PIPACSOK – „Jólevegőn”, azaz Buenos Aires városában (1.)

Sokfelé elfújta már a szél a székelykeresztúri pipacsszirmokat, de a világnak ebbe a szegletébe, a déli féltekére most először. És még most, itt a világ másik végén sem idegenek fogadtak minket: a XIV. Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozóra jöttünk, mely idén Buenos Airesben, Argentínában került megrendezésre.

Akár mottóként is szolgálhatnak ezek a közelmúltban elhunyt Kányádi Sándor Dél keresztje alatt című verséből vett sorol: „az indián és a néger / tüzet rakni éppúgy térdel / mint a hargitán a pásztor / számolni ujjain számol”…

neptanc

A fesztivál címe találóan Megfordult a világ. A találkozót egy egyhetes magyar tánctábor, itteni nevén „szimpózium” is követi, melynek szintén résztvevői vagyunk. Nemrég elhunyt kedves költőnk, földink, szomszédunk, Kányádi Sándor szavai elevenednek meg ezalatt „a dél keresztje alatt” eltöltött két hét alatt. Megfordult velünk a világ, ha úgy tetszik, szó szerint a fejünk tetejére álltunk, és rá kell jönnünk, hogy fejjel lefelé is ugyanazok a minták rajzolódnak ki előttünk. Még az indián és a néger is éppúgy térdel a tűz fölé, mint otthon a pásztor, hát még a dél-amerikai magyar. Megdöbbentő élmény számunkra megtapasztalni, hogy itt Argentínában, és a fesztivál összes, különböző résztvevő országában, mint Brazília, Chile és Uruguay, kis elszánt közösségek ugyanazt a táncot járják, ugyanazokat a dalokat éneklik, és ugyanazt a nyelvet beszélik vagy legalábbis tanulják kultúránk elemeit, és így próbálják felkutatni, megtartani, élni azt, amit őseik, a zömében második világháború borzalmai elől idemenekült magyar nagyszülők és dédszülők hagytak rájuk. Keresik a gyökereiket, és mikor megtalálták, ápolják azokat. És kerek szemmel figyelik, mit hoztak magukkal az „anyaországból érkezett testvérek”.

del_keresztje

Őszintén szólva, meg is érdemeljük a figyelmet, hosszú utat tettünk meg ezért a találkozásért. A csoport nagy része szerdán (július 18.) indult otthonról, négyen pedig később csatlakoznak majd, mivel közben hazai pályán is helyt kellett állni: a 24. felsősófalvi Székelyföldi Népzene- és Néptánctábort szervezik és valósítják meg az otthon maradt pipacsok.

Hosszú út után „mintha hazaérkeznénk”

Bukarestből repültünk Londonon át, előbb három és fél, majd több mint tizenhárom órát töltöttünk megállás nélkül a levegőben, ami közel 17 órát tesz ki. Busszal, átszállással egybevéve több mint 30 órába telt az út Keresztúrról Buenos Aires-ig. És nem is volt az akármilyen 30 óra, szokásunkhoz híven kisebb-nagyobb kalandok űzték el az unalmat, hol egy nehezebb határátlépés, hol egy kimaradt repülős vacsora formájában. Végtére is megérkeztünk szerencsésen és hullafáradtan, és jóízűen megpihenhettünk első esti szállásunkon, helyi magyar családoknál. Helyenként úgy talált a szó, mint ezeréves régi jó barátok között, nem is akaródzott már lepihenni.

37741226_2098838703478256_507757312975306752_n
Szükség van a réteges öltözékre

Első vacsoránkat, melyre egy nagylelkű helyi magyar házigazda vendégei voltunk, igazi argentin módra költöttük el: empanadas, Malbec vörösbor és sütemény, kandalló melegénél, baráti fogadtatásban. Kellemesen fel is melegített a kinti hideg, esős, szeles időjárás után. Ugyanis hiába tudtuk, hogy a télbe jövünk – elvégre itt feje tetején a világ -, teljesen mégsem lehet erre lelkileg felkészülni (még fizikailag is alig, ahogy azt az otthon hagyott és azóta óránként felemlegetett kesztyűk, sapkák, bakancsok is jelzik). Jobban talán nem is esett még az alvás, mint akkor este, tele hassal, tele élménnyel.

duvo
Próba a Dűvő együttessel

Másnap, pénteken kedves házigazdánk vezetésével máris belevetettük magunkat az argentin főváros sűrűjébe. Az egész napos városnézés alatt megtekintettük a város főbb nevezetességeit, mint Dél-Amerika második legszélesebb (150 m!) sugárútját, rajta az Obeliszkkel és az Operával, a legnagyobb fát, amelyet valaha láttunk (akkora fikusz, mint egy 3 lépcsőházas keresztúri tömbház) és a katedrálist, melyben Ferenc pápa szolgált és mely előtt most is ott virul a pápa által személyesen ültetett fácska.

37763464_2098830680145725_2343121714730237952_n
Színes szegénység. Vagy gazdagság?

Ezután barangoltunk Buenos Aires egyik leghíresebb (nyomor)negyedében, a Bocában, melynek élénk színes, grafittikkel ékesített házai, hangulatos utcai kávézói, és egy sarkon elkapott élő tangó-előadás végre kielégítették a kissé sztereotip elvárásainkat Latin-Amerikáról. Este, vacsora után átköltöztünk végleges szállásunkra, a szimpózium táborhelyére. Itt spártai körülmények fogadtak, mely az első elkeseredésen túl még inkább kihozta belőlünk a csapatszellemet. Ugyanakkor házigazdáink mindent megtettek a felmerülő problémák orvoslására, így sikerült is mostanra élhetőbb, kényelmesebb környezetet teremteni.

teatro_avenida_de_buenos_aires
A Teatro Avenida belseje valóban impozáns – a felvétel a színház honlapjáról való

A hétvége a közös táncé és éneké volt: mindkét napon, szombaton és vasárnap néptáncgálát adtunk elő egy gyönyörű, páholyos színházban. Minden résztvevő tánccsoport fellépett a maga számával, a műsort pedig közös ének illetve tánc nyitotta és zárta. Annyira találó Kányádi életműve ebbe a keretbe, hogy még a fesztivál gálájának nyitányára is az ő versét választották. Mikor elgördültek a függönyök, közel 150 dél-amerikai és székelyföldi magyar énekelte a megzenésített sorokat: „vagyunk ketten két szép nyárfa / s búvunk egymás árnyékába”. A lelkes külhoni csoportok előadásai színes csokorba foglalták az estét, melyben külön tekintéllyel, büszkén virított kedvenc virágunk, a Pipacs.

37693317_2098838763478250_3076178349035356160_n
A tangó lábnyomai

A nappalok sem teltek tétlen, ha nem épp az előadásra készültünk, villámcsődületet rendeztünk a Plata folyó partján, a parkban. Bár a helyi kultúrához híven aligha lehetett villámgyorsnak nevezni – itt ugyanis nagyon jellemző az a déli népekről ismeretes nyugalom, ráérősség, ami már-már bájos káosznak tűnhet az otthoni szemlélődő számára –, csődület volt mindenképp, de még milyen! Ahol közel 200 láb ropja a kalotaszegit, és jóízű zenére szól a nóta, ott garantált a hangulat, sőt még a télikabátot is képes pótolni.

Új fejezet

A mozgalmas hétvége fáradalmait kipihenve, hétfőn új fejezet kezdődött argentin naplónkban: a szimpózium, azaz tánctábor. Ez a rendezvény nagyon hasonlít az otthoni tánctáborokhoz: délelőtt és délután tánc- és énektanítás a program, esténként lesznek előadások, éjszaka pedig táncházban szól majd a talpalávaló. A repertoár mezőföldi (Dunántúl), buzai (mezőség) és sóvidéki táncokból és énekekből áll. A tánctanárok nagy része a Pipacsok Táncegyüttes tagja: Lőrincz Hortenzia, László Csaba, László Zsolt és László Anna Ildikó.

Ma már bele is vágtunk a buzai tánc- és énekanyag elsajátításába, amely nem csupán száraz tanulást jelent, hanem végre igazi ismerkedést, a különböző országokból érkezettek közti nyitást is. Most pedig odakint tündöklik már a dél keresztje, szól is a táncházból a nóta, s ki bírja még talppal és torokkal, gyülekezik az esti mulatságra.

Buenos Aires, 2018. július 24.

A külön nem jelölt képek a szerző felvételei.

Dobos Annamária

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s