MI, SZÉKELYEK ÉS ROMÁN BARÁTAINK – (0.)

Már az év elején tervbe vettem, hogy Nagy-Románia létrejöttének centenáriumi évében úgy fogok megemlékezni erről a számunkra fájó aktusról, hogy azokról az emberekről, azokról a munkákról írok majd, majd amelyek segítik a méltó együttélést, és segítenek nekünk magyaroknak, székelyeknek a kitartásban, a megmaradásban, az itthon maradásban, illetve a közös jövendő építésében. Gondoltam, hogy recenziókat írok fontos és megfelelő hangvételű könyvekről. Aztán interjúkat is terveztem, nyilván, és a munkát elkezdtem…

in-jurul-marii-uniri-de-la-1918-lucian-boia-humanitas-2017

A publikáció-sorozat Lucian Boia új kötetének bemutatásával kezdődött. Aztán az elmúlt három hónap során elkészült néhány beszélgetés is. Voltak személyes találkozások, de több alkalommal elektronikus levelezés útján alakult ki a végső forma. Elküldtem a kérdéseket, a megszólítottak pedig írásban válaszoltak. Érdekes, hogy ezek a többnyire román nyelven készült interjúk messze túllépték a megszabott 10-12 ezer leütéses keretet, amennyi egy átlagos újságoldalra elfér egy-két fotóval. Mivel általában románul “íródnak” az interjúk, két nyelven keletkezik a végső változat, amely közül azonban a magyar fordítás soha nem fér be az újságoldalnyi keretbe, hanem gyakran kétszer-háromszor nagyobb, hiszen barátaink olykor még kérdeznek saját maguktól, megtoldják az eredeti elképzelést, hozzáadják azt, ami a lelkükben van. Ezért úgy döntöttem, hogy lesz mindenikből egy egész oldalas publikáció a Hargita Népében, az Élő Székelyföld portálra pedig feltöltök egy valamivel hosszabbat, három-négy, akár több fotóval is. A teljes terjedelmű interjúk azonban szép lassan – a magyar és a román nyelvűek egyaránt – kötetbe sorakoznak, s amikor közeledik a centenárium napja, amelyet a román nép ünnepelni szeretne, megkeresem majd a módját, hogy mi – az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport – egy kétnyelvű kötettel emlékezzünk és emlékeztessünk. Együtt a vélünk, az érdekünkben és értünk szólókkal. Ily módon, amikor azt mondjuk, hogy kilencvenhat éve élünk Romániában – a mi számításaink szerint -, abban a pillanatban egy eredeti, a megjelenteknél jóval több információt tartalmazó kétnyelvű könyvvel lepjük meg egymást és az olvasót. A magyar és a román anyanyelvűeket egyaránt.

szekelyruhaban
Roxána – székelyruhában

Roxana Tudort is megszólítottam, aki nagyon hamar, talán egy napon belül válaszolt a felkérésre.

Ilyeneket írt: „Igencsak meglepett az ön ajánlata. Köszönöm, hogy rám gondolt! Nem tudom, hogy lehetne-e nekem méltó és számításba is vehető véleményem ebben a témában? Őszinte leszek: a szívemben semmi késztetést nem érzek arra, hogy megünnepeljem a százéves évfordulót. Azt mondják rólam, hogy én magyarabb vagyok az érzelmeimben, mint azok, akik magyarnak születtek. Másképp érezni képtelen vagyok. Legalábbis az életem mostani szakaszában. Nem tudom, hogy mi a Jóisten szándéka velem, megváltoztatja-e a szívemben lévő érzéseket? De én igyekszem a magam természete szerint kiegyensúlyozottan élni. Minden élményben igyekszem a negatívum mellett meglátni a jót is. Magyar-román viszonylatban azonban szubjektív vagyok: a szeretetem mindig a magyarok felé vonz, számomra ők az elsők. A magyarok könnyei az én könnyeim is. Az én könnyeim a magyarokéi is ugyanakkor. Akárcsak a szívem. Amely olyan határozottan visz a magyar identitás felé, hogy azt csak a legközelebbi barátaimnak szoktam elmondani. Kérdéseire, legalábbis azokra, amelyekről úgy érzem, hogy illetékes lehetek, szívesen válaszolok.”

csicsoban
Csíki barátok körében

Közben ismét eltelt néhány nap, talán két hét is. Egyszer csak azt írja – február 12-én – hogy: „Nagy esemény történt az életemben, az elmúlt nap volt az első, amelyet Tiszteletbeli Székelyként töltöttem. [Az V. Székely Bált 2018. február 10-én, szombaton tartották. A Szerk.] Köszönöm a meghívást Szász Jenőnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatójának, illetve Kövér László házelnöknek, Tarlós Istvánnak, Budapest főpolgármesterének és Gálfi Árpádnak, Székelyudvarhely polgármesterének azt, hogy jelenlétükkel megtisztelték e számomra rendkívüli eseményt, amikor az V. Székely Bál alkalmával ünnepélyesen befogadtak a magyar nemzet kebelébe. Ez áll a Tiszteletbeli Székely oklevélen: Roxana Tudor bukaresti lakosnak, aki lelki rokonságot érez, sorsközösséget vállal az idők viharait Isten segedelmével dacosan álló székelységgel, és a testvéri összetartozás érzésétől áthatott cselekvő tenni akarással száll síkra a nemzetegyesítés ügyéért, s akit a mai naptól kezdődően a székelyek közösségük megbecsült tagjának tekintenek.

DSC_0309.jpg

Egy olyan történet bontakozik ki a szemünk láttára most, amely lírai és drámai tartalmai által megerősít minket abban, hogy érdemes volt kibírni ezt a száz (vagy kilencvenhat) esztendőt itt, és elviselhető lesz a következő időszak is, ha ilyen barátaink vannak.

28458617_10155472993338940_1420097281_n
Budapesten a Tiszteletbeli Székely cím átvételekor, a Pesti Vigadóban, 2018. február 10.

A Roxana Tudorral, vagyis Tudor Roxánával készült írást teljes terjedelmében a Hargita Népe 2018. április 10-i számában, illetve az online felületen olvashatják Egy ékezet története – Roxanától Roxánáig.

Eláruljuk, hogy az utóbbi hetekben interjú is készült a mostanság a román fővárosban élő és a reklámszakmában dolgozó hölggyel, amelyet egy későbbi alkalommal fogunk – részben – publikálni ezen a portálon és a Hargita Népében. Aztán keddenként következnek sorban a székelyek román barátaival készített beszélgetések…

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s