KORONDRÓL A VILÁG – Ambrus Lajos új könyvéről

Erdély, Székelyföld, Sóvidék, Parajd, Korond: igaz magyar ember nem hallhatja e helyneveket, nem olvashat róluk hiteles népmondákat és szépséges legendákat igéző szívrezdülés, lélekindulás nélkül. De a Küküllő, a Nyárád, a Maros vize (a „hűség vizei” és tiszta forrásai) mentéről, a környező falvak és városok népéről, a csíki, háromszéki dombokról, lankákról, hegyekről, völgyekről, fenyvesekről, a Hargitáról, meg a Tordáig, Torockóig, Kolozsvárig és tovább nyújtózó vidékekről sem, s egyáltalán: szentséges Kárpát-hazánk semelyik zeg-zugáról! Csakis velőnkig megérintve, sejtjeinkig átitatódva gondolhatunk mindarra, ami bármely kistáj és szülőhaza szegletében népi, nemzeti, szellemi gyökereinket jelenti, s azokra, akik ezekbe kapaszkodva örök időkre érvényesen ápolják, éltetik, mentik közös emlékeink, hagyományaink (a „feleselő történelem”) minden darabkáját.

És újjáteremtve, újjáelevenítve azt mind!

konyv-mockup
Ambrus Lajos: Feleselő történelem. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2018

Mert a régmúltakból táplálkozó önismeret és szülőföld-szeretet nem leszűkíti ám a szemhatárt: éppenhogy felemeli, kitágítja, az égig magasítja önmagunk s a világ megbecsülését. Emberi mélységek és isteni távlatok ölelkeznek a föld szerelmében, az életrevalóság himnuszaiban, gyötrelmes hétköznapokban és megnemesítő ünnepjáráskor is. Az őrzők kilátótornyaiból minden idelátszik: amit megtartani muszáj, s amihez a földkerekségen meg a föld fölötti szférákban kapcsolódni kell: elengedhetetlen és elidegeníthetetlen létfeltétel az. Az ilyen embereket és ősi közösségeket azonban nem a kényszer kovácsolja össze: hanem a szabad sajátosságaiban egyetemes lelki kultúra. Az „anyaföldet a bátorság szerezte nekik, nemzetté meg a magyar szó tette” őket; „elperelhetetlen otthon számukra az édes anyanyelv, és szent kehely, miből az ‘életborát’ isszák” — vallja Ambrus Lajos is, a korondi nép és szellem hűséges, karakteres képviselője. Aki versek, mesék, novellák, karcolatok, gyermekirodalmi művek rengetegének szerzőjeként, számtalan közös kiadvány, antológia, honismereti kézikönyv, olvasókönyv, gyűjteményes kötet összeállítójaként, a Hazanéző folyóirat alapító főszerkesztőjeként, könyvkiadóként, a Firtos Művelődési Egylet elnökeként (s nem mellesleg: elismert, közszeretetnek örvendő tanáremberként) ezernyi változatban írja, rója, jegyzi fel és hirdeti, örökíti meg övéi sorsát és életvilágát. Munkáinak sokaságából a hely szellemének, a „genius loci”-nak egész enciklopédiája bontakozik ki és boltozódik föl. Valódi jóügy-szolgálatos, szervező-vezető mindenese ő környezetének, akinek ezt az új kötetét is a kitűnő költő-festő barát, Páll Lajos varázslatos grafikái díszítik, s aki a teljes tradíciókincs, benne a világhíres korondi nép- és kerámiaművészet, a fazekasság, s mindenfajta népi alkotóképesség számontartójaként már mostani munkája (Anyanyelvbokor című) előhangjában is büszkén mutat rá az örökérvényű üzenetet hordozó történelmi tényre is: hogy Korondon több mint másfél évszázaddal ezelőtt unitárius zsinati határozatban döntöttek a teljes körű anyanyelvű oktatás bevezetéséről. S hogy ennek emlékére nemrég Erős várunk nékünk az anyanyelv témájú monumentális képzőművészeti térkompozíciót állítottak fel a korondi középiskola elé. Amelynek ércplakettjei egy egész nemzeti irodalmi pantheont jelenítenek meg – köztük Kölcseyt, nemzeti imádságunk identitásalapozó költőjét.

„A haza minden előtt” – Ambrus Lajos hitvallása is ez; hogy a „szívünkbe rejtett értékeink” a legfontosabbak, hogy szülőföldünk szeretete „jóban és rosszban, örömben és bánatban” is végigkíséri életünket – Székely Ferenccel folytatott beszélgetésében (A megmentett hűség című kötetben) olvasható ez, s azt is mondja: „únos-untalanul a mese- és mondavilágnál kötöttem ki, látván, hogy az miként alakította és alakítja mind az egyén, mind a falu életszemléletét és lelkivilágát.” Hiszen „áldott egy hely a szülőfalu, az emlékezet aranyszéke!” Köztük például Énlaka: amelynek eredetmondája, s a templom nennyezetét ékesítő székely betűkkel írt rovásemlék (az „ősi székely-magyar rovásírás: az igazság jelvénye”) igazolja, hogy mindez: „Örökségünk szent ereklyéje! – rendelkezett is Kriza János, a tudomány buzgó apostola, és a szép, magyar erdélyi hitelvet már hun-schitha írással – bár tartották pogánynak hosszú időn át a bölcsek – Énlakán bizony nehéz századok óta elolvashatja ma is, aki arra jár.”

Elhivatott vallomásos és krónikási felelősségérzettel, kötelesség-éthosszal és erkölcsi tanúságtétellel töltekezve szólal meg tehát a prózaíró minden sora ebben az új könyvében is. „A Székely-Sóvidéken, ahová nagy, hulló dióleveleken érkezik az ősz, hogy apró piros szívecskékkel fizethessenek a Korond-patakára boruló égerek, télidőben fejükön fehér sisakkal köszöntik egymást a székely mondavilág csodás tündérvárai.” Kit ne bűvölnének el az ilyenféle élénken érzékletes, evokatív erejű tájfelidézések? Amelyekben teremtő Isten és teremtményi ember, múlt és jelen, lét és szellem együtt lélegzik – a „szerelmes földrajz” átlelkesítő misztériumát sugározva. Megragadó életképek, helyzetrajzok, atmoszférikus tájleírások, természetképek, markáns jellemábrázolások, arcvonások. Mesés elbeszélések, hitregék és népmondák, balladás történetek, filmszerű zsánerképek, historikus, vallási, irodalmi legendák, folklorisztikus adomák, példázatos anekdoták, önéletrajzi ihletésű emlékezések. Gazdagon és szemléletesen keveredik mindez itt és úgy tárul elénk e sokfajta műfaji, esztétikai jellegzetesség. Mennyi szín, hangulat, lélekvillódzás tömörül a cserépégetés, a korondi kerámiakészítés nehéz munkálatai köré, a tálak, korsók, edények agyagból való kiformálásának és forró tüzes kemencékben zajló megszilárdításának folyamataihoz kapcsolódva. A gyermek is lenyűgözve nézi, hogy övé legyen a „nézőedény”, de az eltörik, kap egy másikat, s a tanulságot hozzá: nemcsak kitartás kell, hanem bizodalom is! És bensőséges otthonosságérzet, sorsvállaló helytállás, messzefénylő morális öntanúsítás. Minden körülmények között, minden időben. Mosolygó egek alatt is, meg „ahonnan a locsogó vizek nyugatra, a fekete fellegek pedig keletre húznak!” Amikor világító hó ereszkedik az erdélyi tetőkre, „hol mindannyiunkért meg-meglebbenti balladák sötét titkain a titokzatos fekete fátyolt az értünk síró, őszbe tartó szél.” Ahol összefutnak a patakok, hogy a „kövek közt tovább bokázzanak a Kis-Küküllő felé”, vagy „futárlélekkel” nekizúdulnak, zápor után megnőve, s mint akik már az erejükkel nem bírnak, tajtékozón nekirontanak a világnak, de a mázsás kövek maradnak, „hogy a jövőben is alájuk bújhassanak a halak.” A fa pedig „gyökeivel keményen a part húsába markol”. S így a látvány: látomás is egyben. És tanítás: a megmaradás etikája és esztétikája. Élet és halál, evilág és transzcendencia, humanitás és divinitás végtelen dimenzióiban is az öröklét reménységével biztatva: „Onnan, égbe nyúló gyalogösvényen az isteni küldött, a fodorfehér bárány, vezethette Júlia szép leányt fel a szent szüzek közé, miközben hallgatta éltében, mint siratja el őt holtában az édesanyja.”

S amíg élünk? A székely virtust, önérzetet, vitézséget, méltóságot, rátartiságot tudjuk ám huncutul is: félig komolyan, félig tréfásan szemlélni. „Ha a régmúlt dicsfénye után kutatunk, nem önfitogtatásból tesszük, hanem azért, mert a múlt a jelen irányítótűje – mondta a tudós Orbán Balázs” – akit „a Teremtő nem áldott meg családdal, így törvényes örökösének az egész nemzetét fogadta” – és „vállán a félelmetes ördögkelepcével otthonról vágott neki a nagy férfiú az igazi, nagy útnak: hadd lássa meg a kerekvilág, a Székelyföld Árkádia szépségeivel, népe pedig a spártaiak erejével van felruházva.” Hitünk, magyarságunk hőseinek áldozatossága mindenkor feltétlen tiszteletet érdemel tehát. A hitújító, prófétaszavú egyházalapító, s ezért Déva várában raboskodó Dávid Ferencé (akinek a kőbe falazott Kőmíves Kelemenné lelke ezt súgja: arra kell törekedni, „hogy a Lélek-Isten dicsősége terjedjen, az egyház pedig épüljön az újító változásban”), a nagy fejedelem Bethlen Gáboré, a száműzött Mikes Kelemené, a magyarok őshazáját kereső Kőrösi Csoma Sándoré, a polihisztor Brassai Sámuelé (aki Arany János szerint „a tudomány, elmésség s a logika fegyveres Góliátja”) – s mind a többieké, Szent Erzsébettől Rákóczi Ferencig, akiknek áldott emlékezete ezen a környéken is napjainkig él. Még a Móricz Zsigmondé is (aki olyan regényremeket, Erdély-trilógiát alkotott – Kós Károly szerint –, amilyet a helybéliek közül se senki más), s akinek ugyan nem sikerült éppen Korondra eljutnia, de odavalósi szolgálólánya volt Leányfalun, tőle érdeklődött az ottani szokásokról, s még fiashagyma is az ő kertjéből került oda, s amikor pedig jóízűen a túróspuliszkát ette, „lelke talán Tündérkert fölött csapongott.” Egy másik halhatatlan íróklasszikusunk, a Németh László szerint „világirodalmi prózaköltő”, „székely Homérosz” Tamási Áron egy kedves anekdotában lép elénk: Gyulafehérvárra, Márton Áron püspökhöz menet látogatóba, böjti napon, odaérkezése előtt titokban birkapörkölttel megvacsorázott („rakott is olyan hasat, hogy még a feketén égő két szemét is nyomta”); s amikor ez félig-meddig szégyenszemre kiderült, a püspök felsóhajtott: el tudnám én rendezni ezt az ügyet, ha az Isten is székely volna, Áron! Székely, erdélyi furfang, eszesség, csalafintaság – mellette a keserű sorsviselés fájdalma – járja át az egész tájat, a felsorakozó falvak és városok népét, Háromszéktől Csíkig, Gyergyóig, Udvarhelytől Marosszékig és tovább, tovább. Vidám derű és fanyar, keserédes humor, rendkívüli népi és történelmi intelligencia hangolja a kollektív őstudást, bölcsességet, jókedvet. És metafizikai magasságperspektíva a szenvedések átélésekor. A kortárs erdélyi irodalom, képzőművészet nagyjainak minden megnyilatkozására jellemzően – Sütő Andrástól, Kányádi Sándortól Magyari Lajosig és Király Lászlóig, és Zsögödi Nagy Imrétől Kusztos Endréig és Páll Lajosig. És micsoda lelkierő kellett az ötvenhatos megtorlások mártíriumához! A nagykendi lelkész lányának, Péterffy Irénkének például, aki úgy vallja, a belső szabadsága a tízéves rabságban is megmaradt; őt azért ítélték diáklányként hossszú börtönre, mert a magyar forradalom vérbe fojtásának szörnyű hírére gyászszalagot merészelt vásárolni a kincses városban a többi kolozsvári egyetemista társa számára is, hogy kitűzzék azt. De elhurcolták a Duna-deltai kényszermunka-táborokba Páskándi Gézát, Páll Lajost, Dávid Gyulát, Varró Jánost, Csiha Kálmánt, Fülöp G. Dénest és még mennyiőjüket! Értük is szólnak Ambrus Lajos ötvenhat leverését megrázón sirató mementó-novellái.

Az egyszerre haza néző és távolba látó író elbeszélő művészete, lírai erejű nyelvezete a kortárs erdélyi prózairodalom nagy ajándéka. Tamásira, Nyirőre is emlékeztet, s a maiak közül talán a stílusteremtő Bölöni Domokos különleges előadásmódjával vethető össze leginkább. Mert Ambrus Lajos is rendkívül szuggesztíven képes a székely kedélyállapotok hullámzását, a csavaros észjárás fürge változásait, gondolat és érzelem vibráló játékait a sűrítve tömörítő nyelvi kifejezésekben és figurákban, a sugallatos szófordulatokban, mondathajlításokban, sejtetéses elhallgatásokban és megtöredező asszociációkban, metaforákban, képzet-összeszikráztató történetmondásokban lekottázni. E mondatok erőteljessége: kimunkált darabossága, kanyargóssága, energikussága mintha a székelykapuk fafaragásos mintázataihoz vagy más faragványok művészi jellegéhez lenne hasonlatos. Simó Márton szerint az ilyen szófűzés – a „virágzó szavak” mágiája – a „hiteles forrás” értékeit közvetíti. Bobory Zoltán a tömörségükben jellegzetes stiláris szerkezeti megoldások bravúrjait emlegeti. Burján-Gál Emil ugyancsak az epikusi beszédmód megkapó dinamizmusát, a cseppben a tenger elve szerinti filmszerű tömörítést, a mozaikos részletek intenzitását hangsúlyozza. Bölöni Domokos az autentikus és különös, zamatos ízeket érzékeli, s a „balladásnak ható szűkszavúság” erényeit, a „narráció szaggatottságát” emeli ki. De a csattanós-adomás, tréfás történetek olykor nyersebb mókázása is megragadó: a korán özvegységre jutó asszony az ura éjszakai visszajárásairól sápítozik; s amikor a szomszéd meglesi, sőt egyszer s mindekorra leüti a sötétben folyton odalátogató „kísértetet”, kiderül, hogy az nem a másvilágról haza-hazakalandozó férj: hanem a falu legvagyonosabb gazdája volt.
És valóban: kedélyes pillanatképek villanak egy-egy gyerekkori élmény kivetítésekor is. Amikor a karácsonyi angyalok lábnyomait kint a hóban kutató kisfiú megkapja az áhított ajándékot, s ráeszmél, hogy az igazi angyal belül: a család isteni kegyelemből fakadó, összetartó szeretetében rejlik. Vagy amikor a a család összeül, hogy mi legyen a gyerekből, s a nagyapja nyomban rávágja: fazakas! – amely bölcsesség kiötléséhez viszont Korondon nem lett volna szükséges családi tanácskozást tartani; és csakugyan egyebet találnak ki végül: mint kiskorában az írót, a gyermeket itt is asztalosinasnak küldik Gyergyóba. S mikor az aztán később, tanulmányai után, végképp az irodalommal jegyzi el magát, mint fiatal tanáríró pontosan felismerte: „aki a faluról akar írni, jól teszi, ha a csodamalmok ajtóin kopogtat.”

A Hazanézőre Kátó László, az Amerikában világhírűvé vált mikrobiológus orvosprofesszor „mint a székelyföldi, hungarológiai folyóirat olvasója bukkant (…) Ő székely-magyarként hajolt szerte a nagyvilágban a szenvedők fölé, jelen volt, ahol fájdalom dúlt, még a világra szóló sikerei sem kápráztatták el, idegenben ápolta édesanyanyelvét és népe kultúráját, hiszen abból vétetett, s ha tehette, áldásos ‘ráfigyelésivel’ sokakat ugyanerre ösztönzött. Különösen a kisebbségben élő, tanulni vágyó magyar diákokra ‘gondolt’, s közülük többet is támogatott.” Így méltatja a nagyvilágban is kiemelkedő honfitársát Ambrus Lajos. Akinek ez az új könyve pedig azt bizonyítja, hogy a hazanézés színhelye egyben „világfigyelő tető”, s a tudatos nemzetmegtartó missziót otthon is lehet áldásosan végezni: jelesül efféle igazságra és magyarságra vezérlő kiskalauzokat írni.

Bertha Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s