FÁTÓL FÁIG – szavalóverseny Nagygalambfalván

Nagygalambfalván 2018. május 11-én, pénteken tartják a XVI. Fától fáig, verstől versig regionális versmondó versenyt, amelyen előkészítőstől nyolcadikos osztályosokig vesznek részt Hargita és a szomszédos megyék legjobb versmondói. A községben évi rendszerességgel sorra kerülő eseményt a Nagygalambfalvi Általános Iskola, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a Villa Galamb-Rák-tava Egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezi.

Bálint Hajnal igazgatónő és Zsidó Annamária magyartanárnő tájékoztatása szerint hetven előadó lép színre az idei versenyen. A Feleki Miklós Művelődési Házban 9 órakor kezdődő rendezvényre harmincnál több település iskolái jelentkeztek be.

A Fától fáig, verstől versig szavalóverseny egyrészt a költő iránti tisztelet jegyében, másrészt a helyi pedagógusok lelkes szervező munkájának köszönhetően kerülhet sorra.

A rendezvény kezdésekor Kányádi Sándor és Nagygalambfalva címmel nyitnak meg fotókiállítást, amit Kányádi György Attila református lelkésszel való beszélgetés követ. A verseny eredményhirdetése előtt az elemi osztályosok Aratókaláka című műsorukat adják elő a templomkertben.

Az eredményhirdetés déli két órakor várható.

A Forrásközpont közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s