FRISSÍTVE! – Puigdemont nem kér menedékjogot Brüsszeltől

Amint az várható volt a péntek délután megszavazott és közzétett katalán függetlenségi nyilatkozatot követően, amely néhány órán át – más források szerint negyven másodpercig – volt érvényben, a madridi kormány a spanyol alkotmány 155-ös cikkelye értelmében, menesztette a katalán parlamentet, a kormányt és bejelentette, hogy december 21-én előrehozott választásokat tartanak, majd hozzálátott az állami és közigazgatási jogkörök visszavételéhez. A hírügynökségek azt közölték, hogy a leváltott katalán elnök Belgiumba utazott.

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és feloszlatott kormányának néhány tagja hétfőn Brüsszelbe utazott – adta hírül az MTI katalán újságok értesüléseire hivatkozva.

Az El Periódico értesülései szerint a katalán politikusok belga vezetőkkel találkoznak, amit Amadeu Altafaj, a katalán kormány brüsszeli külképviseletének szintén menesztett vezetője szervezett meg. A La Vanguardia című napilap pedig úgy tudja, a katalán politikusok délután sajtótájékoztatót is tarthatnak a belga fővárosban.

A spanyol sajtó hétfőn azt találgatta, hogy hol lehet Carles Puigdemont az első munkanapon azóta, hogy péntek este Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a szenátustól kapott felhatalmazás alapján felmentette a katalán kormányt. A politikus nem jelent meg pártja, az Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) vezető testületének rendkívüli ülésén sem, ahol arról döntöttek, hogy indulnak a december 21-i előre hozott parlamenti választásokon Katalóniában – közölte online felületén a Magyar Nemzet,

Brüsszel menedékjogot biztosít a leváltott Katalán elnöknek?

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár vasárnap a VTM flamand közszolgálati televíziónak azt mondta: Belgium valószínűleg politikai menedékjogot adna Carles Puigdemont leváltott katalán elnöknek, ha kérelmezné. Francken kijelentését azonban később a belga kormány több tagja is helytelenítette. Charles Michel miniszterelnök szerint a megjegyzés csak “olaj volt a tűzre”, Kris Peeters gazdasági miniszter pedig arról beszélt, hogy nem volt “bölcs dolog”, amit az államtitkár mondott.

A La Libre Belgique című helyi napilap szerint a flamand politikus kijelentése ellentétben áll Charles Michel belga kormányfő mérsékelt, a felek között párbeszédet sürgető álláspontjával. Más belga sajtóhírek szerint Carles Puigdemont néhány napja elképzelhetőnek nevezte, hogy szükség esetén menedékkérelmet nyújt be valamelyik európai ország nagykövetségén. A VRT flamand közszolgálati televízió névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva pedig azt közölte, hogy Carles Puigdemont ügyvédekkel is találkozik hétfő délután Brüsszelben.

puigdemond_brusszelben2
Puigdemont Brüsszelben – a Reuters felvétele

Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen. Lázadásért a spanyol hatóságok legutóbb 1981-ben indítottak eljárást, amikor csendőrtisztek katonai puccsot készítve elő, politikusokat ejtettek foglyul a madridi parlamentben.

Mi lesz Puigdemont sorsa?

Ha a volt elnök nem indul, vagy a vádemelés miatt nem indulhat december 21-én Carles Puigdemont az előrehozott választásokon, akkor vajon milyen sors vár rá? Börtönbe zárja a függetlenségi nyilatkozatot megszavazó honatyákkal, a kormány tagjaival és a több száz, esetleg több ezer vezető beosztású katalán tisztségviselővel együtt? Mi lesz azoknak a polgármestereknek és önkormányzatoknak a sorsa, amelyek lojálisak voltak a menesztett katalán vezetéshez és maguk is az ország függetlenségét szerették volna elérni? Jönnek a renegátok?

Az EU országai spanyol belügynek tekintik az ott kialakult helyzetet. Némi szimpátiát a skótok és a lengyelek, a magyarok részéről lehetett tapasztalni, de a nagyhatalmak is elzárkóztak a katalán nemzeti ügy támogatásától.

Katalónia Európa Kurdisztánja lesz? Az európai jogvédők és a megélhetési demokraták mit mondanak? Vannak olyan nemzetek az öreg kontinensen, amelynek nem jár a független állami lét?

Mivel Puigdemont felesége, Marcela Topor román származású, a volt elnök elvileg Romániában is menedékjogot nyerhetné, s – alanyi jogon – kérhetné a román állampolgárságot.

Több mint bizonyos, hogy az Európai Unió működési szabályzata, maguk az alapelvek nem kőtáblák, olyan törvények szabják meg az itteni lét kereteit, amelyek gyarló emberektől valók és folyton korrekcióra szorulnak.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport


FRISSÍTVE! (2.), 2017.11.01., 07.37

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök kedden kijelentette, hogy nem kér politikai menedékjogot Belgiumban, mondván, nem ezért utazott egykori kormánya több tagjával együtt Brüsszelbe, hanem mert az “Európa fővárosa”. Sajtóértekezletén rámutatott: az ügyüknek semmi köze a belga politikához, kifejezetten Brüsszelbe, “Európa szívébe” jöttek, hogy felhívják a figyelmet “Katalónia problémájára”. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, addig fognak maradni, amíg szükségesnek tartják, a helyzet ugyanis folyamatosan változik, a belga fővárosban pedig inkább biztosítva látják a jogaikat. “Nem illegálisan vagyunk itt. Európai polgárok vagyunk, mozgásszabadság van” – húzta alá. “Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint “világos biztosítékokat” kapnak a spanyol hatóságoktól a “tisztességes eljárásra” és az “igazságos bánásmódra”.

Amennyiben nem indul a videó, próbálja megnézni  ITT.

A spanyol miniszterelnök által pénteken menesztett Puigdemont leszögezte: tiszteletben fogják tartani a december 21-i katalóniai regionális választás eredményét. Madrid azt akarja elérni, hogy Katalónia hagyjon fel az elszakadás “politikai projektjével”, ez azonban nem fog megtörténni – hangoztatta a volt elnök, aki hétfőn érkezett Brüsszelbe.
Hétfőn a spanyol állami főügyész büntetőeljárás megindítását kezdeményezte lázadás, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a korábbi katalán kormány és a barcelonai parlament elnökségének több tagja ellen.

puigdemond_brusszelben3
Carles Puigdemont FOTÓ: Vladimir Dobrovolskyi / Sputnik

Közben ugyancsak a keddi nap folyamán Carles Puigdemont volt elnöknek és a leváltott katalán kormánytagoknak is kézbesíteni kezdték az első bírósági idézéseket a központi büntetőbíróságtól, amely még erre a hétre, csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégy politikust. Carmen Lamela bíró határozatában három napon belül összesen 6,2 millió euró letétbe helyezésére kötelezte az érintetteket, az október 1-i, illegálisan megrendezett függetlenségi népszavazás költségeire költött közpénz fedezeteként. A hírügynökségi jelentések azt is tartalmazzák, hogy mennyiben az idézésnek nem tesznek eleget, a bíróság elrendelheti hatósági előállításukat. (Az MTI közlése nyomán.)


FRISSÍTVE! (1.), 2017.10.31., 07.56

A belga TV3 arról értesült, hogy Puigdemont és kormányának néhány tagja Brüsszelben tárgyalt Paul Bekaert emberjogi ügyekben jártas jogásszal – aki korábban a baszk érdekekért küzdő ETA aktivistáit is képviselte különböző ügyekben – és megállapodást kötött az ügyvéddel, hogy ügyüket képviselje.

Belga kormányzati források közölték, hogy Puigdemont kérhet ugyan menedékjogot, ehhez joga van, viszont más kérdés, hogy azt meg is fogja-e kapni.

A volt katalán elnök nem nyilatkozott arra vonatkozóan, hogy meddig és milyen célból tartózkodik Brüsszelben. Kedden a déli órákra – helyi idő szerint 12.30-ra – ígért egy újabb sajtótájékoztatót.

A címképen: Carlos Puigdemondtés felesége hétfőn Brüsszelben bukkant fel – Fotó: Eddy Kelele/ AFP.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s