Emléktábla – SZŐCS K. PÉTER tornatanárnak

Emléktáblát avatnak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egykori tornatanárának. A “Peti bácsiként” ismert és népszerű pedagógus Budapesten született 1936-ban. Édesapja Székelyudvarhelyről, édesanyja Fiuméből származott. A kicsi magyar világban visszatelepedtek a székely anyavárosba. A kolozsvári Báthory István Líceumban érettségizett, kezdetben tanítói képesítést szerezve. Egy évet Szentegyházán tanított. Élsportolóként fontosnak tartotta, hogy a bukaresti Testnevelési Egyetemen képezze magát. Diplomaszerzés után egy évet Máramarosszigeten tanított, majd hazatért szeretett városába (1965) ahol három évtizeden át, nyugdíjazásáig tanított.

Kisebb kitérőkkel ugyan – pár évig az Egészségügyi Líceumban volt katedrája -, a Tamási Áron Gimnázium pedagógusa volt.

Tornatanárként és osztályfőnökként nemzedékek sorát nevelte az élet, a sport és a szülőföld szeretetére. A hetvenes években alakított ki személyes kapcsolatokat a budapesti Árpád Gimnázium és a Veres Péter Gimnázium tanáraival és diákjaival, akiket önzetlenül segített, hogy eljussanak a Madarasi-Hargitára sízni és táborozni.

A Gimnázium tornaterme

A mostani emléktáblát a Tamási Áron Gimnázium és a Veres Péter Gimnázium hozzájárulásával, Budapest III. kerülete, Óbuda Önkormányzata hathatós támogatásával leplezhetik le a tornaterem bejáratánál.

Igaz ugyan, hogy az épület magyarországi kormánytámogatással hamarosan megújul, le kell szerelni a plakettet, de a későbbiekben méltó helyére visszakerül, hogy emlékeztesse a diákokat és a pedagógusokat e jeles elődre. Az avatóünnepségre ma, 8.00 órától (pénteken) kezdődően fog sor kerülni.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s