Őrtüzek Székelyföld autonómiájáért

Közös imára és őrtüzek gyújtására hívja vasárnap Székelyföld népét Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács frissen újraválasztott elnöke egy szerdán közzétett felhívásban. Az SZNT elnöke mindenkit arra buzdított, hogy hittel és belső meggyőződéssel vegyen részt a vasárnapi rendezvényeken.

szekely_ortuzek
Archív felvétel 2016-ból – Fotó: Vhegy.com

„Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, hogy miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk. (…) Nem kívánjuk, hogy egyetlen székely ember is megélje azt a rendőri brutalitást, amelyet a TV képernyők jóvoltából, a katalóniai szavazóközpontok előtt láttunk. De azt kívánjuk, hogy ugyanaz a lelkesedés fűtse a székelység egészét, egy békés és rendíthetetlen törekvésben” – fogalmaz az Izsák Balázs SZNT-elnök.

Az őrtűzgyújtások vasárnap 16 óra 30 perckor kezdődnek. Az SZNT egyelőre 24 helyszínt jelölt meg, de ezek listája folyamatosan bővül.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt vezetése is arra kérte az autonómiatörekvések szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a vasárnapi őrtüzek gyújtásában.

A kezdeményezéshez több magyarországi településen is csatlakoznak helyi civil és önkormányzati csoportok.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s