KODÁLY-EMLÉKÉV és a hiányos kórusmozgalom

„Ma a Kolozs megyei általános és középiskolákban alig létezik karéneklés. Megdöbbentett, amikor két éve a megyei gyermekkórus-versenyre csak két magyar kórus nevezett be. Hol vannak Kolozsvár többi gyermekkarai? Márpedig a zenei tevékenységek közül a karéneklés fejleszti a legjobban a koncentrációt, a figyelmet, a csapatmunkát, a közösségérzetet, a felelősségérzetet. És jelent egyben örömforrást!” – írja a Művelődés friss lapszáma vezércikkében dr. Gergely Zoltán, a Kolozsvári Folklórintézet népzenekutatója, a Kolozsvári Református Kollégium zenetanára.

kodaly_zoltan_kozossegi_jatek
Kodály gyermekek körében (1960 k.) – az MTI archívumából

Kodály-emlékév címmel Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója kapcsán a lap külön rovatot közöl. Ebben Angi István kolozsvári zeneesztéta a kétszólamú gyermekdalokról ír, egyben közöl kottákat, Ittzés Mihály kecskeméti zenepedagógus Kodály partiumi, székelyföldi és bukovinai gyűjtőútjairól, Almási István kolozsvári néprajzkutató a Kodály-művek erdélyi népzenei elemeiről értekezik, Krasznai Gáspár, Budapesten élő ének-zenetanár azt boncolgatja, hogy hol tart a mai magyar zenekultúra a kodályi eszméktől, Dávid István nagykőrösi orgonaművész, főiskolai tanár pedig Kodály pályafutásának további részeit mutatja be. Az Enciklopédia rovatban T. Szabó Csaba kolozsvári történész a Mithras-kultuszról ír, az Emlék-lapok rovatban pedig Vincze László kolozsvári művelődésszervező Kós Károllyal kapcsolatos gondolatait fogalmazza meg.

A címlapon Kodály Zoltán 1962-ben, budapesti otthonában készült fényképe, a hátsó borítón az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársa, Sorin Nemetinek a Szilágy megyei Drágon feltárt Mithras-domborműről készült felvétele látható.

Benkő Levente

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s