Nyitott szemmel – MAGYARÖRMÉNY

A Györkös-Mányi Albert Emlékház világjáró sorozata, a NYITOTT SZEMMEL eddigi öt és fél esztendejében két alkalommal is “elkalandozott” az Ararát tövébe, volt alkalom az Örmény-magasföldet és Örményországot olyannak bemutatni, amilyennek a beszélgetőtársak, néhai Hints Miklós tanár úr vagy Kiss Olivér újságíró megismerték.

puskasattila
Dr. Puskás Attila a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán tanult, majd a Pápai Gergely Egyetemen Rómában szerzett oklevelet, mesteri címet kapott fundamentális teológiából. 2002–2005 között a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen képezte tovább magát. 2008-tól a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum latin-vallástörténet-német szakos tanára. 2007-ben alapította meg a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesületet, amelynek azóta is elnöke. Jelenleg plébánosként is szolgál Gödemesterházán.

Dr. Puskás Attilával, az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége elnökével 2017. december 14-én, csütörtökön 18.30 órától arra tesznek kísérletet, hogy szűkebb hazánk, Erdély és a Kárpát-medence örmény identitású közösségeit is jobban megismerhessék a jelenlevők egy ízig-vérig magyar-örmény szemével, aki nem csak egy identitás képviseletére vállalkozik, de tudományos munkássága is e közösségek kulturális hagyatékának, hol feledésbe merülő, hol éppen megelevenedő hagyományainak a megismertetését tűzte ki célul.

Nem csak Örményországba vagy a Kárpát-medencei örmény diaszpóra közösségeihez hívják “látogatóba” a közönséget, hanem egy kicsit a Pápai Gergely Egyetemre, Rómába is bekukucskálnak, ahol a vendég-előadó teológiai tanulmányainak egy részét folytatta.

A MAGYARÖRMÉNY című beszélgetés házigazdája LACZKÓ VASS RÓBERT, aki egyben a sorozat társszervezője is.

Mindenkit sok szeretettel várnak!

A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervezője és az estek házigazdája Laczkó Vass Róbert.

EMKE_logo

emkegyorkoshaz@yahoo.com
Kós Katalin: +4-0766 294646, Vincze László: +4-0744 699616
400015 Kolozsvár, str. Republicii/Majális u. 5.
www.emke.ro
www.facebook.com/emkegyorkoshaz

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s