SZÉKELY ZÁSZLÓ – Újabb megfélemlítési kísérlet

Péter Ferencet, Maros Megye Tanácsának elnökét 42 642 lejre bírságolta meg kedden a Maros Megyei Ítélőtábla, amiért korábban, Szováta város polgármestereként nem volt hajlandó eltávolítani a székely zászlót a hivatalról. Az ítélőtábla honlapján elérhető ítélet szerint az önkormányzat elnökét az azóta leváltott Maros megyei kormánymegbízott fogta perbe.

peter_ferenc_RMDSZ
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke – Fotó: RMDSZ.ro

2016 márciusban a Maros megyei törvényszék marasztalta el az erdélyi üdülőváros akkori polgármesterét a székely zászlónak a hivatalra való kitűzése miatt.

A törvényszék Péter Ferencet a zászló eltüntetésére vonatkozó prefektusi felszólítás gyakorlatba ültetésének késleltetése miatt naponta a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő összegre bírságolta. Akkor a törvényszék elutasította a prefektusnak a bírság pontos megállapítására vonatkozó kérését. Ezt követően az ítélőtáblán folytatódott a per, amelynek végén kedden kimondták, hogy a volt elöljárónak 42 642 lej bírságot kell kifizetnie.

Péter Ferenc, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei szervezetének az elnöke, az ítélethirdetés után elmondta: abszurdnak és nevetségesnek tartja, hogy az Európai Unió egyik tagállamában, egy regionális közösség szimbólumának használatáért büntetik meg, ami szembemegy a szabad önkifejezés elvével. Hozzátette: Románia újra kettős mércét alkalmaz, hiszen míg például Bukovinában, ami szintén történelmi régió és nem adminisztratív terület, nem jár bírság a régió zászlójának használatáért, őt megbírságolják. Közölte: tudomásul veszi a bíróság döntését, de közösségi vezetőként azon fog dolgozni, hogy a romániai törvények egyértelműen lehetővé tegyék a kisebbségi, regionális szimbólumok használatát.

bukovina_zaszlaja
Bukovina zászlaja – emiatt senkit nem büntettek meg, sőt: Bukovina napján (!), 2016. november 28-án közméltóságok jelenlétében, ünnepélyesen vonták fel Gura Humorului város első írásos említésének 525. évfordulójára emlékezve – Fotó: http://www.3szek.ro

Az ítéletben elmarasztalt elöljáró szerint a sorozatosan elveszített székelyzászlós perek pontos képet mutatnak arról, hogy Romániában mennyire tartják tiszteletben a közösségi jogokat.

Az MTI közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s