangulatot teremt, olyan, mint egy nagy, színes foltokból összevarrt takaró. Valóban, lehúz, altat, befed. Mindezt keresztül-kasul szabdalja a sárszínű víz, és Lacustra-i egyhangúságba vonja a szürke, néhol esőt permetező ég.

38072172_2106672669361526_6686036926111154176_n

A székelyek azonban nem hagyják magukat lehangolni: kikötöttünk egy hangulatos kis vendéglő teraszán, s vidáman koccanó poharakkal kezünkben űztük tova a szürkeséget. Dalban és táncban sem volt hiány: díszes parkett egy ilyen móló a nagybúni figurákhoz!

38007922_2106672856028174_6590419254611279872_n.jpg
A szárazföldre visszatérve, ahogy az turistákhoz illik, beszereztük azokat a kellékeket, melyek nélkül nem argentin egy argentin utazás: borokat, csokoládét, helyi jellegzetes édességeket, mint például alfajort, gyümölcszselét, aszalt gyümölcsöket és magokat, valamint a híres dulce de leche néven ismert karamell-krémet, majd egy igazi helyi vásárban bőrdíszműves munkákat és a legdivatosabb dél-amerikai szenvedély hozzávalóit: mate tea-készletet. Aztán siettünk vissza a táborba, várt a vacsora s mocorgott már a tokban a hegedű meg a brácsa.

Buenos Aires, 2018. július 27.

A szerző felvételei

Dobos Annamária

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s