Férfiakat is zaklatnak időnként

A zaklatások korát érjük. Vagy csak túllihegünk bizonyos dolgokat? Olykor ellenőrizhetetlen, múltból előkotort események botránkoztatják meg a médiafogyasztót, de láthatjuk, hogy nem mindig megalapozatlan rágalmak ezek a híresztelések. Azt azonban nem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az oka annak, hogy állami szinteken és az Európai Unió legfelsőbb, legbelsőbb boszorkánykonyháiban is erről van szó, ezeket az ügyeket vizsgálják, amikor a férfiak visszaélnek, esetleg felsőbbrendűségük tudatában cselekszenek, ha meg kívánják szerezni vágyaik “titokzatos tárgyát”. Úgy-e milyen lealacsonyító így fogalmazni?

transgender_military
Manapság már transznemű katonák is felbukkannak a világ két nagy létszámú hadseregében – a kanadaiban és az amerikaiban – úgyhogy a helyzet még inkább fokozódik, esetleg érthetetlen és értelmezhetetlen szituációk jelennek meg a férfi-nő fronton a poszt-posztmodern társadalomban – Fotó: Glaad.org

Valami oka van, hogy most, amikor annyi baj van a világban, s azt sem tudjuk, hogy megmarad-e ez a modern hedonizmusra és istentelenségre berendezkedett civilizáció, ilyen hangsúlyt kap ez a problematika. Az is előfordulhat, hogy valami másról, sokkal súlyosabb problémákról terelik el a figyelmet ezek a sikamlós témák. Vagy kevés a nő a politikum környékén?

A Szerk.

Már a létezett szocializmusban is zaklattak – a nők

Harmincöt, negyven éve történt, amikor a helyi Népszínház színésze voltam, hogy színésznő partnereim folyamatosan zaklattak. Nem egyszer, hanem sokszor.

Most, hogy mindennapi téma lett, a nyilvánossághoz fordulok – gondoltam én sem hallgathatok tovább -, “elmondom hát mindenkinek”, de nem jelentem fel őket. Sőt, minden elismerésem az övék!

nepszinhaz1
Bár az életben évtizedek óta házaspárt alkot Sinka Erzsébet és Ignác – a hatás kedvéért a színműben udvarolni illett a Népszínháznál, esetleg molesztálni, ahogyan a szerző és a rendező előírta vagy elvárta – nyilvánvaló, hogy cikkünk írója itt a színfalak mögötti világ rejtelmeire gondolt – Fotó: a Székelyudvarhelyi Népszínház archívumából

Kereken tizenegy évig zaklattuk egymást, itthon és a vidéken, hol kellemesen meleg, hol fűtetlen termekben. A zaklatás nyilvános volt, mindenki látta, nem volt szégyenünk, nekünk nem számított a helyszín, pénzt sem kaptunk érte. Szeretetből csináltuk. Folyamatosan zaklattuk egymást, élveztük, fiatalok voltunk. Amilyen nehezen ment az elején, annyira imádtam a végén. Mindenki biztatott, hogy ne hagyjuk abba. Esténként két menet is volt. Sokszor fáradtan mentem haza, de otthon nem panaszkodtam. A feleségemnek is csak a napokban mertem elmondani, hogy milyen kálvárián vagyok túl, és mennyire hiányzik a Népszínház!

Balázs Árpád

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s