Molnár Vilmos új kötetéről

A Mese a probléma nemlétéről című Molnár Vil­mos-(ál)mese hőse nem bánta, de az sem, aki részt vett a szerző A leg­felső stáció című, a Boo­kart kiadónál meg­je­lent könyvének csíksze­re­dai be­mu­tatóján, amely­re 2017. de­cem­ber 6-án került sor a Kájoni János Me­gyei Könyvtárban.

stacio
Molnár Vilmos: Szertelen történetek, rendhagyó mesék. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2017, 136 oldal, 120 x 212 mm

Noha eset­leg nem azt kap­ta, amit várt – klasszi­kus mese he­lyett például rend­hagyó vagy mi­nimál meséket, továbbírt történe­te­ket –, nem csalódott, sőt határo­zot­tan állítható, hogy szel­le­mi­ek­ben gaz­da­gab­ban térhe­tett haza ki-ki. A közönség a szerző hangján meg­tud­hat­ta, mi­lyen „szőcsgézás” Csicsó után az Is­ten, az Úris­ten ugyan­is „Csicsó után Szőcs Géza, erdélyi származású, je­len­leg Ma­gyar­országon élő költő képében szo­kott meg­je­len­ni a vo­na­ton”, és mi­lyen ak­kor, „ami­kor egészen olyanná válto­zik, mint Bo­dor Ádám, erdélyi származású, je­len­leg Ma­gyar­országon élő prózaíró, le­han­gol­tabb pil­la­na­ta­i­ban”, s mit vála­szol arra a kérdésre, hogy mi­kor jön rend­be a ma­gya­rok ügye: „– Ha majd va­la­ki ve­szi a fáradságot, és függőle­ges­re állítja a ma­gyar Szent Ko­ronán a fer­de ke­resz­tet!”
Do­mo­kos Zsófiának, a könyv szer­kesztőjének a kérdése­i­re adott vála­szokból sok mást is meg­tud­ha­tott a hall­gatóság a szerzőtől a szerzőről, az íróságról, az iro­da­lomról, fris­sen meg­je­lent könyvéről, amely­nek alcíme: Szer­te­len történe­tek, rend­hagyó mesék. Hall­gas­suk Molnár Vil­most, aki a népes közönséget látva, a rá jel­lemző önkri­tikával és szerénységgel adott han­got örömmének: „Ha egy köny­vet megírnak, ki­ad­nak, és be­kerül a köny­ves­bol­tok­ba, az még csak ötven százalékban van kész. Ak­kor lesz kész egy könyv száz százalékban, ha megvásárol­ja, és el is ol­vas­sa az ol­vasó. Te­kin­tet­tel arra, hogy már vásárol­tak meg példányo­kat a be­mu­tatóig, és ilyen so­kan eljöttek, van esély, hogy ol­vas­ni fogják a köny­ve­met.”

A Hargita TV felvétele.

Amennyiben nem indul a fenti videó, indítsa ITT.

A leg­felső stáció és az előző, szintén a Boo­kartnál meg­je­lent Az ördög megint Csíkban című kötet meg­je­lenése között négy év telt el. Ennyi időre volt szüksége a szerzőnek, hogy megszüles­se­nek a most nap­világot látott könyv da­rab­jai. Mint Molnár el­mond­ta, van neki egy ötlet­bank­ja, amely­be fel­je­gye­zi a gon­do­la­ta­it, aztán idővel rájuk pil­lant, és van olyan, hogy utólag sem­mit nem lát bennük, de van úgy is, hogy a le­jegy­zett, kevésbé jónak tűnő ötletből később el­kezd írni, és rájön, hogy abból jön ki va­la­mi. A kötet szöve­gei között is van tehát olyan, ame­lyik régeb­bi ötletből szüle­tett meg. Ami­ket megírt – mint általában ten­ni szok­ta –, le­tet­te, he­tek, hóna­pok múlva újra elővet­te, és alakítot­ta, változ­ta­tott, csi­szolt raj­tuk, kivágott belőlük, hogy minél tömöreb­bek le­gye­nek.
Ami­kor al­kotási szokásairól fag­gat­ta az írót a beszélgetőtársa, ak­kor Molnár Vil­mos azt mond­ta, hogy sze­rin­te ih­let nincs, de van az írásra való ráhan­golódás. Ha van egy témája, ak­kor bárhol is le­gyen, bármit is te­gyen, min­denről az jut az eszébe, az fog­lal­koz­tat­ja. A ráhan­golódást vi­szont nem le­het mes­tersége­sen ger­jesz­te­ni, egy­szerűen arról van szó, hogy na­gyon kell sze­ret­ni vagy gyűlölni azt a témát.

tomeg
Élénk érdeklődés – a könyvtár előadótermében telt ház volt

Molnár Vil­mos évek óta, már első, a Le­ve­lek Szin­gapúrból című kötetétől kezd­ve rátalált, ráhan­golódott a mese műfajára. Az ő írásai álmesék ugyan, ma­gyarázta, de a mese az utóbbi kétszáz évet leszámítva nem gye­rekműfaj volt, ha­nem a felnőttek­nek szóló műfor­ma. A mesében meg­van az, ami a felnőttek­nek szól: a fik­ció, ami nem a valóság, nem ma­ga­sabb­rendű annál, ha­nem más valóság. Olyan új látószöget en­ged meg, ahon­nan egészen új ol­daláról láthat­juk az ad­dig meg­szo­kott dol­go­kat, és a sémákból, az előítéle­tekből kilépve új összefüggések­re jöhetünk rá. A me­sei ir­re­a­litás le­hetőséget ad arra, hogy ki– és visszalépjünk a valóságba, és visszalépjünk, hogy nézőpon­tot vált­sunk, kizökkenjünk a meg­szokásból, le­vetkőzzük a szte­reotípiáin­kat. A rövi­debb műformának, például az egy­per­ces­nek, a kar­co­lat­nak éppen ez a sze­re­pe: meghökken­te­nie, el­gon­dol­kod­tat­nia az ol­vasót, hogy hir­te­len a valóság egészen más arcát lássa meg. Az ő írásai is erre tesz­nek kísérle­tet, val­lot­ta Molnár Vil­mos, aki a műveit kísérle­tek­nek is te­kin­ti, vagy­is hogy meg­ma­rad­jon bennük a kísérle­ti jel­leg – ho­gyan le­het például iro­dal­mi alakként meg­je­leníteni Is­tent vagy körvo­na­laz­ni azt, hogy hol is van a leg­felső stáció.
Hol van a leg­felső stáció? A könyv­be­mu­tatón az író a kérdésre nem tu­dott vála­szol­ni. Je­len tudósítás szerzője sem. A kérdés megvála­szolása így az ol­vasóra ma­rad. Ha a szerző magára is hagy­ta, művének el­ol­vasása talán köze­lebb vi­he­ti a nagyérdeműt a válasz­le­hetőségek körvo­na­lazásához. Bízom ben­ne!

(A találkozón történe­tek hang­zot­tak el A leg­felső stáció című kötetből készült hang­anyagból, ame­lyet a Ma­rosvásárhe­lyi Rádió készített Be­ne­dek Bo­tond színművész előadásában. Az es­tet Bol­dizsár Sza­bolcs csíksze­re­dai fu­vo­laművész mu­zsikája színesítet­te.)

A címképet a cikk szerzője készítette.

Forrás: E-irodalom.ro.

Borsodi L. László

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s