A rendszerváltással indult korszak nagy ígéreteivel ellentétben – határok légiesülése, a liberális demokrácia végleges győzelme, az európai identitás kialakulása – ma azt látjuk, hogy helyi, regionális identitások felerősödnek, illetve olyan identitásépítések indulnak, amelyek néhány éve még elképzelhetetlenek voltak.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének és az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoportja szervez most közös konferenciát Hullóidő – Székely identitásépítés a 19-20. században címmel.
A konferenciáról röviden
A tanácskozást 2018. május 24-én, csütörtökön, 9:30 és 19:00 között tartják az MTA Hitech-székház, K épület 0.11-12. (1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 4.)
Bár a székely identitás nem ilyen – a múltba, jóval a modern nemzetépítés kora elé nyúló gyökerei vannak – újabban azt tapasztaljuk, hogy párhuzamosan azzal a politikai törekvéssel, hogy a romániai magyar nemzeti mozgalmon belül létrehozzanak egy magyar dominanciájú régiót, kialakulóban van egy olyan kulturális piac – nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is – ahol a székelyföldi azonosságtudat egyes külső jelei nagyon hangsúlyosan megjelennek. Ezek az identitásjelző szimbólumok nem csak a Székelyföldön bírnak mozgósító erővel, hanem a romániai magyarság körében és az egész magyar etnokulturális közösségben is. Nyilvánvalóan különböző jelentéssel bír a székelynek tekintett rovásírás elterjedése, a székely himnusz és a székely zászló nemzeti folklorizációja, a Székely Könyvtár száz kötete, a Székelyföld történetének több mint kétezer oldala, a Budapesti Székely Bál vagy az (igazi/valódi) Csíki Sör körüli hercehurca. Egyvalamire azonban mindannyian példák: a „székelység” tematizálása iránt társadalmi érdeklődés van, képes a közösség megszólítására és már nem csak egy regionális kötődés, hanem a magyar kisebbségi és a magyar nemzeti kollektív tudat lényegi részének tekintik.

Csak nagyon felületes szemlélő gondolhatja azt, hogy mindez a semmiből jött. A mostani konferenciával arra vállalkozunk, hogy ennek a székely identitásépítésnek megleljük a történelmi gyökereit, felvázoljuk a társadalomtudományi, irodalmi, művészeti kiterjedését, rámutassunk a Székelyföldről szóló diskurzus állandó és új elemeire, feltárjuk e percepció kistáji, regionális, erdélyi és magyarországi vagy akár még további mozzanatait.
Hogyan alakítják a regionális önképet a székelyföldi közművelődési-, társadalomépítő-, örökségesítő mozgalmak és intézmények? A regionális azonosságtudat Trianon után hogyan nemzetiesedik? Hogyan jelenik meg mindez a Székelyföldön kívül, a magyar nemzetépítésben; a székely egyesületek, társaságok révén; az 1918, 1944, 1986 utáni nagy menekülthullámokkal? Honnan van a „pusztuló” és ugyanakkor „szupermagyar” beállítódás állandósága? Miért van az, hogy a Székelyföld minden más magyar tájnál határozottabb körvonalakkal van jelen a magyar társadalom mentális térképén, a székelyek pedig a nemzeti önazonosság legautentikusabb képviselőiként tűnnek fel a nyilvánosságban? Csak Orbán Balázson múlott minden? Történész, irodalomtörténész, kisebbségkutató, művészettörténész, néprajzos, nyelvész, antropológus, szociológus barátainkat, kollégáinkat kérjük arra, hogy tartsanak velünk ebben a szellemi vállalkozásban, amelytől azt reméljük, közös célunkat: a megértést és a megértetést hozzuk általa közelebb.
A konferencia programjáról és az előadásokról szóló rövid tájékoztatót ITT találja.
Címképen: rovásírásos tábla az énlaki templom festett kazettás mennyezetéről.
Élő Székelyföld Munkacsoport