ATYHA – Búcsú az új templomban

Vasárnap a Mária-Magdolna-napi búcsú alkalmával megszólalt az új orgona. A hívek új padokat használhattak. Minden a legnagyobb rendben halad, s a templom hamarosan teljes bútorzattal állhat majd az egyházközség rendelkezésére. Ft. Adorján Imre plébános elmondta, hogy ebben az évben mindenképp sor kerül a munkálatok befejezésére. Bár minden mozzanat fontos – mondotta a tisztelendő – nem tartanak külön ünnepségeket, hanem majd a végső átadás után keresnek megfelelő alkalmat arra, hogy egyszerre megköszönjék a helyiek és az intézményi, illetve a civil támogatók hozzájárulását.

DSC08782.JPG

DSC08785
A búcsús szentmise szónoka – Ft. Trucza Sándor ny. plébános

DSC08825.JPG

DSC08828.JPG

DSC08842

Minden adomány jól jön, helye van, akárcsak annak az 535 lejnek is, amely az Élő Székelyföld Egyesület által szervezett műsoros est alkalmával gyűlt össze szombaton.
A búcsú alkalmából közelebbi településekről és messzi földről is érkeztek elszármazottak. Ha nem is telt meg minden bennvaló, sok hétvégi házként használt hajlékot megnyitottak ebből az alkalomból. A falunak jót tettek az utóbbi években lezajlott infrastrukturális fejlesztések. Több helyen is építkeznek, számos portán látni a felújításra való készülődés nyomait. Atyha felértékelődését mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban két magyarországi település is keresi itt a testvértelepülési kapcsolatot.

DSC08850.JPG

DSC08849.JPG

DSC08855.JPG

DSC08857

Bízni kell és akarni, nem hagyni, hogy a sokszor mostoha körülmények elvegyék a kedvünket – mondotta a misét lezáró beszédében a plébános –, mert a megpróbáltatások is azt jelzik, hogy a Jóisten szereti a helyi embert, akit a csapásokkal arra buzdít, hogy tegyen mindent azért, hogy minél gazdagabb és megtartó, megtartható örökséget hagyjon a következő nemzedékre.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s