Ünnepeljünk, de mit?

Olvasom a román kulturális miniszter nyilatkozatát, hogy milyen jó lenne, ha a magyarok is együtt ünnepelnének a románokkal jövőre, hiszen Románia betartotta az 1918-as ígéreteket… A miniszter szerint testvéri üzenettel kell a magyarok felé közeledni.

Egy kicsit „dezsávű”- érzésem támadt, akárcsak az 500+ ünneplés kapcsán. Hiszen a katolikusoknak nem ildomos ünnepelni a reformációt, legföljebb emlékezni rá, ahogyan nemrég Fabinyi Tamás evangélikus püspök nagyon találóan megfogalmazta. Olyan ez, mintha az elvált fél ünnepeltetné magát az elválást az elhagyottal, az áldozat aztán még vágjon jó pofát a hűtlen követelőző magatartásához, aki a házasságkötés évfordulójára, az első szerelemre sem emlékszik már…

Egyik internetes vallomásban éppen a nő ecsetelte részletesen, hogy nem ment már a közös élet, s békességgel elváltak. Azt elfelejtette hozzátenni, amit szerencsére a férfi megemlített: egyszer csak kijelentette, hogy nem szeret… A férfi szerint, ha valamire jó a válás, hát fogyókúrának mindenképp…

A babiloni fogságban a zsidókkal ünnepeltetni akarták, hogy őket elhurcolták, és milyen jó sorsuk van. A kommunisták az augusztus 23-i dicsőséges román átállást akarták velünk ünnepeltetni. A legyőzött ünnepelje az elnyomót? Még mit nem?… Erről van szó. Amíg a magyarok közellenség, biztonsági tényező, amíg meg kell szüntetni, be kell olvasztani, románná kell kényszeríteni őket, amíg mindmáig közutálat és közgyűlölet célpontjai – legalábbis a média általánosságában, s persze, bukaresti vezénylettel –, amíg ott tesznek nekünk keresztbe, akadályoznak, csúsztatnak, hazudnak, hízelegnek és hátba szúrnak, ahol csak lehet: addig mit is ünnepeljünk? Még a saját román erdélyi zászlójukat is betiltották, és hallani sem akarnak arról, hogy mi egy ugyanolyan önálló nemzet-nép vagyunk, mint bárki más, itt, Erdélyben. Vagyis nemcsak ők vannak a világon. Hogy egy cseppet nekünk is közünk lenne itthon, saját sorsunkhoz, az kit érdekel?


kalotaszeg
A Kalotaszegi Köztársaság fennállt valamikor 1918 december és 1919 január között Kiterjedése: Kolozs vármegye bánffyhunyadi, nádasmenti ill. gyalui járásának magyarok által benépesített területe. A Kalotaszegi Köztársaság szellemi atyja Kós Károly volt, aki a gyulafehérvári román gyűlés után Sztánán kezdett szervezkedni, hogy a helyi egy néprajzi tömböt alkotó magyar lakosság is saját államot alapíthasson, ha már ez a jog a románoknak megadatott. Körülbelül 40000 fő alkotta volna a kis állam lakosságát. Vezetőül Albrecht Lajos bánffyhunyadi ügyvédet és földbirtokost választották meg. A kis állam küldöttsége Nagyszebenben felkereste a román Kormányzótanácsot (Consiliul Dirigent), akik azonban hallani sem akartak arról, hogy a magyarok bármiféle jogot követeljenek maguknak. Amikor a küldöttség hazatért Kelet-Magyarország főkormánybiztosa Apáthy István már börtönben ült. A Kalotaszegi Köztársaságnak a román bevonulás vetett véget. Tudomásunk van továbbá egy Székely Köztársaságról is, amely azonban megrekedt a tervek szintjén 1919 januárjában.

Az 1918 decembere és 1922 közötti időszakról itt talál érdekes vonatkozásokat az olvasó: Magyarország feldarabolja önmagát


Az egyoldalú bizalom, ragaszkodás már Kós Károlynak sem ment. Pedig aztán ő tényleg idealista volt az erdélyiség kérdésében. Ha valaki tett ezért, ő biztosan. Nem véletlenül vezette a legjobb négy között is egy ideig a transzindexes lájkversenyt. Mostanáig.

Szeretnénk mi is kiegyezni a bukaresti hatalommal, mint a katalánok a spanyolokkal. Legalábbis eddig jól működött a paktum. Pedig nekünk még autonómiánk sincs. Nekik meg éppen az van most veszélyben. És ők csak azt akarnák: legyen a katalán nyelv is használható az állam nyelveként, ha már ők is államalkotó nemzet. Mi lenne nélkülük a spanyol világhódítókkal? Hm…

kos_karoly_rajza
Kós Károly rajza

Tény viszont, hogy egyoldalú szerelem nincs. Ha van is, előbb-utóbb kialszik a szív lángolása. A mégoly erős és überelhetetlen keresztény szeretet ellenére sem. Marad a konok kitartás a Gondviselés karjaiban, a rejtett tartalék, hogy vitorláink az ellenszélben is kifogják a szelet, és tarthatjuk az írányt, elérhetjük a célt. Megtéve a tőlünk telhetőt.


kogutovitz
A Kogutowicz-féle nemzetiségi térkép, amelyen pirossal jelölték be a magyar népességet. Nyilvánvaló, hogy más térképet is lehet készíteni, amelyen másik etnikum dominál vörös vagy egyéb rikító színnel, de ennek a próbálkozásnak az volt a legnagyobb érdeme, hogy jól érzékeltette az első világháború utáni igazságtalan és túlzó területi követeléseket. Itt jól látható, hogy a meghagyott Csonka-Magyarország önmagával szomszédos, és olyan területek vannak viszonylag távol a frissen meghúzott politikai határtól, amelyek magyar többsége egyértelmű, és a vegyes lakosságú Partiumban, illetve a Mezőségen is vannak (voltak!) olyan magyar-szigetek, amelyek indokolttá tehették volna az autonóm területek létrehozását. Nyoma sincs ezen a térképen annak, hogy az elcsatolt területeken élő jelentős létszámú német ajkú lakosság számára is – ellensúlyozandó a román hegemóniára való törekvést – létre lehetett volna, létre kellett volna hozni autonóm területeket (kantonokat). Az erdélyi szászok – dacára annak, hogy nyolc évszázaddal korábban a magyar királyok telepítették le őket itt és biztosítottak számukra komoly gazdasági és politikai autonómiát, amely gyarapodásukat és fennmaradásukat szolgálta – önként csatlakoztak a túlzó regáti román követelésekhez, amelynek az lett a következménye, hogy fél évszázad alatt a Bukarestből vezényelt román politika felőrölte, bedarálta, illetve kiárusította ezt az egykor milliós lélekszámú államalkotó nemzetiséget. A nagyhatalmak egyik szégyenteljes cselekedete volt Kelet-Európa és a Balkán felszabdalása, ahelyett, hogy segítették volna egy erős és soknemzetiségű kelet-közép-európai államszövetség létrejöttét, amelynek csirája természetes módon működött az akkor élő felelős politikai gondolkodókban a regionális politika és az oly sokat hangoztatott – ma többnyire üres frázisként ható – szubszidiaritás szintjén. Európa egy olyan esélyt veszített el, amelyet később az Európai Unió sem tudott jóvátenni, hiszen a mai államszövetség nem az, ami itt létrejöhetett volna.

Kincseinkbe, feladatunkba és az isteni kegyelembe kapaszkodva élünk, azzal az eltökélt meggyőződéssel, hogy így is van értelme hazánknak tartani Erdélyt, szülőföldünkként ragaszkodni Székelyföldhöz, és testvérként magunkhoz ölelni minden embert, akiért Isten egyszülött Fiát adta. Inkább ezt ünnepeljük, minden nap.

De ezt erősen.
Megalkuvás nélkül.

Sebestyén Péter

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s