Újabb munkával gazdagodott a Román Viktor Szoborpark

Mint ismeretes 2013-ban Dr. Ferenczy Ferenc főállatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere kezdeményezte a vidék híres szobrászművészének, a Homoródszentmártonban született és nevelkedett Román Viktor életművének népszerűsítését. Tulajdonképpen a semmiből kellett megteremteni a művész kultuszát, hiszen az idősebb és a fiatalabb korosztályok számára is majdnem teljesen ismeretlen volt a világhírű művész, amelynek az lehetett az oka, hogy Román Viktor 1965-ben – kihasználva a British Council ösztöndíjával járó hathónapos hivatalos küldetését a Royal College of Art-on – elfelejtett hazajönni.

Annak idején az államvezetés hazaárulónak nyilvánította, amelynek közvetlen következménye az volt, hogy olyan disszidensnek számított, akit el kellett felejteni, holott akkor már több köztéri alkotása volt Bukarestben és a román nemzeti közgyűjteményekben, jól látszott, hogy a szocreál után, annak ellenében olyan szintetizáló alkotó jelentkezett, aki mindent legyűrő szenvedéllyel törekszik a maga eszközeivel mondanivalója megfogalmazására.

RV1
Dr. Ferenczy Ferenc és Román Elemér

Kezdetben a művész bátyjánál, Román Elemérnél levő, csodálatos kisplasztikai szobrokat mutatták be egy jól sikerült kiállításon Székelyudvarhelyen, 2014 májusában, majd ezt egy több állomásos vándorkiállítás követte, Székelyföld, Erdély nagyobb városaiban, s az anyag aztán eljutott egész Bukarestig, sőt a határon túlra is, Sopronba és Budapestre. „Ezen kiállítások nyomán, véleményem szerint sikerült Román Viktort és alkotásait kiásni a hamuból, a hazai és magyarországi sajtóban nagyon sok elismerő írás jelent meg – mondotta Ferenczy Ferenc – , s természetesen, számunkra, akik ezt a népszerűsítést végeztük, a legrangosabb megvalósítás a Székelyudvarhelyen felállított köztéri szobor lett.”

Román Viktor hagyatéka jó kezekbe került, ugyanis végakarata szerint a kisplasztikák bátyja, Román Elemér tulajdonába kerültek, aki építőmérnökként, méretarányos nagyítással, több szobornak készítette el a szilikon-másolatát, és 2008 szeptemberében a Homoródszentmártonhoz tartozó Bükkfalván megalapította a Román Viktor szoborparkot.

RV3
A Zene című szobor rendeltetési helyén, a bükkfalvi Román Viktor Szoborparkban

A nyár folyamán – szorgos munkával és nem kis erőfeszítéssel – marosvásárhelyi lakásán, elkészítette Román Viktor egyik, a halála előtti időszakban alkotott szobrának a másolatát. A Zene címet viselő munkáról van szó. Így egy újabb Román Viktor-mű kerülhet ki a szoborparkba.

Az újabb másolat elhelyezésére 2017. október 14-én, szombaton került sor a délelőtt 11.00 órától kezdődő ünnepség keretében.

Forrás: Hargita Népe

Simó Márton

Szoborelhelyezés apró meglepetésekkel

Meglepetések is voltak a szombaton, október 14-én tartott bükkfalvi ünnepségen, a Román Viktor Szoborparkban jelenlévő érdeklődők számára. Megjelent a nem messze található Múlt Idők Háza hagyományőrző-kiállítás tulajdonosa, László Árpád is, aki nagyapai örökségét megtartva, saját költségén konzerválta és üzemelteti ezt a kis gyűjteményt. Jó volt látni még – főleg annak, aki mostanában nem járt a helyszínen, s nem győződhetett meg arról – , hogy a szoborpark bejáratától alig hajításnyira áll az Alkotás Háza, amely szintén magánkezdeményezésből jött létre az ide kötődő Szederjesi Alpár és családja önkéntes és példamutató hozzáállása révén.

RV2
Homoródszentmártoni iskolások idézték fel az alkotó személyiségét – a háttérben Román Elemér és László Árpád kántor, a Múlt Idők Háza tulajdonosa

A szoboravató ünnepségen megjelenteket Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere köszöntötte, majd dr. Sata Attila, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány (HMA) elnöke átadta Román Elemérnek, Román Viktor bátyjának az Alapítvány díszoklevelét és emlékplakettjét. Ezt követően dr. Ferenczy Ferenc sommázta azokat az eseményeket melyek az utóbbi években zajlottak azzal a céllal, hogy Román Viktor személyisége és alkotásai ne merüljenek feledésbe, majd a szoborpark létrejöttéről és a benne található alkotások itt elhelyezett, felnagyított másolatairól beszélt. Végül Román Elemér a Zene című szobor jellegzetességeit mutatta be, rávilágítva a művész egyéniségére, az adott alkotáshoz, s az általa formált mindenkori anyaghoz fűződő lelki kapcsolatára.

RV4

A beszédeket követően az abásfalvi cigányzenekar elhúzta a Rákóczi-indulót, akárcsak elődeik tették nyolcvan évvel ezelőtt Román Ferenc házánál, amikor a híressé vált szobrász megszületett. Az ünnepséget a Román Viktor Általános Iskola két diákjának alkalomhoz illő szavalata zárta.

A címképen Román Elemér a Zene című szobor méretarányos másolata mellett a Szoborparkban. A fotókat Ferenczy doktor úr bocsátotta rendelkezésünkre.

Dr. Ferenczy Ferenc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s